Gazdag kínálat a zene világnapjára időzítve (FRISSÍTVE)
Több intézmény, szervezet is készül a zene világnapjára: az első programokra már ma várják a muzsika szerelmeseit, de a következő napokban is egymást érik az események! (FRISSÍTVE)
Sokszínű és sok szólamú lesz a zenei világnap Dunaújvárosban – több intézmény, szervezet is kiemelten készül a jeles napra, és az eseménysorozatot rendhagyó kísérletek, kezdeményezések is körítik majd.
A programok egy részére már ma várják a muzsika szerelmeseit. A világnapi események sorát a Móricz iskola nyitja, az ének-zenei tagozatos intézmény tornatermében 13 órától lesz ünnepi koncert és közös éneklés. Az új tanév első bemutatkozási lehetőségét időzítette a zene ünnepére a Sándor Frigyes Zeneiskola – az eseménysorozat ma délután 17 órakor kezdődik. A program érdekessége, hogy Sándor Annára, a névadó közelmúltban elhunyt lányára is emlékeznek a résztvevők – a zenekarok és kamaraformációk az ő emlékének ajánlja ünnepi koncertjüket –, de a kínálatban a Jószolgálati Otthon adománygyűjtéssel színezett vására is szerepel. A vásárból befolyt bevétel és az egyéb adomány a "Jószoli" bentlakásos intézményében gondozottak javát szolgálja. A szabadtéri koncert után az ifjú muzsikusok az elmúlt évek hagyományát folytatva idén is közös virágültetéssel szimbolizálják összetartozásukat. A zene virágai a tervek szerint 18 órától pompáznak majd az iskola parkjaiban.
Új kísérlet is debütál a zene világnapján, hiszen október 1-jén, szombaton kezdődik a Zenélő Cukrászda elnevezésű sorozat a Jakó Cukrászda Vasmű úti üzletében. A program ötletét a júliusi Sugárúti Fesztivál teraszról teraszra vándorló zenelánca adta – az élő zenét falaik közt szívesen fogadó tulajdonost az akkori zeneláncot megvalósító Szmodics László tanár kötötte össze a Sándor Frigyes Zeneiskola növendékeivel, tanáraival. Ebből kétheti rendszerességű muzsikálás kerekedik ki, méghozzá állandó helyszínen – a sorozatnyitó koncert fellépője Váriné Pásztor Magdolna tanárnő fúvós kvartettje lesz: Antal-Gévay Gabriella, Érchegyi Hanna, Kupsza Noémi, meg persze tanáruk. A barokktól a magyar nótáig ívelő műsoruk 18 órakor kezdődik, belépődíj nincs. Ha alkalmas az időjárás, a teraszon, ha kevésbé, akkor bent a cukrászdában rendezik a koncertet.
Különleges produkcióval ünnepli a világnapot a Bartók Kamaraszínház: az intézmény a székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar kortárs zenei műhelyének közreműködésével mutatja be az Én vagyok című szakrális koncertszínházi előadást október 2-án, vasárnap. Az előadás rendezője és prózai szereplője Csadi Zoltán, a Bartók Kamaraszínház művészeti igazgatója, közreműködik Németh Irma és Kurucz Gergely, valamint a produkció kórusa. A bemutató karmestere Ruff Tamás, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója, zenei vezetője pedig Dobri Dániel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kortárs művészeti vezetője. Az előadás 19 órakor kezdődik, és ingyenesen látogatható – szeretettel várják a muzsika és a színház szerelmeseit!
És ezzel még mindig nincs vége a muzsikás programok sorának: október 3-án, hétfőn 9.30-tól és 10.30-tól két csoportban várja a város óvodásait a Móricz iskola – a diákok a zene világnapjára hangolt műsorral köszöntik a kicsiket. Rendhagyó vendégjárás színesíti a Vasvári iskola ünnepi hetének programját is: a Széchenyi István Gimnázium kórusa ad ünnepi koncertet a Bartók Kamaraszínház mögötti színpadon – az énekkar világnapi műsora 10.35-kor kezdődik.
UPDATE 15.10 – kórustalálkozó Mezőfalván
Összeállításunk első verziójának élesítése után érkezett, de nagyon is beleillik az ünnepi események sorába egy fontos, dunaújvárosi vonatkozású hangverseny. Hosszú évek hagyománya már Mezőfalván, hogy a katolikus templom felszentelésének évfordulója alkalmából hangversenyt rendeznek a térség egyik legjobb akusztikájú építményében, a római katolikus templomban. Az idei Dréta Antal Egyházzenei Kórustalálkozó október 1-jén, a zene világnapján lesz.
A koncert 16 órakor kezdődik, méghozzá három kórus részvételével: a vendéglátó Mezőfalvi Nőikar mellett a nagyvenyimi Fontana Nőikar, valamint a Dunaújvárosi Vegyeskar lép közönség elé. A koncert végén a három kórus együtt énekli a Soli Deo Glória című szerzeményt.
Színes, gazdag lesz a kínálat – mindenkit szeretettel látnak!
(Címlap- és nyitókép: Végh Zoltán, belső oldali illusztráció: Bartók Kamaraszínház)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: a Martinász története
2025. jún. 20.
Folytatja a város köztéri szobrait bemutató sorozatot a DSTV csapata. A Szoborváros harmadik részében a Martinász-szoborhoz és a Borovszky emlékparkhoz látogattak el – Hodik Mónika történész-muzeológus kalauzolásával. Hangkép.
DSTV: rádiótörténelmi csemegék
2025. jún. 18.
Sok érdeklődőt vonzott az Intercisa Múzeum új időszaki kiállítása, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményben Szól a rádió – fejezetek a rádiózás történetéből címmel nyílt bemutató, régi kincsek egész sorát vonultatva fel a vendégeknek. Hangkép.
"Múzeumok Éjszakája": gazdag lesz a kínálat
2025. jún. 17.
Folytatják az elmúlt esztendők hagyományát, ismét kitárják kapuikat az intézmények a Múzeumok Éjszakája elnevezésű országos programsorozatban. Gőzerővel készülnek a dunaújvárosi bázisok is!
DSTV: a színpadosok is vizsgáztak
2025. jún. 17.
Folytatódott az évzáró bemutatók sora a Violin Alapfokú Művészeti Iskola növendékei számára, derül ki a DSTV összegzéséből. A színházi tagozatban tehetségüket bontogató fiatalok a hagyományokhoz híven a Bartók stúdiótermében vizsgáztak a közelmúltban. Hangkép.
"Hátsószínpad": kötetbemutató színesítette a könyvtár ünnepi kínálatát
2025. jún. 16.
Mikortól irodalom és meddig dokumentum? Mennyire személyes és mennyire valós? Súlyos kérdések egész sorára kaptak választ első kézből az érdeklődők a József Attila Könyvtár könyvheti sorozatának múlt keddi eseményén.
ICA-D: Utószó – Kupihár Rebekával
2025. jún. 14.
Az Utószó című élő irodalmi antológia következő vendége Kupihár Rebeka Petri György-díjas költő lesz, akivel Gyöngyössy Csaba beszélget A heterók istenéhez című verseskötetéről a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) hétfőn délután.
"Harmonia Divina" – koncert a főtemplomban
2025. jún. 14.
Dunaújvárosi állomása is lesz a Gödöllői Szimfonikus Zenekar egyházzenei fesztiváljának: a Harmonia Divina elnevezésű eseménysor koncertjére a Krisztus Király Főtemplomban várják az érdeklődőket vasárnap este. Flyer.