Már-már télies idő várható a hét második felében!
Aki simogató napfényről, kellemes melegről, 30 fok körüli buja nyárról álmodik, ne olvassa tovább! A többieknek a kijózanító valóság a DO meteorológiai szakértőjétől: csütörtökig ködös, párás idő várható, aztán bezuhan a hőmérséklet.
"Csütörtöktől lehűlés" – két szóban összegzi a ránk váró borzalmakat Krausz Mikes Miklós, a Köpönyeg.hu tematikus időjárási portál szerkesztője. Addig se lesz leányálom: ma ködös, párás, rétegfelhős idővel számolhatunk, akár tartósan is megmaradhat a köd. A Dunántúlon párás estétől kisebb eső is előfordulhat – a keleti tájakon legalább pár órás napsütés várható, 7 és 15 fok között változik a hőmérséklet.
A folytatás is hasonló képletet ígér a friss modellek szerint: keddre virradó éjjel többfelé képződik köd, illetve rétegfelhőzet, amely napközben több helyen tartósan is megmaradhat – vagyis csak kevés napsütésre van esély. Estétől nyugat felől elszórtan fordul elő szitálás, kisebb eső az északi hegyes-völgyes vidékeken lehet. Nap közben megélénkülhet a délies szél, a ködtől függően 5 és 14 fok között alakul a hőmérséklet. Erősen felhős, párás lesz az idő szerdán is – reggelig főleg keleten, majd nap közben délen többfelé, máshol szórványosan lesz eső. Az északnyugati szél megélénkül, de még mindig 11-12 fok körüli értékeket mérhetünk.
A korábban említett lehűlés a középtávú előrejelzések specialistája szerint csütörtökön kezdődik: eleinte csökken, majd nyugat felől ismét erősen megnövekszik a felhőzet. Foltokban párás lesz a levegő, reggel 2, és délután is csak 5-7 fok körül várható a hőmérséklet. Erősen felhős, vagy borult lesz az ég pénteken is. a nap második felétől szórványosan fordul elő eső. Reggel már csak fagypont körül alakul a hőmérséklet – és délután is csupán 4-7 fok valószínű.
A hét vége is hasonló időt ígér, arra pici az esély, hogy előbukkan a nap (tovább szomorítom azokat a nyárimádókat, akik a bevezetőben említett jó szándékú figyelmeztetés ellenére mégis tovább olvastak), szombaton felhős, párás, vasárnap esős idővel számolhatunk – a kopogós reggel után 5-7 fokos maximumokkal.
Hol van már a forró nyár...? Ez a keményebb ősz, igazi nemszeretem idővel.
(Fotó: Így látjuk MI! – Józsa Róbert felvétele)
A rovat további hírei: Mozaik
Adózási kedvezmények kihasználása adótanácsadással: mik a lehetőségek?
2025. okt. 10.
Egy társadalom olyan közösség, mint minden más – felelősek vagyunk egymásért, segítenünk kell az arra rászorulókat, támogatni a közösség számára fontos célokat. Ennek az egyik fontos eszköze az adózási kedvezmények biztosítása. (X)
DSTV: ősz a piacon
2025. okt. 07.
A piacozás nem ment ki a divatból, derül ki a DSTV összegzéséből. Bár a forgalom csökkent az utóbbi időben, a város közössége változatlanul előszeretettel választja az itteni bázis kínálta előnyöket – a minőségi, sokszor helyi, térségi választék mellett a közösségi élményt is. Hangkép.
Milyen a tökéletes karikagyűrű?
2025. okt. 06.
Az esküvő szervezése sok izgalmat és döntést tartogat, de kevés elem bír akkora szimbolikus erővel, mint a karikagyűrű. Ez az ékszer kísér majd bennünket a mindennapokban, emlékeztetve a Nagy Napra, a kimondott "igenre" és arra az ígéretre, amit egymásnak tettünk. (X)
Szeles nyitány után csöndes, napos őszi idő
2025. okt. 06.
Változékony, és sajnos továbbra is döntően csapadékmentes hetünk lesz a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint. Csak elvétve lehetnek kisebb záporok – de már igazi őszre készülhetünk.
DSTV: szép eredménnyel versengtek
2025. okt. 06.
Különleges megméretés remek eredményéről számol be a DSTV összegzése. A városvezetés az elmúlt években rendszeresen köszöntötte azokat a sportolókat, akik kiemelkedő eredményt értek el a hazai és nemzetközi versenyeken. A napokban rendhagyó köszöntésre került sor. Hangkép.
Együtt a mellrák elleni küzdelem jegyében – már másodszor! (galéria)
2025. okt. 05.
A részletes beszámolóra még várni kell, de mutatjuk az eseménysorozat emlékezetes pillanatait: idén immár másodszor figyelmeztetett a mellrák elleni küzdelemre, a prevenció és a korai felismerés fontosságára a Figyelj rá(n)k! elnevezésű közöségi kezdeményezés programsora szombaton.
Családi nappal startol a Nana's Bistro
2025. okt. 02.
Komoly akciókkal, valamint csalogató családi programokkal várja a vendégeket a Dózsa György út és a Semmelweis utca sarkán, vagyis a volt Diáktanya mögött nyíló egység vasárnap. Startol a Nana's Bistro – máris mutatjuk a részleteket!