Tanácsok a biztonságos vezetéshez ködben
A ködös időszakokban többszörösére nő a balesetveszély, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság néhány praktikus tanácsával azonban a gépjárművezetők sokat tehetnek a közlekedési balesetek elkerülése érdekében a nehezített látási viszonyok ellenére is.
Kép: police.hu
A köd jelentősen akadályozza, szélsőséges esetben akár el is lehetetleníti a közúti közlekedést, emellett a láthatóságot korlátozva, további veszélyeket is rejt. A köd különösen a lakott területen kívüli útszakaszokon lehet veszélyes, ahol a páraréteg olykor átláthatatlan, s a járművezető nem tudhatja, milyen akadályok, veszélyforrások jelennek meg előtte.
- A tapasztalatok szerint ködös időszakokban az anyagi káros és a könnyű sérüléses balesetek száma növekszik. A legfontosabb, hogy ködös útszakaszokon óvakodjunk az eltúlzott sebességtől. A megengedett sebességhatárt soha ne lépjük túl, gyakran még a megengedett sebesség felső határa is eltúlzott lehet.
- A lassúbb haladás mellett legfontosabb a követési távolság növelése. Igen nehéz megbecsülni a biztonságos követési távolságot köd esetén, ezért tartsunk az előttünk haladótól olyan távolságot, hogy járművünkkel annak hirtelen fékezése esetén is biztonságosan meg tudjunk állni! A mindenkori követési távolság legalább akkora távolság legyen, mint amit az adott sebességgel haladva járművünk két másodperc alatt megtesz!
- Köd esetén tartózkodjunk az előzéstől! Vegyük fel a sorban haladók tempóját, megfelelő követési távolságot tartva! (Ilyenkor a tömeges „ráfutásos” ütközések kockázata igen magas)
- Azt is tudnunk kell, hogy a köd olykor foltok formájában képződik, s az egyik ködfolt követheti a másikat. Általános magatartás, hogy az egyik ködfoltból kihaladva, a láthatósági feltételek hirtelen javulása esetén a járművezetők gyorsítanak, s a korábbiakhoz képest jelentősen nagyobb sebességgel haladnak. Ez különösen veszélyes lehet akkor, ha egy másik ködfoltba érkezünk, mert a látótávolság hirtelen történő jelentős csökkenése miatt nem tudhatjuk, milyen veszélyekkel, kockázatokkal kell számolnunk.
- Érdemes megjegyezni, hogy fokozott ködképződéssel számolhatunk folyók közelében, zárt völgyekben, erdős hegyi útszakaszokon stb. A ködös időben történő vezetés nagyon fárasztó, ezért idővel a reakcióképességünk jelentősen csökken. A feszült figyelem miatt az emberi szem is elfárad, ezért nagyon fontos, hogy hosszabb utaknál tartsunk gyakrabban pihenőt. További jó tanács, hogy szemünk fáradékonyságát csökkentve soha ne nézzünk a szemből érkező jármű fényszórójába, s vezetésünk során ne is tekintsünk meredten egyetlen pontba!
- Köd esetén használjunk ködfényszórót! Ha járművünk ezzel nem rendelkezik, akkor a tompított fényszórót kell bekapcsolni. A távolsági fényszóró használata kifejezetten kerülendő, hiszen az erős fény a páraszemcsékről visszaverődve vakító, átláthatatlan fehér falat képez! A ködlámpa használatakor is fogadjuk meg a fényszóró használatára vonatkozó általános szabályt: használjuk, ha nagyobb biztonságot ad, de kapcsoljuk ki, ha zavarunk vele másokat! Normál látási viszonyok között ne használjuk a ködlámpát!
- A láthatóságunk érdekében a gépjármű valamennyi fényszóróját és irányjelzőjét tartsuk tisztán, de ügyeljünk a szélvédő tisztaságára is. A belső pára megakadályozása érdekében kapcsoljuk be a légkondicionáló készüléket, a levegő áramlásának irányát a szélvédő felé terelve! A hátsó szélvédő páramentesítésére is figyeljünk!
- Végezetül haladásunk során számoljunk az úttesten gyalogos, kerékpáros, vagy lassú jármű közlekedésére, meghibásodott jármű megjelenésére, melyek észlelése a ködben ugyancsak jelentősen korlátozódik. Ha pedig kiszállunk a járműből, lakott területen kívüli útszakaszokon mindig vegyük fel a fényvisszaverő mellényt, mely észlelhetőségünket, s ezáltal biztonságunkat sokszorosára növeli!
… hogy mindenki hazaérjen!
(forrás: police.hu)
A rovat további hírei: Sziréna
Sanyarú sorban tartott kutyusokat – állatkínzásért felelhet
2024. júl. 19.
Az állatok bestiális körülmények között, gondozatlanul, élelem és víz nélkül vészelték át "gazdájuk" kínzását a perkátai szőlőhegyen lévő ingatlanban. Több tucat négylábút találtak a dunaújvárosi rendőrök – most lezárták a nyomozást, a 35 éves nő állatkínzás miatt felelhet.
Meghosszabbították a hőségriasztást
2024. júl. 12.
Az év eddigi legdurvább hősége volt a héten – nem kérdés, hogy lesz még hasonló a következő hetekben-hónapokban. Sajnos változatlanul aktuális: a kánikula időszaka különleges kihívások elé állít mindenkit. Tippek és trükkök újra – de nem lehet elég a figyelmeztetés!
Ha kánikula, akkor fontos a megelőzés is!
2024. júl. 10.
Hőségben minden könnyebben kap lángra, de még egy veszélyforrásra figyelmeztet a katasztrófavédelem vármegyei szóvivője: a szénmonoxid-mérgezések száma is megugrik a kánikula időszakában.
Az eltiltásra is fittyet hányt a szabályszegő
2024. júl. 09.
Eltiltás hatálya alatt vezetett, majd kivonta magát a rendőri intézkedés alól egy férfi a városban – most vádat emelnek ellene. Ittas is volt, ehhez képest apróságon bukott, értesült a DO.
Tűzgyújtási tilalom – fontos tudnivalók
2024. júl. 07.
Nem árt tisztában lenni a tényekkel: április 30-tól október 1-ig tűzgyújtási tilalom van érvényben. Ez azt jelenti, hogy például a kerti zöldhulladékot nem lehet égetni, de ha nincs megyei, vagy országos tiltás, bográcsozni-sütögetni még lehet a szabadban.
Harmadfokú hőségriasztás – majdnem egy héten át!
2024. júl. 06.
Ahogy tegnapi anyagunkban jósoltuk, vasárnap nulla órától jövő péntekig a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást rendelt el az ország egész területére az országos tisztifőorvos.
Futva menekült a rendőri ellenőrzés elől
2024. jún. 27.
Az is kiderült, mire föl a spuri: járművezetéstől eltiltott férfi ellen emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség. Naná, többszörös visszaeső, és persze a kocsival sem volt minden patent és passzos, értesült a DO.