Elstartolt az Autós Mikulások menete
A tervezett menetrend szerint ugyan, de a tankolási gondok miatt csökkentett létszámmal járja körbe a várost Mesi Rol és csapata – nem utolsósorban a DO/DSTV ajándék- és adománygyűjtő akcióját népszerűsítve! Ho-ho-ho – itt vannak!
Sovány rénszarvas vágtában értem a Vasmű útra, amikor a főszervező-ötletgazda üzent, hogy a tervezett 11 helyett már korábban elstartolt az Autós Mikulások menete. A maroknyi, de annál lelkesebb csapat tagjai már visszatérő vendégek a városban, hiszen évek óta meglepik jó kedvvel, ajándékokkal az utcák népét Szent Miklós napján – ezúttal a Vasmű úti megállónál csípem el őket, és gyorsan össze is trombitáltam az alakulatot egy közös kép erejéig.
Remek gárda, vidámság, repülő szaloncukrok és más nyalánkságok, ugyanakkor Mesi Rol azt is hangsúlyozta, hogy ezúttal is a segítő szándék motiválta az akció megszervezését. Az Autós Mikulások csapata idén is beváltotta az ígéretét – és egyúttal folytatta az elmúlt esztendők szép hagyományát: azon túl, hogy mosolyt csalnak az arcokra (arra is nagy szükség van mostanság mifelénk), idén is népszerűsítik a DO/DSTV stábja ajándékgyűjtési akcióját, amely az Útkeresés Segítő Szolgálat keretében működő Családok Átmeneti Otthona kis lakóinak karácsonyát hivatott fényesebbé tenni.
Az akció állásáról a napokban készült egy összegzés – itt olvasható!
Levelek a Jézuskának – már most szép siker, de folytatódik a gyűjtés! (katt) >>
Az Autós Mikulásoknak nagy köszönet, hatalmas pacsi – és még találkozunk, folytatás következik!
(Fotó: DO)
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: összefog és segít a Vasas nagy családja
2025. júl. 13.
A kezdeményezésről már beszámoltunk, most következzen a DSTV összegzése arról, hogy Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes egy hajdani táncos kisfiának gyógyulását segítő jótékony célú akcióval körítette az immár hagyományos évadzáró családi összejövetelt a közelmúltban. Hangkép.
A márkahűség diadala (galériával)
2025. júl. 12.
Az elmúlt esztendőhöz hasonlóan idén is Dunaújváros ad otthont az AlfaCity-nek, vagyis az Alfa Romeo hagyományos márkatalálkozójának. A négynapos rendezvény ezúttal is számtalan remek programmal várja az érdeklődőket, akik ma délutánra töltik meg teljesen Szalki-szigetet.
Dunaújváros Pizzája: az MMK-nak segített a nemes kezdeményezés
2025. júl. 12.
A Dunaújváros Kenyere akciósorozat mintájára nemrégiben útjára indult a Dunaújváros Pizzája program, Dunaújváros Önkormányzata és az Édes Pizzéria közös kezdeményezése. Az elv változatlan: aki ezt a finomságot vásárolja, félévente támogat egy helyi szervezetet – ezúttal az MMK volt a kedvezményezett.
Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
2025. júl. 11.
Kedvezményes éjszakai jegyet vezettek be az idei Sziget fesztiválra, amivel megújult és új helyszíneken rendezendő programok is látogathatóak - közölték a szervezők az MTI-vel csütörtökön.
Az alkohol és a májcirrózis
2025. júl. 09.
Sokan találkoztak már azzal a gondolattal, hogy időnként egy pohár bor vagy sör elfogyasztása még belefér az egészséges életmód kereteibe. Ugyanakkor, vajon hol húzódik meg az a határ, amikor az alkoholfogyasztás veszélyessé válik a májunk számára? (X)
Július 25-ig várják a voksokat az év madarára
2025. júl. 08.
Július 25-ig várja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a voksokat az év madarára, a lakosság a kis poszáta, az énekes rigó és kerti geze közül választhat.
Markáns hidegfront után szeles hét várható
2025. júl. 07.
Az esőfelhők már megérkeztek, a következő napokban durva lehűlés vet véget a tikkasztó kánikulának a DO időjárási szakértőjének előrejelzése szerint. A folytatás lassú melegedést és komoly szeleket hozhat.