Pentele (újra)felfedezése – szerb élménynappal

Öcaline - 2022. november 8. 9:20

Szerb helytörténeti séta és gasztrokulturális élménynap helyszíne lesz városunk jövő szombaton: az Experience Balkan csapata és Rácalmási Szerb Hagyományőrző Egyesület közös programját a kulturális értékek megismerését és népszerűsítését zászlajára tűző Balkán Hív Egyesület szervezi.

Az egyesület célja ismeretterjesztő, kulturális, (szabadidő)sport és gasztronómiai rendezvények mellett tanulmányutak, interkulturális séták, alternatív turisztikai programok szervezése. A rendhagyó közösségi megmozdulások célja, hogy közelebb hozzák az érdeklődőket a Magyarországon és a balkáni célországokban élő hasonló vagy különböző történelmi gyökerekkel rendelkező azonos vagy eltérő kultúrájú és értékrendű népekhez, nemzetiségekhez. 
Ezúttal Dunapentele – a történeti források sokszor Rácpentele néven említik – kerül a fókuszba: a november 12-én, szombaton rendezendő helytörténeti sétán az egykori település életével, majd Dunaújváros történetével ismerkedhetnek meg a látogatók. Az esemény egyik fontos állomása az 1786-ban épült szerb ortodox templom bejárása, a kegyhely történetének felelevenítése lesz, de az út során megismerkedhetnek a vendégek a helyi oktatás, a település múltját meghatározó családok történetével és a valahai zsidó hitközség életével is. A vezetett túra érinti a Mondbach-kúriát és a kistemetőt, de a program során több "újkori" nevezetességet is felkeresnek az esemény résztvevői. 

Mindezek mellett gasztronómiai élmények is várnak a látogatókra – míg végül délszláv táncház színesíti a település felfedezését célzó programot.

(Illusztráció: Wikimapia)

A rovat további hírei: Mozaik

Dunaújváros Kedvence 2024 – már várják a voksokat!

Dunaújváros Kedvence 2024 – már várják a voksokat!

2024. dec. 17.

Rengeteg ajánlás érkezett a szavazás első fordulójában. A "régi motorosok" mellett újoncok is versenybe szállnak a Dunaújváros Kedvence címért – idén öt kategóriában! Szavazni december 30-ig lehet, az év végére meg is lesz a kategóriagyőztesek kiléte!

Védekezzünk a nyári kánikula ellen klímaberendezéssel!

Védekezzünk a nyári kánikula ellen klímaberendezéssel!

2024. dec. 17.

Sokunknak a nyár a kedvenc évszakunk, azt viszont már kevésbé szeretjük, ha túl magasra szökik otthonunkban a hőmérséklet, és emiatt nem tudunk a feladatainkra koncentrálni vagy rendesen pihenni. (X)

Szeretethét kezdődött a Jószolgálati Otthonban

Szeretethét kezdődött a Jószolgálati Otthonban

2024. dec. 17.

Az intézmény Bercsényi utcai telephelyén a "minden napra legalább egy mese" ősi elvei szerint szerveznek foglalkozásokat – hétfőn startolt és szombatig tart az önkénteseket is megmozgató közösségi kezdeményezés. Sok szeretettel – szó szerint!

Ki a generálkivitelező és mik a feladatai?

Ki a generálkivitelező és mik a feladatai?

2024. dec. 17.

A generálkivitelező az építőipar meghatározó szereplője. Lehet egyéni vállalkozó vagy vállalkozás, fő feladata, hogy az építkezési munkatervet a kezdeti lépéstől a befejezésig teljeskörűen irányítsa. (X)  

DSTV: újra akcióztak az autós Mikulások

DSTV: újra akcióztak az autós Mikulások

2024. dec. 17.

A beszámolóval már találkozhattak, de most a DSTV összeállítása is felidézi a nemes kezdeményezést. Az autós Mikulások népes csapata idén már ötödszörre járta végig a város útjait – idén is a Levelek a Jézuskának című közösségi kezdeményezést segítve! Hangkép.
 

Átadták az év kiváló magyar méze verseny díjait

Átadták az év kiváló magyar méze verseny díjait

2024. dec. 17.

A XV. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon vasárnap hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az év legjobb magyar mézét.

Otthonunk tökéletes kialakítása a részletekben rejlik

Otthonunk tökéletes kialakítása a részletekben rejlik

2024. dec. 16.

A téli időszakban az emberek sokkal több időt töltenek otthon, mint a többi évszakban. Ez teljesen természetes, hisz ahogy a hírekben is ígérték, itt a téli időjárás: odakint a fagy, a hideg az uralkodó, ráadásul a nappalok is sokkal rövidebbek. (X)