Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Gazdag kínálat a zene világnapjára időzítve (FRISSÍTVE)

Öcaline - 2022. szeptember 30. 11:06

Több intézmény, szervezet is készül a zene világnapjára: az első programokra már ma várják a muzsika szerelmeseit, de a következő napokban is egymást érik az események! (FRISSÍTVE)

Sokszínű és sok szólamú lesz a zenei világnap Dunaújvárosban – több intézmény, szervezet is kiemelten készül a jeles napra, és az eseménysorozatot rendhagyó kísérletek, kezdeményezések is körítik majd. 
A programok egy részére már ma várják a muzsika szerelmeseit. A világnapi események sorát a Móricz iskola nyitja, az ének-zenei tagozatos intézmény tornatermében 13 órától lesz ünnepi koncert és közös éneklés. Az új tanév első bemutatkozási lehetőségét időzítette a zene ünnepére a Sándor Frigyes Zeneiskola – az eseménysorozat ma délután 17 órakor kezdődik. A program érdekessége, hogy Sándor Annára, a névadó közelmúltban elhunyt lányára is emlékeznek a résztvevők – a zenekarok és kamaraformációk az ő emlékének ajánlja ünnepi koncertjüket –, de a kínálatban a Jószolgálati Otthon adománygyűjtéssel színezett vására is szerepel. A vásárból befolyt bevétel és az egyéb adomány a "Jószoli" bentlakásos intézményében gondozottak javát szolgálja. A szabadtéri koncert után az ifjú muzsikusok az elmúlt évek hagyományát folytatva idén is közös virágültetéssel szimbolizálják összetartozásukat. A zene virágai a tervek szerint 18 órától pompáznak majd az iskola parkjaiban.
Új kísérlet is debütál a zene világnapján, hiszen október 1-jén, szombaton kezdődik a Zenélő Cukrászda elnevezésű sorozat a Jakó Cukrászda Vasmű úti üzletében. A program ötletét a júliusi Sugárúti Fesztivál teraszról teraszra vándorló zenelánca adta – az élő zenét falaik közt szívesen fogadó tulajdonost az akkori zeneláncot megvalósító Szmodics László tanár kötötte össze a Sándor Frigyes Zeneiskola növendékeivel, tanáraival. Ebből kétheti rendszerességű muzsikálás kerekedik ki, méghozzá állandó helyszínen – a sorozatnyitó koncert fellépője Váriné Pásztor Magdolna tanárnő fúvós kvartettje lesz: Antal-Gévay Gabriella, Érchegyi Hanna, Kupsza Noémi, meg persze tanáruk. A barokktól a magyar nótáig ívelő műsoruk 18 órakor kezdődik, belépődíj nincs. Ha alkalmas az időjárás, a teraszon, ha kevésbé, akkor bent a cukrászdában rendezik a koncertet.

Különleges produkcióval ünnepli a világnapot a Bartók Kamaraszínház: az intézmény a székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar kortárs zenei műhelyének közreműködésével mutatja be az Én vagyok című szakrális koncertszínházi előadást október 2-án, vasárnap. Az előadás rendezője és prózai szereplője Csadi Zoltán, a Bartók Kamaraszínház művészeti igazgatója, közreműködik Németh Irma és Kurucz Gergely, valamint a produkció kórusa. A bemutató karmestere Ruff Tamás, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója, zenei vezetője pedig Dobri Dániel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kortárs művészeti vezetője. Az előadás 19 órakor kezdődik, és ingyenesen látogatható – szeretettel várják a muzsika és a színház szerelmeseit!
És ezzel még mindig nincs vége a muzsikás programok sorának: október 3-án, hétfőn 9.30-tól és 10.30-tól két csoportban várja a város óvodásait a Móricz iskola – a diákok a zene világnapjára hangolt műsorral köszöntik a kicsiket. Rendhagyó vendégjárás színesíti a Vasvári iskola ünnepi hetének programját is: a Széchenyi István Gimnázium kórusa ad ünnepi koncertet a Bartók Kamaraszínház mögötti színpadon – az énekkar világnapi műsora 10.35-kor kezdődik.

