Vegyeskar 70: csodás egyházzenei koncert (galériával)
Megérdemelt vastaps volt a jutalom, csodás koncerttel ajándékozta meg az evangélikus templom közönségét a Dunaújvárosi Vegyeskar múlt szombaton. Az alapítása 70. évfordulóját ünneplő kórus ezúttal egyházzenei összeállítással állt közönség elé.
Igényes repertoár, kiváló, esetenként szó szerint torokszorító-szép előadásban – így lehetne röviden összefoglalni azt a koncertélményt, amellyel a Dunaújvárosi Vegyeskar szolgált az evangélikus templomban múlt szombaton.
Az ünnephez méltó program
A Könyves Ágnes, valamint Kurucz Gergely dirigálásával működő együttes komoly egyházzenei összeállítással készült a hangversenyre. Minden ízében ünnepi válogatással, hiszen az alapítása 70. évfordulóját ünneplő kórus születésnapi sorozatának második darabja volt a szombati koncert, amelyen a közönség soraiban részt vett dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő, valamint Szántó Péter, az önkormányzat kulturális bizottságának vezetője is.
A koncerten a zeneirodalom remekeiből válogattak, méghozzá két koncepció összegyúrásával. Az egyik azt célozta, hogy a lehető legváltozatosabb, az egyházzenei kórusmuzsika nagy korszakaiból merészen merítő program szülessen. A másik – erről Kurucz Gergely karnagy is beszélt a DSTV kamerája előtt –, hogy az együttes jeles múltjára emlékezzenek a darabválasztással. (Kevésbé közismert, de fontos tény, hogy a Vegyeskar már a '70-es években, a Székely István fémjelezte nagy korszakában is tolmácsolt nagyszabású oratorikus műveket.) A két szál szövedékéből gyönyörű, valóban az ünnephez méltó program kerekedett.
Gyönyörű élmény
Nemcsak a repertoár, de az előadás is remekbe szabott volt – nem mellékesen igazolva a két karnaggyal működés életképességét is, hiszen a választott művek karaktere mellett azok tolmácsolása is sokszínű és izgalmas előadást eredményezett. Emelkedett, fényességes volt a nyitódarab – Victoria Jesu, dulcis... című szerzeménye –, áhítatos és gyönyörű Mozart Ave verum című darabja és Kocsár Miklós Pater Noster című kompozíciója, a koncert csúcsát (nekem) Bárdos Lajos mély és kínzóan aktuális – nem mellékesen 1956-ban komponált – műve, a Jeremiás próféta könyörgése című kompozíció jelentette, de Csiky Boldizsár Pogány zsoltárok című szerzeményének tolmácsolása is szépséges volt.
Komoly és minden ízében koncentrált munkát végzett a két karnagy, az pedig, hogy a kórusmuzsika mellé Baráth Bálint remek előadásában J. S. Bach Neumeister-koráljai is felzengtek az evangélikus templomban, tovább fokozta az élményt.
A közönsége vastapssal jutalmazta a 70 éves Dunaújvárosi Vegyeskart, amely most a fokozhatatlan fokozására készül. Az együttes ünnepi sorozatának harmadik, egyúttal záró gálája novemberben lesz a Bartók Színháztermében – a múlt szombati csoda után újabb pompás hangverseny ígéretével kecsegtet.
Hadd legyen boldog a születésnap – az ünnepi koncert szép pillanatairól meg meséljenek a képek!
(Fotó: DO)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: "Három nő, egy eset" a Bartók színpadán
2025. szep. 21.
Kortárs színmű ősbemutatójára készül a Bartók Kamaraszínház, derül ki a DSTV összegzéséből. Lackfi János Három nő, egy eset című darabját viszi színre a társulat, a napokban a szerző jelenlétében kezdődött a próbák sorozata. Hangkép.
ICA-D: "Kitöltetlen" – Kim Corbisier emlékkiállítása
2025. szep. 20.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kiállítást rendez Kim Corbisier életművéből válogatva, az intézmény idei kiállítási évadának kiemelt eseményeként. Az emlékkiállítás különleges belga-magyar együttműködés keretében valósul meg, a tárlat megnyitójára jövő csütörtökön várják a vendégeket.
DSTV: diákfotók és gyerekrajzok a Restiben
2025. szep. 20.
Két kiállítással folytatódott a napokban a Resti Bisztró bemutatóinak sora, derül ki a DSTV összegzéséből. A Rosti iskola diákjai ezúttal egy fotós pályázatra érkezett művekből válogatta, de a tárlaton a Dunamenti Regionális Népfőiskola rajzversenyének legjobbjai is láthatók. Hangkép.
Ars Sacra: előadás és tárlat a főtemplomban
2025. szep. 18.
A dunaújvárosi római katolikus gyülekezet is újra bekapcsolódik az Ars Sacra című fesztivál országos programsorozatába: eseményeikre a Krisztus Király Főtemplomban várják az érdeklődőket szombaton.
Képregény-kalandorok, ne kíméljetek! (galériával)
2025. szep. 17.
Hibátlan formátum, remek helyszín, minden ízében parádés kínálat – a műfaj(ok) rajongóinak nagy-nagy örömére: idén immár hatodik alkalommal rendezték a Dunaújvárosi Képregényfesztivál elnevezésű összetartást, amelynek Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) biztosított helyszínt múlt szombaton.
Izgalmas, színes évadra készül a Bartók Kamaraszínház
2025. szep. 14.
Komoly kihívások egész sora vár a Bartók Kamaraszínház társulatára az előttünk álló évadban – a teátrum egész sor új bemutatóval csalogatja a közönséget. Ráadásul nyáron is aktív volt a színházi kollektíva – az is kiderül az összegzésből Csadi Zoltán művészeti igazgatóval.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Kék Pelikán"
2025. szep. 14.
1988-ban a végéhez közeledő szocialista állam Magyarországon engedélyezte, hogy bárki igényelhet világútlevelet. Ezzel kinyíltak a határok, és végre szabadon lehetett utazni. A Kék Pelikán című animációs dokumentumfilmmel startol a KineDok dunaújvárosi sorozatának új évada!










