Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Neopolis: zenés áhítat, szeretetvendégséggel

Öcaline - 2022. szeptember 9. 9:30

Újra hazai közönség előtt ad koncertet a város első keresztyén együttese: a Neopolis zenekar szombaton várja a muzsika híveit szeretetvendégséggel körített zenés áhítatra az evangélikus templomban.

A 17 órakor kezdődő koncert egyik érdekessége, hogy az evangélikus templom pünkösdkor felszentelt orgonája is főszerepet játszik – ennek köszönhetően új hangzásban hallható a város első keresztyén együttese. 
A Zsoltárok Könyvéből vett idézettel – "Nyisd meg, Uram, ajkamat, hogy szám hirdesse a Te dicséretedet." – zenés áhítat után szeretetvendégségbe várják a vendégeket az evangélikus templom közösségi termében.

A program természetesen nyitott – mindenkit remek muzsikával és nagy szeretettel várnak!

(Illusztráció: dunaújvárosi evangélikus gyülekezet)
 

A rovat további hírei: Kultúra

A virágvasárnap varázsa a vegyeskarral (galériával)

A virágvasárnap varázsa a vegyeskarral (galériával)

2025. ápr. 16.

Ihletett-szép koncerttel lepte meg a közelgő húsvét jegyében a muzsika szerelmeseit a Dunaújvárosi Vegyeskar: a korszakokon, műfajokon át ívelő virágvasárnapi hangverseny helyszíne a református templom volt – ahol immár visszatérő vendégként lépett pódiumra a kórus.

Sándor Frigyes Hét a zeneiskolában: élmények és elismerések

Sándor Frigyes Hét a zeneiskolában: élmények és elismerések

2025. ápr. 15.

Folytatta a szép hagyományt az intézményi közösség, idén is méltó módon ünnepelte névadóját a Sándor Frigyes Zeneiskola. A jövő muzsikusai és művész-tanáraik egész héten át tartó programsorozattal tisztelegtek a jeles zenész, pedagógus öröksége előtt.

Öt kontinens zenészei lépnek fel a Müpában

Öt kontinens zenészei lépnek fel a Müpában

2025. ápr. 15.

Öt kontinens zenészei lépnek fel a Müpában az év második felében Antonio Pappano karmestertől a zongorista Víkingúr Ólafssonon és a Nyerd meg az életed zenéjét megalkotó Csong Dzseilen át a dzsessz-zenész Diana Krallig.

A Morcheeba nyár után ősszel is jön Budapestre

A Morcheeba nyár után ősszel is jön Budapestre

2025. ápr. 14.

Az idén 30 éves Morcheeba zenekar nyár után ősszel másodszor is fellép Budapesten. A világhírű triphop formáció július 2-i Müpa-koncertje után október 22-én a Barba Negrában is műsort ad.

DSTV: Kiss Kálmán az Utószó sorozatában

DSTV: Kiss Kálmán az Utószó sorozatában

2025. ápr. 12.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása. A közelmúltban helyi alkotó, Kiss Kálmán költő, tanár, a helyi irodalmi élet ikonikus alakja volt az Utószó élő irodalmi antológia vendége a Kortárs Művészeti Intézetben. Hangkép.
 

Lovagregénnyel a józan ész hírnökeként

Lovagregénnyel a józan ész hírnökeként

2025. ápr. 11.

Folytatódott az Utószó irodalmi antológia. A rendezvény vendége Kemény István többszörösen díjazott költő, író, esszéíró volt. Legutóbbi kötetéről, a Lovag Dulcinea című verses lovagregényéről Gyöngyössy Csabával beszélgetett.

Virágvasárnapi koncert a Dunaújvárosi Vegyeskarral

Virágvasárnapi koncert a Dunaújvárosi Vegyeskarral

2025. ápr. 11.

Folytatja az ünnepi hangversenyek sorozatát a Dunaújvárosi Vegyeskar: a húsvéti ünnepkört kezdő virágvasárnap a református templomban mutatkozik be a kórus.