Adventre várva a 4-es körzetben is
Az idei évben is lesz Városrészi Advent a 4-es körzetben, ezúttal azonban két helyszínen: az új Vasmű úton és a Váci Mihály úton is várják a kilátogatókat. A részletekről a körzet önkormányzati képviselője, Barta Endre, és Törő Anikó, az Adománykuckó vezetője számolt be.
Idén az új Vasmű út és a Váci Mihály út is helyszíne lesz a 4-es körzetben rendezett mini Városrészi Adventnek – jelentette be ezzel kapcsolatos sajtótájékoztatóján Barta Endre, a körzet önkormányzati képviselője. Mint mondta: bár eddig hagyományosan a Váci Mihály úton tartották az adventi eseményeket, a korábbi, nagysikerű Új Vasmű úti családi nap után november 27-én, Advent első vasárnapján 13 órától ide várják a kilátogatókat. De ezúttal a körzet intézményei is kiemelt figyelmet kapnak, hangsúlyozta az alpolgármester:
– Idén a körzetemben található intézményekre is nagyobb figyelmet szeretnénk fordítani: felvettem a kapcsolatot a bölcsődével, a két óvodával, a Petőfi sulival és az MMK-val is, ahová a segítőimmel együtt igyekszünk eljuttatni egy kis ajándékot, egy kis díszítést, ezzel is próbáljuk megkönnyíteni azt a nehéz időszakot, amiben most élünk. Én azt gondolom, hogy az advent a várakozás ideje, hiszem azt, hogy bármennyire is nehéz ez az időszak, ennek egyúttal feltöltődésnek kell lennie – arra kérem az itt élő lakosságot, hogy töltődjünk és várjuk együtt a karácsonyt!
Törő Anikó, az Adománykuckó vezetője elmondta: hétről hétre színes program palettával készülnek a kilátogatóknak. Egyebek mellett lesz például színi játék, fellép a Dunaújváros Óvoda kórus, Klép Tamás, de kézműves vásárral is készülnek; 16 óra 30 perckor pedig meggyújtják az adventi koszorú első gyertyáját. Barta Endre hozzátette: a karácsony az adományozásról is szól, így advent első és az utolsó vasárnapján is 160 adag meleg ételt osztanak ki majd ki a rászorulóknak
DMJV Önkormányzata
(Címlap- és nyitókép: DO-archív; belső oldali fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben
2025. jún. 25.
Azzal talán mindenki egyetért, hogy a héten borzalmas volt a hőség. Akinek nem volt dolga, nem is lépett az utcára – aki viszont útnak indult a Rómain, hűtött vizet kapott Szabó Zsolt alpolgármestertől és Motyovszki Mátyás képviselőtől.
A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül
2025. jún. 25.
Egyetlen nap alatt 1700 dolgozót küldött el a Dunarolling Dunai Vasmű Kft hétfőn. Dunaújvárosban talán nincs olyan ember, akinek ne lenne kötődése a szebb napokat látott acélipari óriáshoz – a vasmű szolgált városunk alapjául.
„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló
2025. jún. 24.
Mint arról már korábban beszámoltunk, remek felhívást tett közzé Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő. A címben említett fotópályázatról már olvashattak – most lezárult a tavaszi ciklus, következik az első díjátadó.
Régen vágyott tervet valósítanak meg most
2025. jún. 24.
Régóta fennálló problémát orvosolnak a Váci Mihály utcában. A gyalogos közlekedés könnyítése érdekében felújítják a járdaszakaszt, ahol nap mint nap százak sétálnak át. A 4. választókörzet képviselője, Barta Endre számolt be a rekonstrukciós tervekről.
Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom
2025. jún. 21.
A karácsonyi szeretetvendégség akciója után újra együtt ünnepeltek: a Pünkösdi Vigalom immár hagyományos mulatságának lebonyolításában vállalt fontos szerepet a Pentelei iskola a dunasori idősek otthonában a közelmúltban.
A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni
2025. jún. 20.
A gazdaság új alapra helyezése mellett a városi identitás megőrzését és megújítását tartja a legfontosabb kihívásnak Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Az adottságokkal élni kell!
Városunk támogatja a rendőrkapitány kinevezését
2025. jún. 19.
Közel negyven téma szerepelt a csütörtöki közgyűlés nyílt napirendjei között, egyet pedig, a Dunaújváros Közszolgálatáért díj adományozásáról szóló javaslatot zárt ülésen tárgyalták a képviselők.