A részletes beszámoló a tegnap esti koncertről majd holnap jön, egyelőre itt egy tételes és részletes képtár, meg egy utolsó utáni figyelmeztetés: ma délután gördül ki a rock kamion a Szalki-szigetről! Yeaah!
Hogy a költővel szóljak, most még ne várjatok tőlem folyamként ömlő beszédet, de annyit csak elárulok, hogy remek bulit, sok ezres nézősereget hozott, kitűnő élményt adott a CityRocks szombat esti nagykoncertje a Szalki-szigeten. A közösségi élménynek sem utolsó – sőt, de erről majd tényleg hétfőn hosszabban – megmozdulás megérdemelten aratott szó szerint tomboló sikert; a képtár csak nyomaiban adja vissza az este valóban frenetikus hangulatát.
Ámde a programsorozat még közel sem ér véget, hiszen ma egy újabb remek megmozdulással folytatódik a CityRocks városunkra hangolt kínálata – az események fináléjaként útnak indul a Rock Truck, a zenészek 40-50 fős csapata kamionnal járja végig Dunaújváros utcáit.
A menet a tervek szerint 14 órakor startol a Szalki-szigetről, és a mellékelt képen látható útvonalon, a tervek szerint mintegy két órán keresztül, három koncerthelyszínnel/megállóval járja be a várost.
Korábban már írtam, de aki most kap kedvet a bulihoz, annak itt van újra: a városkör első megállója a Római városrészi víztorony parkolója lesz, majd a Kultik Mozinál, végül az Interspar parkolóban áll meg a Rock Truck – de az ígéret szerint végig a városon, menet közben is szól majd a rock!
A startig még van egy kis idő – arra biztos érdemes szakítani, hogy megnézzétek a szombat esti koncert képeit. Hát tessék!
(Fotó: DO)