Plébánia: korlátozott látogatási rend az urnatemetőben
A nyári szabadságok miatt július utolsó előtti hetében korlátozottabban lesz látogatható a nagytemplom urnatemetője, közölte a római katolikus plébánia. A hét végén még korlátozások nélkül látogatható a kegyhely!
A nyári szabadságok miatt, július 19-től július 23-ig, azaz július utolsó előtti hetében, keddtől egészen szombatig változik a látogatási rend a dunaújvárosi Krisztus Király Főtemplom alatt található urnatemetőben.
A plébániától kapott tájékoztatás szerint a kegyhely a jelzett időszakban csak mágneskártyával lesz látogatható a Szórád Márton út felőli bejáratnál, naponta 10-18 óra között.
A nyár további részében az urnatemető általános nyitvatartása lesz érvényben, vagyis a parkolók felől az Aranyvölgyi úti oldalról kedden 14-18 óra között, szerdán 10-14 és 15.30-17.30 között, majd csütörtökön 14-18, pénteken és szombaton 10-14, vasárnap 10-11 óra között. A mágneskártyás bejárat felől – az említett Szórád Márton úti oldalon – kedden és csütörtökön 10-14, majd pénteken, szombaton és vasárnap 14-18 óra között kereshetik fel szeretteik nyughelyét az urnatemető látogatói.
Természetesen a normál látogatási rend érvényes az előttünk álló hétvégén is, így a kegyhely most korlátozás nélkül felkereshető!
(Fotó: Dunaújvárosi Római Katolikus Plébánia)
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: új játszótér épül
2024. nov. 20.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV hangképes összegzése arról, hogy nemsokára új játszótérrel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. A játszótér példás összefogással valósul meg – az önzetlen segítségnyújtás ékes bizonyítéka. Hangkép.
Halloween bulit rendeztek a Lajos király körúti játszótéren
2024. nov. 18.
Halloween napjára már jó néhányat aludtunk, de ez a száraz és egyébként üres tény cseppet sem zavarta a Lajos király körúton élőket, még múlt szombaton sem. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő karolta fel egy szülői csoport javaslatát, hogy rendezzenek Halloween partit.
Az óvodai közösség ismét nagyot villantott
2024. nov. 18.
Hagyományos jótékonysági gálaestet rendezett pénteken délután a Dunaújvárosi Óvoda. A Bartók színpadán jelenlegi óvodások, óvodapedagógusok, ismert előadóművészek léptek fel, hogy szórakoztassák a közönséget. És ebben nem volt hiány, a közönség láthatóan remekül szórakozott.
"Lányból nővé" – a térségben is fut a Magyar Vöröskereszt karitatív kezdeményezése
2024. nov. 17.
Ez már a hatodik tanév: a humanitárius szervezet 2018 óta törekszik arra, hogy támogassa az úgynevezett menstruációs szegénységben érintett diáklányokat. A városban és a térségben öt iskola kapott higiéniás termékadományokat a napokban.
Nagy munka zajlik az Útkeresés udvarán
2024. nov. 15.
A hivatalos átadónak még nincs időpontja, de nemsokára új játszótérelemekkel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. De nem véletlenül volt a területen Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a Hankook önkéntesei, illetve a Pentelei iskola különítménye sem.
Tart a tervezés, szociálisan érzékeny, a jövőbe mutató költségvetésünk lesz
2024. nov. 15.
Elkezdődött városunk következő évi költségvetésének a tervezése, tájékoztatta honlapunkat Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester. Hogy pontosan mit tartalmaz majd a büdzsé azt az Országgyűlés által előterjesztett költségvetési törvény elfogadása után lehet tudni. Addig viszont folyhat az előkészítés.
Megemelt támogatás érkezik decemberben
2024. nov. 14.
Városunk közgyűlése októberi ülésén módosította a szociális rendeletét, amelyben összegszerűen megemelte, és évi két alkalomra bővítette az időskorúak természetbeni rezsitámogatását. Ennek köszönhetően nyugdíjasaink a december havi távhő-szolgáltatási díjból, jóváírás formájában kapják meg a támogatást.