Rendőrkézen az "ingatlanos" szélhámosnő
Bérbeadásra hivatkozva csalt ki pénzt a sértettektől. A weben kínált kedvező áron ingatlant, lenyúlta a kauciót, aztán elérhetetlenné vált. Eddig.
Üzletszerűen elkövetett csalásról számolt be a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A DO-hoz eljuttatott szóvivői összegzés szerint internetes portálon kínált lakás bérbeadásával tévesztett meg többeket az a dunaújvárosi nő, aki ellen a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság kezdett büntetőeljárást.
A nyomozás jelenlegi adatai alapján a csaló a város területén kínált fel lakhatásra ingatlant egy népszerű internetes apróhirdetési oldalon, egy további esetben pedig a bérbeadási jogügylet közvetítőjeként csalt ki készpénzt az egyik áldozattól. Az álhirdetésben feltüntetett, a belvárosban található, kedvező árú bérleményre több érdeklődő is jelentkezett, akikkel a szélhámosnő július 7-én, valamint július 11-én személyesen is találkozott azért, hogy átvegye tőlük az előzetesen megbeszélt több havi kauciót. A szóban forgó albérletet azonban egyik esetben sem mutatta meg a leendő bérlőknek.
A pénzbiztosítékok kézhezvételét követően a csaló minden formában elérhetetlenné vált a megtévesztett sértettek számára, akik ezt követően feljelentést tettek a rendőrségen.
A dunaújvárosi nyomozók a sértettek beszámolói és a begyűjtött információk alapján rövid időn belül azonosították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 30 éves S. Georginát, akit pénteken délelőtt elfogtak.
A nőt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, melynek során beismerő vallomást tett, erősítette meg a szóvivői összegzés.
(Illusztráció: FMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Kémény- és lakástüzes kiállítás nyílik az MMK-ban
2025. okt. 28.
Különleges bemutatóval készül a vármegyei katasztrófavédelem: a Munkásművelődési Központ vendégei kémény- és lakástüzes bemutatót láthatnak szerdától. Hírünk mellé bónusz is jár: online leporellók a kiállítás anyagából!
Hamis papírokkal, hamis rendszámokkal próbált bejutni a gyár területére – lebukott!
2025. okt. 27.
Gyanús teherautót és annak vezetőjét vonták intézkedés alá a rendőrök a Hankook üzeménél – a román férfi hamis okmányokkal próbált árut elszállítani. Semmi sem stimmelt, ráadásul drogot is találtak nála, értesült a DO.
Sajnos sikerrel "duplázott" az autótolvaj
2025. okt. 24.
Két autót is elkötött, az egyiket ráadásul meg is rongálta az a férfi, akit a dunaújvárosi rendőrök csíptek el a napokban. Mindkét lopásnál a tulajdonos figyelmetlenségét használta ki az éber tolvaj, értesült a DO.
Mennyi? Harminc! És kicsivel sem több...!
2025. okt. 16.
A városban több helyen is vannak 30 kilométeres sebességkorlátozó táblák kihelyezve. Nyilván okkal. A Vörösmarty, illetve Gábor Áron utcában például azért, mert óvoda, bölcsőde működik a környéken. Mostantól pedig útburkolati felfestés is figyelmezteti az autósokat a megfelelő sebességre.
Távolt tarthatják a bántalmazó testvért
2025. okt. 16.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség távoltartás elrendelésére tett indítványt annak a férfinak az ügyében, aki az elmúlt hónapokban egyre agresszívebb volt a testvérével. Többször bántalmazta is hozzátartozóját, értesült a DO.
Súlyos baleset Köztársaság útnál
2025. okt. 11.
Rolleres ütött el a zebrán átkarikázó kerékpárost a Köztársaság út és a Derkovits utca kereszteződésében ma délelőtt. Az egyik sérültet mentőhelikopter szállította kórházba, értesült a DO.
Személyautó és kisteherautó ütközött Dunaújvárosban
2025. okt. 09.
Személyi sérüléssel járó baleset történt az Aranyvölgyi és a Magyar út kereszteződésénél ma kora este.








