Ünnepi áldás és templomjárás a katolikus közösségben
A hittanos gyermekek megáldásával és a nyitott templomok napjának programja keretében szervezett bemutatóval kezdték a római katolikusok a tanévet.
"Veni Sancte" – azaz a Szentlelket segítségül hívó – tanévnyitó szentmisét tartottak Krisztus Király Főtemplomban a római katolikus közösség hittanosai számára, derül ki a DO-hoz eljuttatott tanévnyitó összegzésből.
A teremtett világ működése
Az ünnepi ceremóniát annak érdekében szervezték, hogy a gyermekek mindazon jót, amit tanulnak, el ne felejtsék, hanem saját maguk és embertársaik javára fordítsák a jövőben. Az ünnepség keretében a nagy számú hívő és hozzátartozó meghatódottsága mellett Baltási Nándor plébános áldotta meg a dunaújvárosi római katolikus hittanos nebulókat – sőt, főbb tankönyveiket is, amelyek példás rendben összekészítve sorakoztak a szentmise alatt az áldoztatórácson. Mint a plébános prédikációjában hangsúlyozta, a főbb tudományok tankönyveinek elsajátítása – mint például az alsós olvasókönyv vagy a felsős irodalom, történelem és matematika – hozzásegítik a gyermekeket az isteni törvényszerűségek és a teremtett világ szépségeinek és működésének megértéséhez is. Az eseményen az is kiderült, hogy a közelmúltban kezdődött tanévben a római katolikus plébánia mintegy 320 hittanos diáknak igyekszik a tanórákon kívül is programokat, kirándulásokat, táborokat szervezni.
Belső értékek Pentelén
A Pentele városrész Szentháromság temploma sem maradt rendezvény nélkül a tanévkezdet hónapjában. Itt nyitott templomok hetéhez csatlakozva, a Pentele Baráti Kör Egyesület védnöksége mellett biztosították a plébánia szolgálattevői és a zenei fellépők az ismerkedés lehetőségét a szép számú érdeklődőnek az óvárosi templom belső értékeivel, valamint bensőséges, szerethető arányaival.
A program résztvevői érdeklődéssel tekintették meg a templom színes üvegablakait, szobrait, kiemelkedő színvonalú fali dekorációit, valamint festményeit, fő- és mellékoltárait.
(Illusztrációk: Dunaújvárosi Római Katolikus Plébánia)
A rovat további hírei: Közélet
A vízmérő-leolvasások érdekében együttműködik a DVG Zrt. és a Mezőföldvíz Kft.
2025. máj. 28.
Már júniustól egyszerűsödik a használati melegvízmérővel rendelkező lakások vízmérő-leolvasása Dunaújvárosban, áll a DVG Zrt. közleményében.
Válts az egészségre! Dunaújvárosba is megérkezik a Staféta szűrőprogram
2025. máj. 28.
A Jót Fut a város című közösségi szabadidősport eseményre időzítve szervezik a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság (MEMT) országos szűrőprogramjának dunaújvárosi állomását – szombaton várják az egészségőröket!
Már lehet igényelni a nyári szünet idejére az ingyenes étkeztetést
2025. máj. 27.
Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén nyáron is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyerekeknek – fontos: az igényeket csak június 4-ig lehet benyújtani!
Napi szintű probléma a randalírozás – közösen keresik a megoldást
2025. máj. 26.
Hangoskodás, szemetelés, italfogyasztás, a járókelők vegzálása, tettlegességig fajult indulatok – sajnos az utóbbi hetekben megszaporodtak a hasonló bejelentések a Váci Mihály utcai kisposta környékén. A közös fellépés lehet a megoldás, derült ki a helyszíni egyeztetésen még múlt csütörtökön.
Életút: konferenciává bővül a szociálpolitikai kerekasztal
2025. máj. 26.
Gazdag programmal és a korábbinál szélesebb merítéssel szervezi meg a szociálpolitikai kerekasztal programját a város önkormányzata: az Életút című konferencián szerdán délután vehetnek részt a szféra szereplői.
DSTV: átadták a támogatást
2025. máj. 26.
Jótékonysági pedagóguskoncertet szerveztek az evangélikus templomban, idézi fel a nemes közösségi kezdeményezést a DSTV összegzése. Az összegyűlt összeget adta át a Móricz iskola delegációja a közelmúltban a kórház gyermekosztályának. Hangkép.
Óvodai fórum volt a közgyűlési teremben
2025. máj. 24.
A dunaújvárosi tagóvodák vezetőit fogadta Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester és Kálló Gergely önkormányzati képviselő a közgyűlési teremben szerdán. Az éves fórum során szóba kerültek az ismert problémák, illetve a jövőbeni tervek is.