Észre sem vettük az évek múlásával, ahogy az acélszobrok "belakták" a dunaújvárosi Duna-partot. Ma már elképzelhetetlen a városkép nélkülük, településünk látképének szerves része a DUNAFERR üzemeiben készült hatvan műalkotás.
Azt viszont talán kevesen tudják, hogy az első acélszobrász alkotótelep a Városi Tanács, a Műszaki Főiskola valamint a Dunai Vasmű vezérigazgatója, Borovszky Ambrus támogatásával indult 1974-ben a főiskola tanműhelyében. A szervezők is dunaújvárosiak voltak, név szerint Birkás István, Erdész László és Friedrich Ferenc. Később, 1977-től már a Vasmű üzemei adtak helyet, technológiát, anyagot az alkotó művészeknek. Neves művészek éltek a kétévente adódott lehetőséggel, miközben értékes művekkel gyarapodott a város.
Nemzetközi színtéren is jelentős visszhang
A Dunaferr Art Alapítvány kuratóriumi elnöke, Várnai Gyula képzőművész szerint megkérdőjelezhetetlen a szimpózium nemzetközi és hazai jelentősége:
– Fontos az alkotótelep Dunaújváros, mint egyfajta kulturális központ életében. Fontos, hogy egy fiatal városra hogyan gondolnak, és ebben az acélszobor park vonzó érték, egyúttal turisztikai látványosság is. Nemzetközileg is nagy a szakmai visszhangja. Sokak számára érdekes, hogy egy alapvetően ipari város hogyan teremt környezeti kultúrát, kulturális kapcsolatokat.
Gazdasági nehézségek és tulajdonosi változások miatt az alkotótelep működése 2010-től szünetelt. Majd pár éve nyilvánvalóvá vált, hogy a Dunaferr cégvezetője, Evgeny Tankhilevich nyitott, európai gondolkodású menedzser. Az alapítvány megkeresése pozitív választ adott, így 2017-ben újraindulhatott az alkotótelep. Időközben megváltoztak a körülmények: három-négy szobrászt fogadhatnak egy időben, akik kisplasztikák alkotásához kapnak technológiai, műszaki hátteret. A soron következő szimpóziumot a pandémia miatt idén rendezhetik meg. Támogatást nyújt a programhoz a Nemzeti Kulturális Alap, valamint Dunaújváros Önkormányzata is. Pályázat útján egy szakmai zsűri választja ki az alkotókat, akik júniusban tölthetnek el majd két hetet a DUNAFERR üzemeiben. Az itt születő alkotásokból júliusban nyílik kiállítás a Kortárs Művészeti Intézetben.
Európai viszonylatban is egyedülálló gyűjtemény
Mint fontos örökségről beszélt az alkotótelepről Kardos-Nagy Annamária, a Dunaferr Art Alapítvány művészettörténésze:
– Európában úttörő kezdeményezés volt a hetvenes években, hogy rendszerességgel, gyári háttérrel nagy léptékű köztéri szobrokat alkothassanak. Tudják a képzőművészek, hogy ki miben jó, és azt is, hogy a képzeletüknek mi minden szab határt. Kuriózum, hogy az alkotótelepen elrugaszkodhatnak mindennapi korlátaiktól. Technológiát, anyagot kapnak és profi szakemberekkel dolgozhatnak. A létrejött művekből egy-egy mindig itt marad. Pénzben kifejezve is óriási értékkel gyarapodott a város az alkotótelepek révén, egyedülálló Európában a dunaújvárosi szoborpark. Más keretek között másutt is működnek szoborparkok, de jóval kisebb, koncentráltabb helyen, botanikus kertben, múzeumpedagógiai jelleggel, cserélődő alkotásokkal, fizetős belépőjegyekkel. Dunaújváros fontos kulturális öröksége a Duna-parti szoborpark, a művek együttes eszmei értéke mintegy másfél milliárd forint. Nem véletlenül kapott műemléki védelmet a terület. Ezért is elszomorító a szobrok rongálása, a felületükön újra és újra megjelenő graffitik. Fontos az alkotótelep történelmi vonatkozása a gyár miatt is, hiszen egyedülálló, hogy egy ipari vállalat ilyen léptékben támogasson nívós képzőművészeti alkotómunkát.
