"... a kultúrára a legnagyobb válság idején is szükség van"
A magyar kultúra napján kínzóan aktuális gondolatot foglal össze a cím – egyúttal kijelöli az önkormányzati munka egyik lényeges pillérének helyét is.
Év eleji intézménylátogatásra indult Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester, aki nélkülözhetetlennek tartja a személyes kapcsolattartást. Elsőként az Intercisa Múzeumban Farkas Lajos igazgatóval egyeztetett, akivel az intézmény 2023-as terveit elemezték az energiaválság okozta nehézségek tükrében elemezték. Látogatása alkalmat adott az intézmény új időszaki kiállításának megtekintésére is, hangsúlyozta:
– Dunaújváros önkormányzata több kulturális intézmény fenntartásában működik közre, melyekkel folyamatos, személyes kapcsolattartásra törekszem. Idén elsőként Farkas Lajost és az Intercisa Múzeumot látogattam meg, ahol amellett, hogy az idei tervekről beszélgettünk, megtekintettem az időszaki kiállítást is, amely lokálpatriótaként is számos érdekességet tartogatott számomra városunk múltjáról.
A kőbaltától a plumbatáig – Fegyverek és harcosok Dunaújváros és környéke területén az őskortól a római korig címmel kollégái ezúttal is informatív kiállítást hívtak életre, emelte ki az intézményvezető:
– Mindenkit arra biztatok, hogy látogasson el hozzánk, és tekintse meg, hiszen ezt a tudást nem magunknak gyűjtjük, ez mindannyiunké. Egyúttal arra is ékes bizonyíték, hogy a kultúrára a legnagyobb válság idején is szükség van.
A kiállított tárgyak között látványos makettek, római kori fegyverek, harci öltözékek láthatók. Farkas Lajos azt is hangsúlyozta, hogy az időszaki kiállítással április 30-ig várja az érdeklődőket az , azonban tekintettel a kialakult helyzetre, előzetes bejelentkezés szükséges – a 25/411 315-ös telefonszámon várják a múzeumlátogatók bejelentkezését.
A tárlat nyitott – mindenkit szeretettel várnak!
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: őszbúcsúztató az Intercisa Múzeumban
2024. nov. 23.
Családi délutánnal ért véget a Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozata az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény színes kavalkáddal várta a vendégeket – a kézműveskedés mellett pincétől a padlásig séta, de még szabadulószoba is csalogatott. Hangkép.
Azahriah, a Platon Karataev és a Fishing on Orfű is Music Hungary-díjban részesült
2024. nov. 22.
Azahriah, a Platon Karataev és a Fishing on Orfű is Music Hungary-díjban részesült - közölte a Music Hungary Szövetség csütörtökön az MTI-vel.
DSTV: a vendéglátás legendái a városépítés hőskorában
2024. nov. 21.
Izgalmas programmal folytatódott az Intercisa Múzeum gasztronómiai sorozata a Múzeumok Őszi Fesztiválja kínálatában. A Késdobálótól az Arany Csillagig – vendéglátás az '50-es években című előadással várták a látogatókat. Hangkép.
Jubilál a kultúra egyik zászlóshajója
2024. nov. 20.
Öt évtizeddel ezelőtt, napra pontosan november 4-én nyitotta meg a kapuit a Munkásművelődési Központ és a József Attila Könyvtár. Van mire büszkének lennünk és lenniük. A napokban az MMK-ba látogattunk el, ahol Kováts Rózsával beszélgettünk az intézmény múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
Viccelődni a templomban? Lehet!
2024. nov. 20.
Istennek van humora? És ha igen, fekete is? (Mármint a humor.) Erre és ezekhez hasonló mulatságos kérdésekre válaszol a Luther Pub következő eseménye az evangélikus templom gyülekezeti termében pénteken este.
Véget ért a SZÓforgató BETŰvető kortárs irodalmi vetélkedő
2024. nov. 19.
A József Attila Könyvtárban sok pályázat és vetélkedő szórakoztatja a gyerekeket. A címben említett ezek egyike – novemberben volt az eredményhirdetés Vig Balázs közreműködésével. A kortárs-vetélkedő keretében az író művei alapján összeállított feladatlapokkal dolgoztak a fiatal olvasók.
DSTV: Tündér Lala a Bartók színpadán
2024. nov. 18.
Szabó Magda művének színpadi adaptációjával folytatódik a Bartók Kamaraszínház bemutatóinak sor, derül ki a DSTV összegzéséből. Már az olvasópróbán hangsúlyozták: a tanulságos történet üzenetei egyaránt szólnak a gyerekeknek és a felnőtteknek is. Hangkép.