Gyászoljuk Csathó Barnánét, nyugodj békében, Gizike néni!

Elment...  Elbúcsúztunk tőle. 94 évet élt, tartalmas, gazdag életet. Irigylésre méltó szép éveket és sorsfordító, kemény esztendőket, amelyekben a család, a barátok mindig fontos szerepet játszottak. Tudta és vallotta, hogy ezekért tenni kell, és megtérül. Egész élete ezt igazolja. Búcsúzáskor, ha tehette volna, megköszöni, milyen jó, hogy így gondolunk rá, ne búsuljunk, nézzük az élet szép oldalait.
Hiányzik. Nem látjuk többé örökmozgó vékony alakját, nem beszélgethetünk vele, nem hallhatjuk élettapasztalatokkal teli tanácsait, unokáiról szóló kedves történeteit. De valahogy mégsem vagyunk olyan elkeseredettek, mert velünk maradt életszeretete, tisztessége, diszkréciója, visszafogott jó humora, akaratereje, segítőkészsége. 
Élni akarása csodálatra méltó volt, pedig a XX. század történelmi eseményei őt sem kímélték. A II. világháborút még Szlovákiában vészelte át, majd Pitvaroson lelt otthonra. Élete párjával Dunaföldváron keltek egybe, majd alapítottak családot. Emlékszem, még tavaly ősszel hárman barátok kirándultunk egyet Földvárra. Gizike lelkesen, szeretettel mutatta régi házukat, mesélt az akkori életükről. A kapu mellett növények zöldelltek és virágoztak élettel telien. Mosolyogva állt a kapu előtt. "Az élet szép, keresd benne a jót, ne a rosszat dédelgesd" gondolata vezérelte akkor is, mint mindig – örülök, hogy ezt a közös élményt megélhettem vele. 
Még felső tagozatos diák voltam a volt Ságváriban, Gizike ott tanított az iskolában. Nem gondoltam, hogy egykor baráti viszonyba kerülünk. Aztán mégis megtörtént. Hálás vagyok a sorsnak, hogy így lett. Ebben nem vagyok egyedül. Volt kollégák, tanítványok hasonlóképpen vélekednek. Vendégszeretete közismert volt. Vendégeinek nemcsak finomságokkal, de jó programokkal is szolgált. Nagyon szeretett társasjátékozni. Érdeklődését, nyitottságát a nyugdíjas pedagógus klubban is tapasztalhattuk. Amíg egészsége engedte hosszú évekig részt vett rendezvényeinken, bel-és külföldi kirándulásainkon. Fürge járásával még idősen is a csoport élvonalában járt, hogy ne maradjon le a fontos információkról, látnivalókról. Az sem tartotta vissza a képtár-és múzeumlátogatásoktól, hogy romlott a látása. Amikor már személyesen nem tudott jönni, el kellett mesélnünk, mi volt, hogy volt. Mindig sajnálkozott, hogy kimaradt belőle. 
Évadnyitáskor már nem lesz velünk –de szeretettel és tisztelettel gondolunk rá, fájó szívvel búcsúzunk tőle!

A Nyugdíjas Pedagógus Klub nevében – Kmetovics Mária