Sakklegendák az MMK-ban

doszerk - 2022. november 10. 17:30

Két olimpiai ezüstérmes sakkozó, a dunaújvárosi születésű Grosch Mária, valamint Csonkics Tünde tartott élménybeszámolót a Munkásművelődési Központban, kedden délután.

Rangos vendégeket látott vendégül a Munkásművelődési Központ kedden délután, ugyanis a Dunaújvárosi Senior Klub és a Királysakk SE meghívására két legendás sportoló, a 80-as és 90-es évek magyar női sakkozásának két meghatározó egyénisége, Grosch Mária és Csonkics Tünde látogatott el városunkba. Grosch Mária külön kedves lehetett az MMK színháztermét megtöltő sportbarátok számára, ugyanis a dunaújvárosi születésű nemzetközi nagymester a magyar válogatott tagjaként ezüstérmet szerzett az 1986-os sakkolimpián Dubaiban, míg Csonkics Tünde nemzetközi sakknagymester 1980-ban és 1994-ben ezüstöt, 1982-ben bronzérmet szerzett a sakkozók legjelentősebb csapatversenyén. Bár Grosch Mária már felhagyott a sakkal, nagy örömmel látogatott vissza egykori sikerei helyszínére, s elevenítette fel érdeklődésünkre is pályafutásának kezdetét.

– Egy Vasmű úti pincehelyiségben, egy gyerekklubban ismerkedtem meg a sportággal, ott mondták a többiek, hogy el lehet jönni ide is sakkozni, ezért a napközi után, hosszú évekig jártam ide edzésekre, mert itt volt a klubhelyiségünk. A sakkozást a Vasmű út végén, a Vasmű Klubban kezdtem el igazából versenyszerűen űzni, majd ezt követően igazolt le a Kohász SE, kerültem be a válogatottba, de az 1986-os sakkolimpia után megszülettek a gyermekeim, ezért én akkor visszavonultam a sakkozástól.

Csonkics Tünde elmondta, barátnőjéhez hasonlóan ő is azonnal elfogadta a meghívást, már csak azért is, mert Katona Ferenc vezetésével egy nagyon jó sakkszakosztály működik Dunaújvárosban, s óriási öröm számára egy ilyen múltú egyesület vendégének lenni. A két kiválóság éppen ezért nagy lelkesedéssel beszélgetett a megjelentekkel pályafutásukról, a sakkozás nyújtotta élményekről, majd a kötetlen hangulatú beszélgetés végén Csonkics Mária szimultánt is tartott a vállalkozó kedvűeknek.

A végig remek hangulatú rendezvényen fővédnökként volt jelen Mezei Zsolt alpolgármester, valamint Szántó Péter képviselő, az MMK egykori igazgatója is, s mindketten nagy örömmel értékelték a találkozót.

Mezei Zsolt:
– A sakk az egy nagyon jó sport, s mi rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy Dunaújvárosnak is van olyan sportolója, aki olimpiai ezüstérmet szerzett annak idején, s ezt nem sokan tudják a városban sem. Az, hogy itt lehettem én is, nagy megtiszteltetés, mert olyan, a városnak nagyon fontos emberekkel tudok ilyenkor beszélgetni a városról, a jövőről és a múltról, ami engem mindig egy kicsit feldob, mindig helyre tesz. Látom rajtuk a jó szándékú érdeklődést, közben tanácsokkal is igyekeznek ellátni, s ez nagyon fontos, ahogy az is, hogy eljöjjünk egy-egy ilyen rendezvényre, ahol ezeket a tanácsokat megkapjuk olyan emberektől, akiknek a véleménye nagyon fontos számomra, számunkra.

Szántó Péter:
– Nagyon nagy megtiszteltetésként fogadtam, hogy meghívást kaptam erre a találkozóra, annál is inkább, mert itt sok olyan arccal találkoztam, aki itt az MMK-ban működő sakk-kör tagja volt, s itt értek el különböző sikereket. Szívből kívánom, hogy továbbra is legyenek ilyen eredményesek, s mint sakk-kör öregbítsék tovább az MMK hírnevét.

A rovat további hírei: Sport

Pontszerzés idegenben

Pontszerzés idegenben

2024. nov. 23.

Hiába egyenlített négygólos hátrányból felállva, végül szétlövésben szenvedett 14-13-a spanyol Terrassa otthonában lejátszott BL-mérkőzésen a DFVE női vízilabda csapata.

A vége már sima volt

A vége már sima volt

2024. nov. 23.

Összességében magabiztos győzelmet aratott a sereghajtó Érd elleni rácalmási bajnokin a Dunaújváros Futsal együttese pénteken este.

Ez igen, győzelem az éllovas ellen!

Ez igen, győzelem az éllovas ellen!

2024. nov. 23.

Óriási odaadással játszva, Sági Máté remek kapusteljesítményének, Tyler Watkins két góljának is köszönhetően aratott 3-1-es győzelmet a listavezető Gyergyói HK ellen a DAB jégkorong csapata pénteken este.

DSTV: Muskotály Bálint visszatér a ringbe

DSTV: Muskotály Bálint visszatér a ringbe

2024. nov. 22.

Ismét megrendezik Dunaújvárosban a Nemzetek Csatája elnevezésű nemzetközi küzdősportgálát december 21-én, melyen újra ringbe száll Muskotály Bálint kick-box világbajnok. Hangkép.

Elmarad a DFC szombati bajnokija

Elmarad a DFC szombati bajnokija

2024. nov. 22.

A sereghajtó sem áll ki a Dunaújváros FC labdarúgói ellen a vármegyei első osztályú bajnokságban, így elmarad a DFC szombat délutáni bajnoki találkozója.

Az éllovas érkezik az Acélbikákhoz

Az éllovas érkezik az Acélbikákhoz

2024. nov. 22.

Egy új játékossal a keretben várja a listavezető Gyergyói HK elleni hazai találkozót a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma estefél héttől.

DSTV: szép eredmények a medencében is

DSTV: szép eredmények a medencében is

2024. nov. 21.

Szép eredményeket ért el a közelmúltban megrendezett versenyeken a DKSE kiválósága Kovács-Seres Hunor úszó. A sportoló mesélt a bahreini és a kaposvári versenyekről, a teljesítményét pedig Szabó Gergő edző értékelte. Hangkép.