Gyönyörű győzelem Gyergyóban

Öcaline - 2022. október 9. 7:58

Gyorsan feledtette a Brassó elleni vereséget, egy fordulatos, izgalmas meccsen végül 6-4-es diadalt aratott az Acélbikák alakulata. A győzelem értékét növeli, hogy azt egy komoly haderőkből álló ellenfél, a Gyergyó otthonában vívta ki együttesünk.Értékes, szép siker, csak így tovább, Bikák!

Nem sokáig szomorkodhatott az erdélyi túra első meccsén elszenvedett vereség miatt a DAB gárdája, hiszen szombaton este már a bivalyerős Gyergyó várt Niko Eronen gárdájára.

Egyenlő erők csatája

Szerencsére az már az első öt percben kiderült, hogy nem törte meg a brassói vereség a mieinket, hiszen lüktető játékot, kiegyenlített küzdelmet láthatott a székelyföldi jégcsarnok közönsége, sőt, az első komolyabb helyzet is a Gyergyó ketrece előtt alakult ki. Egy-egy kimaradt előny után a második fórt már beverte a vendéglátó – egy takarásból ellőtt koronggal Sylvestre avatta föl Jarvinent (1-0). A vezető találat után viszont változott a játék képe, kétszer is előnybe kerültek a Bikák, és a második fórt már ki is használták Szalma Zsolt szép találatával (1-1). És mivel játékban továbbra is remekül tartotta magát a Dunaújváros, a pihenőt biztos a hazaiak várták jobban.
A második felvonás elején is lendületben maradt a Bikák együttese, de ekkor még nem sikerült kifogni Szilassy Zoltán csapatán – sőt, egy előnyjáték után újra a hazaiak örülhettek, Császár talált a dunaújvárosi ketrecbe a harmad derekán (2-1). Szerencsére nem sokáig tartott a vendéglátó vezetése – Léránt René másfél perccel később egalizált (2-2).

Fotó: Gyergyói Hoki Klub

Az egyenlítő gól után is fegyelmezett és hatékony játékkal rukkolt ki a DAB, és végre meg is lett az eredménye – egy fórt 10 másodperc alatt góéra váltott csapatunk Dézsi révén (2-3). A folytatásban viszont a gyergyói gárda percei következtek, és Bodó góljával újra egyenlő lett az állás a 33. percben (3-3).

Szép DAB-siker a vége

Az utolsó harmad előtt tehát még nem dőlt el semmi, de az már biztos volt, hogy nem adja olcsón a pontokat egyik gárda sem – szerencsére a záró játékrészben ismét a Dunaújváros kezdett jobban, és a 45. percben Embrich, majd két és fél minutummal később Hadzinikolic mattolta Rinnét, így a meccs során először vezetett két góllal valamelyik együttes – méghozzá a DAB (3-5).
Persze a Gyergyó is mindent bevetett a szépítésért, és Orban találatával föl is zárkózott egyre – az utolsó nyolc perc nagyon kemény küzdelmet ígért (4-5). Nyomot a Gyergyó, de remekül állta a sarat együttesünk, sőt, a végjátékban Somogyi Balázs meg is koronázta a mieink tegnapi teljesítményét, a 60. percben végleg eldöntötte a ligapontok sorsát (4-6).  

Vagyis csapatunk nemcsak remekül helytállt, de a mezőny egyik élcsapata ellen hat gólt ütve idegenben is győzni tudott – valódi bravúr, szép volt, Bikák, csak így tovább!

Gyergyói Hoki Klub – Dunaújvárosi Acélbikák
4-6
(1-1, 2-2, 1-3)

A rovat további hírei: Sport

DSTV: hamarosan élesben játszhatnak

DSTV: hamarosan élesben játszhatnak

2025. aug. 30.

Győzelmekkel zárta utolsó két nyári felkészülési mérkőzését a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese, melynek edzője, Zubai Gábor szerint sikerült elvégezniük azt a munkát az elmúlt hetekben, amit elterveztek, s már nagyon várják a bajnoki rajtot is. Hangkép.

Bajnoki és kupafeladatok előtt a focisták

Bajnoki és kupafeladatok előtt a focisták

2025. aug. 30.

A Dunaújváros FC női labdarúgói hazai pályán, míg a férfiak Iváncsán folytatják a Magyar Kupa és a bajnoki harmadosztály küzdelmeit vasárnap.

DSTV: idén is focival ünnepeltek

DSTV: idén is focival ünnepeltek

2025. aug. 29.

Idén is sokan voltak augusztus 20-án, akik az államalapítás ünnepe mellett a sport mellett is letették a voksukat. Jól sikerült az Augusztális Focikupa a DLSZ szervezésében. Hangkép.

Elkészült a röplabdázók bajnoki menetrendje

Elkészült a röplabdázók bajnoki menetrendje

2025. aug. 29.

Idegenben kezdi meg a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszát a DKSE felnőtt röplabda csapata, mely első hazai meccsét november 1-jén játssza az idei bajnokságban.

DSTV: Katona Réka Sára a vb-re készül

DSTV: Katona Réka Sára a vb-re készül

2025. aug. 28.

Parádésan szerepelt az idei szezonban a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára. A fiatal dunaújvárosi versenyző a Magyar Kupában, a bajnokságon és a vidék bajnokságon is kiválóan szerepelt, s emellett a júniusi Európa-bajnokságról is ezüstéremmel térhetett haza. Remek eredményeinek, kitartó munkájának köszönhetően ott lesz a szeptemberi maraton világbajnokságon is, ahol a szekszárdi Jámbor Lottival párban áll rajthoz. Hangkép.

Győzelem emberhátrányban

Győzelem emberhátrányban

2025. aug. 28.

Újra játszott a tűzzel, de nem égette meg magát és végül győztesen hagyta el a pályát a PTE-PEAC elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szerdán este.

Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban

Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban

2025. aug. 27.

A DKSE és a kajak-kenu szakosztály vezetése és versenyzői mellett városunk közvetlen vezetése is köszöntötte a Milánóból világbajnoki címmel hazatért Hajdu Jonatánt.