Színes, mozgalmas, kalandos Játékfesztivál (galériával)
Mesés családi Játékfesztivállal búcsúzott a nyártól az elmúlt évek szép tradícióját folytatva az Útkeresés Segítő Szolgálat. Az udvari foglalkozásokat és bemutatókat a karitatív közösségi kezdeményezés során összegyűlt tanszerek kiosztása koronázta kedden.
Az időjárás is kegyeibe fogadta az idei eseménysorozat közreműködőit és vendégeit – bár a kezdéskor még lógott az eső lába, az eseménysorozat végére már a nap is belesett a Bartók Béla utcai intézmény udvarán szervezett Játékfesztiválra.
Játék, mese, ügyeskedés – együtt
Az elmúlt években már megszokott-bevált fesztivál kavalkádján a „Bevált recepten ne változtass!” elvét követték a szervezők – mint Árgyelán Anikó, az intézmény munkatársa kiemelte, ezúttal mesés játék keretezte a családok közös foglalkozását:
– Megérkezéskor minden család kapott egy mesét, a szereplők bőrébe bújva kellett teljesíteni a „kalandtúra” állomásait. A segítő szolgálat 10 állomása mellé külsős partnereink is beszálltak egy-egy helyszínnel, így végül 13 megálló volt, a végén pedig az összegyűjtött pecsétekért cserébe kaphatták meg a gyerekek a tanszergyűjtés során összegyűlt csomagokat. Így tulajdonképpen egybefonódott a mesés játék, az ügyességi foglalkozások és kézműveskedések sora a jótékony célú akcióval.
Támogatott tervek, segítők, közreműködők
Az idei program megvalósulását jeles összefogás segítette: a Játékfesztivált és a kapcsolódó tanszergyűjtő akciót támogatta az Adománykuckó, a Duna Plazma, a Hankook Tire Magyarország, a Jakó Cukrászda és a Kóró Papír-Írószer. Együttműködő partnerként segített a program sikeres megvalósításában az MRE Szertelen Ház – Újváros Drogambulancia, valamint a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Szolgálata.
A program szervezői köszönik Feke Judit (hajfonás) munkáját, valamint a nap során sok-sok feladatot vállalt önkéntes diákok segítségét is!
Minden szinten siker
A résztvevők persze nagy lelkesedéssel vetették magukat a feladatok tengerébe, emellett nagyon népszerűnek bizonyult az arcfestéses, hajfonásos, csillámtetoválásos sátor is. A foglalkozások mellett bemutatók sora színesítette a programot: visszatérő vendégként aratott szép sikert a dunaföldvári Gamila Orientális Hastánc Csoport bemutatója, de sokan kapcsolódtak be a szekszárdi Csiga-Biga Képességfejlesztő Alapítvány foglalkozásába is. A délelőtt két sztárja egyértelműen a Collie névre hallgató terápiás kutyus, valamint a Bonbon nevezetű terápiás mini ló volt.
A kezdeményezés minden szinten sikert aratott – hiszen az erőpróba végén sokan kaphatták meg a sikeres közösségi karitatív akció révén összegyűlt tanszereket. Ezt a komplexitást emelte ki a DSTV kamerája előtt Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester is:
– Személy szerint is nagyon örülök az Útkeresés sikeres akciójának – jó látni a felszabadult játékot, a mosolygó gyerekeket, ugyanakkor boldogító a tudat, hogy a város közössége, köztük több jelentős cég és szervezet is segített abban, hogy valamelyes könnyítse a nehéz sorsú családok tanévkezdését. Nekik, valamint a közreműködő szervezeteknek külön is köszönet jár a segítségért!
Az esemény emlékezetes pillanatait elevenítsék fel a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Díjátadó, jubileum, születésnap – ünnepelt a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete
2025. dec. 05.
Megtartotta hagyományos évzáró közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete a Campus étteremben. Az esemény részeként adta át Pintér Tamás polgármester a „Szociális Munkáért – Dunaújváros” elismerést Kondor László címzetes elnöknek, a Rudas iskola címzetes igazgatójának.
URBACT gyakorlati gyűjtemény készül
2025. dec. 05.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kilenc hallgatója látogatott el Dunaújvárosba Szövényi Anna tanszékvezető egyetemi docens vezetésével az URBACT projekt apropóján. Az egyetemistákat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.
Van megoldás a hódok okozta károk ellen
2025. dec. 05.
A vízparti területek rendszeres látogatói is megtapasztalhatták, hogy a környező településekhez hasonlóan Dunaújvárosban is rengeteg kárt okoznak a hódok. A békés együttélés azonban nálunk megvalósul – dróthálóval védik a fákat a Szalki-szigeten.
Rangos díjat kapott a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csapata
2025. dec. 05.
Az Év Közösségi Kezdeményezése díjat vehette át a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport az Önkéntességért Díjak fővárosi átadóján csütörtökön délután.
Székesfehérváron ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége – fontos témákkal
2025. dec. 05.
25 város képviselői vettek részt a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) elnöksége és választmánya napokban rendezett tanácskozásán – városunkat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester képviselte.
Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése
2025. dec. 04.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés összehívása a Versenyképes Járások Program keretében történő közbeszerzési eljárások megkezdése, illetve más határidős feladatokban szükséges döntéshozatal miatt vált indokolttá.
Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen
2025. dec. 04.
Folytatódott az idei körzetszépítés Újtelepen – már a második fenyőfa is megkapta a karácsonyi fénysort a körzetben. Bár ez nem lehet újdonság a lakosoknak, hiszen hosszú évek óta ápolják ezt a kedves hagyományt, ezzel is hangolódva a szeretet ünnepére.