Felkérés révén vett részt 2017-ben, a hosszú hallgatás után újraindult alkotótelepen Gosztola Kitti képzőművész. Ma is élénkek az emlékei:
– Váratlanul ért a felkérés, amelynek nagyon örültem. Minden nap egy „Aha!” élmény volt, ahogyan a gyár működött, messze túl a fénykorán. Intenzív tapasztalatokat hozott. Reggel hatra jártunk a műszakkal, jó volt felvenni a ritmust a szakemberekkel, a munkásokkal. Minden izgalmas volt. Nehezen formálható anyaggal dolgozhattam, ez adott egy lökést. Kipróbálhattam az öntödében a homok negatív formázását. Nagyon jó volt, hogy odaengedtek mindenhez, szakmailag támogattak. Kipróbálhattam a lemez plazmavágását is. Sajnálom, hogy a klasszikus vasipari technológiát, a kovácsolást nem próbáltam ki. Előtte is ismertem a szoborparkot, főként Galántai György munkáit. Művészeti szempontból szabad oázis volt az akkori avantgárd mozgalomban. Nekem nem volt a fókuszomban. Székesfehérváron élek, ami más típusú város. Az alkotótelepen nagyon sok gondolat indult el bennem. Korábban nem volt lehetőségem fémmel dolgozni. Nehezen elérhetők a technológiák, költségesek a munkák. Ez egy intenzív szakasz volt, bele sem gondoltam, mennyi munkával. Az foglalkoztatott, hogy a földből kinyert anyagokat miként szolgáltatja vissza az ember a természetnek. Ezt a tematikát folytattam a Smohay-díj átadásával összekötött székesfehérvári kiállításomon is, ahol a természeti erőforrások között a nemesgázok kultúrtörténeti kapcsolatai jelentek meg. Több kiállításon szerepelt a Dunaújvárosban készült, „ A kinyerés mélységei” című vasöntvény munkám, amelyet egy bányászati szakkönyv rajzai inspiráltak. Ez az alkotás témája volt többek között Hornyik Sándor művészettörténész „Pátoszmenedzsment” beszélgetés-sorozatának 2019 júliusában, amikor a Dunaferr Art Alapítvány különlegessége is szóba került. Egyedi dolog, ahogyan egy működő ipari vállalat támogatja képzőművészetialkotások létrejöttét.
A munka mellett segítenek
Alig két hónap múlva ismét képzőművészekkel találkozhatunk a DUNAFERR Gyártó Egységének üzemeiben. Körültekintő szervezés előzi meg a várhatóan intenzív alkotással teli heteket, bár László Ferenc egységvezető, karbantartási főmérnök szerényen jegyzi meg:
– Nem kell külön készülnünk az alkotótelepre, hisz a napi munka mellett segítjük üzemeinkben a szobrászok alkotó tevékenységét. Kapnak helyet, ha szükséges, gépeket, szakmai segítséget, anyagot. Ez egy folyamat, minden felmerülő kérdésben egyeztetünk. A művészek elmondják, hogy mit szeretnének, a szakembereink pedig megmutatják, a gondolat hogyan válhat valóra. A kettőből alakul ki a gyakorlati kivitelezés a művészek aktív részvételével. A művész fantáziája szabad, amit csak a technológiai lehetőségek korlátozhatnak. Emlékszem Friedrich Ferenc acélszerkezetére, amit a kiscelli múzeumban állított ki. Amikor megláttam a tervet, nem hittem volna, hogy abban a formában elkészülhet a 8x3x5 méteres alkotás. Kihívás volt a munka, majd öröm a közös siker a kiállítás megnyitóján. Idén is várjuk a művészeket, a napi munkánk mellett szívesen segítünk az elképzeléseik megvalósításában.
Kaszás Éva
(Fotó: Dunaferr Art Alapítvány)
