Napelem telepítése az Épduferr Zrt. dunaújvárosi telephelyén
A Széchenyi 2020 program keretében 1,83 millió forint vissza nem térítendő támogatással valósult meg a Napelem telepítése az Épduferr Zrt. dunaújvárosi telephelyén című projekt Dunaújvárosban. (X)
A fejlesztést a vállalkozás telephelyén, a Budai Nagy Antal úton végezték – a programra az Épduferr Zrt. a GINOP-4.1.4-19 –Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása című pályázati felhívás keretén belül nyert támogatást.
A projekt célja volt, hogy a megvalósítási helyszínen található építőanyag kereskedés napelemes energetikai fejlesztése megvalósuljon, ezzel is hozzájárulva a környezeti fenntarthatóság és a költséghatékonyság céljaihoz, mivel így a telephelyi energiafogyasztás jelentős mértékben csökken a jövőben.
A projektben a költségek között kizárólag a 10,36 kWp-s napelemes rendszer kivitelezési költségét szerepeltetik.
További információ kérhető: Kiss Tamás telephely vezető
Elérhetőség: ktamas@epduferr.hu, +36 70 380 6596
A beruházás révén javul az épület műszaki, technológiai állapota, a napelemes rendszer üzembe helyezése révén ráadásul javul a cég versenyképessége is. Ez utóbbi azért fontos, mert a vállalkozás jelenlegi helyzete megköveteli a hatékony erőforrás-gazdálkodást, ezen belül az Épduferr ingatlan-állományának energetikai fejlesztését is.
Mindezeken túl az épület napelemes fejlesztése bizalmat ébreszt a vásárlókban, partnerekben – azaz a megvalósult fejlesztés közvetetten forgalombővülést is előidézhet.
A rovat további hírei: Közélet
Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!
2025. aug. 15.
Szülinapi zsúrral egybekötött alkalommal debütál új véradási helyszínként a V2 Motorock Cukrászda – az önkénteseket, naná, a motoros véradókat is szombaton délután várják a Béke körúti bázison! Flyer.
Nyári tréningtáboron a kutyások közössége
2025. aug. 14.
Bártan mondhatjuk, hogy a nyári hónapokban a Szalki-szigeten szinte mindig történik valami. A közelmúltban különleges brigád foglalta el a területet – a Hungária Malinois Club nyári edzőtábort rendezett a belga juhászkutyák és gazdáik részére.
Közös ünneplésre invitál Dunaújváros
2025. aug. 14.
Az államalapítás és Szent István ünnepéhez kapcsolódóan hagyomány, hogy Dunaújvárosban is közösen emlékezhetünk. A nemzeti ünnepen most rendhagyó módon két helyszínen is élményekkel várnak – a város önkormányzata a Mondbach-kúriában szervez forgatagot.
Közeleg a határidő, várják az ajánlásokat a Dunaújvárosért díj kitüntetettjére
2025. aug. 13.
A városban, városért maradandót alkotó személyek, közösségek részesülhetnek a kitüntetésből, az önkormányzat egyik legrangosabb elismerésére augusztus végéig várják a javaslatokat. Felhívás.
Elkészültek a murvázási feladatokkal
2025. aug. 13.
Szépen sorjában haladnak a fejlesztésekkel a választókörzetekben – lakossági visszajelzések nyomán tesznek az igényes lakókörnyezetért. A 3-as választókerületben régen vágyott felújítással végeztek a közelmúltban – erről számolt be Motyovszki Mátyás, a körzet önkormányzati képviselője.
Élményekkel gazdagodtak minden nap – véget ért az önkormányzat nyári tábora
2025. aug. 12.
Retro életérzés, strandolás és mozgalmas feladatok – ezek várták a gyerekeket az önkormányzati nyári táborsorozat idei forgatagában. A hat héten át tartó aktív kikapcsolódásban hétről hétre rengeteg csemete vett részt, az Aquantis Élményfürdő ismét remek helyszínnek bizonyult.
Pályázati forrás orvosolhatja a parkolási gondokat – döntően a Római városrészben
2025. aug. 12.
A TOP Plusz közlekedésfejlesztési projekt keretében 600 millió forint uniós forrásból összesen 332 parkolóhely létesítését tervezik, többnyire a Római városrészben. A fejlesztéssel végre jelentősen javulhatnak a parkolási lehetőségek, hangzott el a hírt bejelentő tájékoztatón.