UPDATE 15.10 – kórustalálkozó Mezőfalván

Összeállításunk első verziójának élesítése után érkezett, de nagyon is beleillik az ünnepi események sorába egy fontos, dunaújvárosi vonatkozású hangverseny. Hosszú évek hagyománya már Mezőfalván, hogy a katolikus templom felszentelésének évfordulója alkalmából hangversenyt rendeznek a térség egyik legjobb akusztikájú építményében, a római katolikus templomban. Az idei Dréta Antal Egyházzenei Kórustalálkozó október 1-jén, a zene világnapján lesz. 
A koncert 16 órakor kezdődik, méghozzá három kórus részvételével: a vendéglátó Mezőfalvi Nőikar mellett a nagyvenyimi Fontana Nőikar, valamint a Dunaújvárosi Vegyeskar lép közönség elé. A koncert végén a három kórus együtt énekli a Soli Deo Glória című szerzeményt.

Színes, gazdag lesz a kínálat – mindenkit szeretettel látnak!

(Címlap- és nyitókép: Végh Zoltán, belső oldali illusztráció: Bartók Kamaraszínház)
 

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: Tapolczai Jenő emlékezete

DSTV: Tapolczai Jenő emlékezete

2024. ápr. 11.

Várostörténeti jelentőségű személyiségre emlékeznek az Intercsa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Tapolczai Jenő egykori tanácselnök a várossá válás meghatározó időszakában volt a település első embere, maradandót alkotott, munkássága még mindig tetten érhető. Hangkép.

A képmutatás komédiájára készül a Bartók (galériával)

A képmutatás komédiájára készül a Bartók (galériával)

2024. ápr. 10.

Moliére egyik legnépszerűbb, legtöbbször játszott, örökbecsű darabjával, a Tartuffe című vígjátékkal folytatódik a Bartók Kamaraszínház bemutatóinak sora. A képmutatás és élethazugság komédiája mindig aktuális, de most talán a szokásosnál is jobban mar, csíp. Premier pénteken!

Sándor Frigyes Zeneiskola: koncertözön itt is, ott is, de még amott is!

Sándor Frigyes Zeneiskola: koncertözön itt is, ott is, de még amott is!

2024. ápr. 09.

Három nap, három hangverseny – ráadásul széles műfaji palettán: remek koncertek egész sorával várja a muzsika szerelmeseit a Sándor Frigyes Zeneiskola csütörtökön, pénteken, majd szombaton is! Gazdag kínálat máris itt!

Kétnyelvű költészetünnep a könyvtárban

Kétnyelvű költészetünnep a könyvtárban

2024. ápr. 09.

Különleges programmal készül a magyar költészet napja ünnepére a József Attila Könyvtár – a témáról és a kínálatról Tóth Éva intézményvezető és Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester tartott tájékoztatót szerdán. A "dva bratanki" jegyében.

ICA-D: "Töredékes emlékezet" – szombaton tárlatvezetéssel

ICA-D: "Töredékes emlékezet" – szombaton tárlatvezetéssel

2024. ápr. 05.

A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) jelenlegi tárlatához terveznek vezetést – Boros Lili kurátor, valamint a kiállító képzőművész, Asztalos Zsolt mutatja be a Töredékes emlékezet című kollekciót szombaton délután.

DSTV: régi nóták az MMK-ban

DSTV: régi nóták az MMK-ban

2024. ápr. 05.

Remek koncert is színesítette az MMK 50 éves jubileumi nagyrendezvényeinek kínálatát, derül ki a DSTV összeállításából. Szekeres András és Barbaró Attila vendégjátékának gerincét természetesen a Junkies zenekar dalai jelentették. Hangkép, vastaps.

DSTV: ünnepi készülődés a múzeumban

DSTV: ünnepi készülődés a múzeumban

2024. ápr. 04.

Húsvét előtt nagy volt a forgalom az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összeállításából. Az intézmény az ünnepi hagyományok nyomán kézműves foglalkozásokra, tojásfestésre, ajándékkészítésre várta az érdeklődőket. Hangkép.