Húsklopfolóval támadt az apjára – súlyosbítást kért az ügyészség
Súlyosbításért fellebbezett az ügyészség az apjára húsklopfolóval lesújtó férfi ügyében – a tavaly nyári támadás sértettje életveszélyes sérüléseket szenvedett a dunaújvárosi lakásban.
A súlyosbítás tényéről a Fejér Megyei Főügyészség tájékoztatta honlapunkat. A közlemény szerint a Székesfehérvári Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt meghozott ítélete ellen fellebbezett.
A nagy vihart kavart, hasábjainkon is összegzett ügy kapcsán a vádirat felidézi: a 35 éves férfi és a 72 éves apja Dunaújvárosban egy lakásban éltek együtt – ám köztük a viszony hosszú idő óta elmérgesedett. A férfi tavaly június 26-án támadt az apjára lakásukban: egy vitát követően erősen ittasan, kirívó durvasággal egy húsklopfolóval sújtott a covid fertőzés miatt egyébként is legyengült állapotban lévő apja fejére, kezeire és lábaira.
Az ütések hatására a sértett összeesett, felkelni nem tudott, azonban a fia ennek ellenére éjszakára a lakásban magatehetetlenül magára hagyta, majd oda csak másnap délelőtt tért vissza, amikor értesítette a mentőket.
A bántalmazás a sértettnél életveszélyes sérülést okozott, a fején és végtagjain törést és zúzódásokat szenvedett, kórházi ápolása ellenére nála súlyos egészségromlás következett be. A bíróság a támadót 3 év 10 hónap börtönbüntetésre, valamint 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ügyész az ítélet ellen a szabadságvesztés tartamának jelentős súlyosbítása érdekében, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
(A kép illusztráció)
A rovat további hírei: Sziréna
DSTV: fókuszban a kiberbiztonság
2025. júl. 23.
Fontos prevenciós programot szervezett a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, derül ki a DSTV összegzéséből. A "Dunaújvárosi Kiber- és Vagyonvédelmi Nap 2025" során a kiber-bűncselekmények, az online csalások jellemzőivel ismerkedtek a vendégek – minden érintett korosztályból. Hangkép.
Magyar Hang: meggyanúsították a dunaújvárosi cégvezetőt is
2025. júl. 21.
Börtönben marad a híres szekszárdi borász, ugyanakkor Fideszhez átpártolt egykori MSZP-s politikus is érintett a költségvetési csalás gyanújával letartóztatott szekszárdi borász ügyében, adta hírül a Magyar Hang és a 24.hu. A Magyar Hang értesülése szerint a dunaújvárosi cégvezetőt is meggyanúsították ugyanezen bűncselekmény bűnsegédjeként.
Átütemezik a munkálatokat, nem lesz teljes zár a Pentele hídon
2025. júl. 11.
Ezen a hétvégén. Egy hét csúszással számolhatnak a közlekedők, a tervek szerint jövő péntektől kell Földvár felé kerülni, és változik a munkamenet iránya is, értesült a DO.
Szundi vezetés közben? Szigorúan tilos!
2025. júl. 09.
A csapadékos időjárás nemcsak az útviszonyokat rontja, hanem a sofőrök éberségére is kihat – az elmúlt napokban országszerte több olyan közlekedési baleset is történt, ahol a járművezetők elaludtak, vagy elbóbiskoltak vezetés közben. Rendőrségi tipptár a megelőzésért!
Vihar után: címről címre haladva dolgoztak a tűzoltók
2025. júl. 07.
Folyamatosan munkálkodtak a viharkárok elhárításán a lánglovagok Fejér vármegyében – kora délután óta több mint 120 bejelentéssel érkezett az erős széllökésekkel kísért, városunkat is érintő zivatarcellák miatt. Jelentős az anyagi kár – de személyi sérülés szerencsére nem történt.
Baleset és teljes útzár a 62-es főúton
2025. jún. 30.
A főút Dunaújváros felé vezető szakaszánál történt közúti közlekedési baleset – egy teherautó és három személykocsi ütközött kora délután. Gyorshír.
Tovább él a vörös kód, meghosszabbították a hőségriasztást
2025. jún. 26.
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján döntött – péntekig biztosan él a legmagasabb szintű figyelmeztetés az extrém hőség miatt.