Élménydús volt a "Strandok Éjszakája"
A pont rosszkor jött hidegfront csappantott a résztvevők körén, de ennek ellenére is sikerként könyvelhetjük el a Standok Éjszakája dunaújvárosi programját – a késő esti csobbanásra múlt szombaton várták a vendégeket az élményfürdőben.
Hosszabbított nyitva tartás, holdfényes csobbanás és ejtőzés extrém gazdag szaunás program – városunk is csatlakozott a Standok Éjszakája elnevezésű országos programsorozathoz, az Aquantis Élményfürdő várta nyitott kapukkal a fürdővendégeket múlt szombaton.
Messziről (is) jöttek
Sajnos nemcsak a vendégkör, de a hidegfront is befutott, így talán a vártnál kevesebb látogató választotta az egyébként csábító programot – egy kánikulai estén bizonyára többen érkeznek –, de így is sokan éltek az élményfürdő kínálta lehetőségekkel. (Lásd még lejjebb a beszédes számokat!)
"A spanokkal jöttem, most érkeztünk, zárásig maradunk, az összes medencét kipróbáljuk!" – lakonikus rövidségű, de lényegre törő összegzéssel szolgált a várható programról Strencz Brendon; a dunaújvárosi fiatal valóban népes csapat tagjaként vetette magát a medencés élményekbe.
Több vendéget megkérdezve az is kiderült, hogy a Strandok Éjszakáján nemcsak a dunaújvárosiak választották az élményfürdő kínálatát. Egy népes család Polgárdiból érkezett (mint mesélték, nem először), egy kisgyermekes família bikácsi kirándulás után, a főváros felé tartó hazaúton gondolt egy merészet, és kanyarodott a rekreációs bázis felé; a mini csúszda megunhatatlan köreit választó pancsoló kislány legnagyobb örömére.
Beszédes számok, elégedettségi mutatók
Bár az időjárás biztosan sokakat elriasztott, összességében elégedettek a Standok Éjszakája főszámaival, értékelte az akciót hétfői tájékoztatóján Arnold Miklós, a létesítményt üzemeltető DVG Zrt. szolgáltatási ágazatvezetője. Az éjszakai fürdőzésen mintegy 250 főt regisztráltak, a római fürdő kínálatát 50-60 látogató vette igénybe, míg a szaunás felöntések szintén sikeresnek bizonyultak, hiszen összesen közel 90 vendéget vonzottak.
Az ágazatvezető hangsúlyozta, a közelmúltban sok fejtörést okozott, és végül határozott válaszlépéseket kiváltó eseteket – ruhás fürdés, étkezés és cigarettázás a medencében – sikerült maradéktalanul megszüntetni, az éjszakai akció zökkenőmentesen és ilyen szempontból is eseménytelenül zajlott. Az első kihívás során tapasztalt pozitív visszajelzések nyomán folytatják, ígérte Arnold Miklós – továbbra is fenntartják a rendet a fürdőzők kényelme érdekében.
Élményt kapnak, élményt adnak
De vissza a medencékhez: a vízből mesélt a DSTV kamerája előtt Jankovics Zoltán, aki családjával Mélykútról érkezett. Szintén rendszeres, mondhatni visszatérő vendégek, így a fürdő medencés kínálata nem volt újdonság számukra, de a családfő kiemelte a fürdő rendezettségét és tisztaságát is, ami szintén fontos szempont volt a döntésükben. Valóban élmény itt lenni, ezért biztos, hogy máskor is jönnek, ígérte, tökéletes végszóként.
Nemcsak kapni, de adni is jó az élményt – erről már a jeles napon szervezett szauna szeánszok egyik aktora, Pataki Csaba mesélt, aki elmondta, teljes kapacitással, több szaunamesterrel és a késő estig tartó program során minimum hét felöntéssel várják a műfaj szerelmeseit.
A beszélgetés végén a római fürdő bázisán is tettünk egy rövid látogatást, ahol rögtönzött bemutató is következett – zászlók, legyezők, illatok, mindent bevetnek a forró és nyáridőben is borzongatóan kellemes élményért.
Folytatás jövőre, ugyanitt – ha lehet, egy picivel jobb időben!
(Fotó: Budavári Sándor)
A rovat további hírei: Mozaik
Multifunkciós babakocsik: a szülők legjobb segítőtársai
2025. aug. 27.
Egy gyermek érkezése teljesen új logisztikai kihívások elé állítja a családokat. Az egyik legfontosabb eszköz, amire szükséged lehet, a multifunkciós babakocsi. Mit takar valójában ez a kifejezés? (X)
Gyors futárszolgálat a fővárosban - hogyan tarts lépést a webáruházak versenyében?
2025. aug. 27.
Az online kereskedelem világa gyorsan változik, és a budapesti webáruházak közötti verseny egyre élesebb. Manapság a gyorsaság és a pontosság, valamint a környezettudatos kiszállítás kiemelt jelentőséggel bír a vásárlói döntések meghozatalában. (X)
Holdfényfürdő után Csillaglest szerveznek
2025. aug. 26.
Igazi telitalálatnak bizonyult a nemrégiben rendezett "Holdfényfürdő" az Aquantis Élményfürdőben. A kánikulai napon rengetegen választották a késő esti hűsölést, és a vendégeket DJ Nepp Matyi is szórakoztatta. A program ötlete a korábbi "Strandok éjszakája" sikeréből született – és máris itt a folytatás, a nyárbúcsúztató "Csillagles" szombaton este.
A műanyag nyílászárók előnyös tulajdonságai
2025. aug. 26.
Otthonunk komfortja és energiahatékonysága nagymértékben függ a megfelelő nyílászárók kiválasztásától. Gyakran felmerül a kérdés: melyik alapanyag lenne a legjobb választás? Fa, fém vagy inkább műanyag? (X)
Festőhengerek a tökéletes otthoni megoldásokért
2025. aug. 26.
Akár festéssel kapcsolatos tapasztalata van, akár kezdőként fog neki az otthoni projekteknek, bizonyára Önnek is fontos, hogy könnyen és hatékonyan érjen el professzionális eredményeket. (X)
DSTV: Roller Park Jam – a nagy ugrás
2025. aug. 26.
A beszámolót és a galériát már mutattuk, most itt a tetejébe a DSTV összegzése: minden "kerekes" előtt nyitva állt a kapu, nagy sikert aratott az idén először, de remény szerint nem utoljára szervezett Dunaújváros Roller Park Jam kavalkádja a közelmúltban. Hangkép.
Újra támad a kánikula – a hét végén némi csapadékkal
2025. aug. 25.
Az elmúlt napok hűvöskés időszaka után ismét tikkasztó hőség várható a DO meteorológiai szakértőjének friss prognózisa szerint. A hét végéig strandidő várható, szombaton is meleg lesz, de befuthat egy zivatarhullám.