Felszámolás alatt a DVCSH Kft., várják a hitelezők jelentkezését!
A Székesfehérvári Törvényszék január 12-én tette közzé a Cégközlönyben a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (DVCSH Kft.) felszámolásának elrendelését. Fontos a dátum, máris kiderül, miért!
A Székesfehérvári Törvényszék 2023.01.12-én közzétette a Cégközlönyben a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (DVCSH Kft.) felszámolásának elrendelését.
A végzés alapján a hitelezői igényeket a közzétételtől számított 40 napon belül, azaz 2023.02.21-ig kell bejelenteni a felszámolónak.
Ez vonatkozik a cég korábbi fogyasztóira is, hiszen a DVCSH Kft. igen agresszíven lépett fel a neki tartozó fogyasztókkal szemben, de amikor neki kellett volna visszafizetnie akkor már nem volt ilyen elkötelezett. Azok a fogyasztók, akiknek a DVCSH tartozik most kell lépniük.
A hitelezői igénybejelentéshez csatolni kell a követelést alátámasztó iratokat és az alábbi díjak végzésben megjelölt bankszámlaszámokra történő megfizetésének igazolását:
- Székesfehérvári Törvényszék részére a követelés tőkeösszegének 1%-át, de legalább 5.000,- Ft-ot és legfeljebb 200.000,-Ft-ot regisztrációs díjként
- a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság részére a követelés tőkeösszegének 0,5%-át, de legalább 5.000,-Ft-ot és legfeljebb 40.000,-Ft-ot költségátalányként.
A regisztrációs díj és a költségátalány átutalásakor közleményként fel kell tüntetni a végzés számát: 1.Fpk.48/2022/15.
Az utalásokról kapott banki visszaigazolást meg kell küldeni a felszámolónak. A befizetési igazolásokhoz mellékelni kell azt az elszámolást, amelyből kitűnik, hogy milyen összeg jár vissza.
A hitelezői igénybejelentésnek a szükséges igazolásokkal együtt 40 napon belül meg is kell érkeznie a felszámolóhoz. Mivel vita esetén a feladónak bizonyítania kell tudni, hogy ezt időben megtette, érdemes ajánlott, tértivevényes postai küldeményként feladni.
A bejelentés tehát pénzbe kerül, amit a bejelentőnek kell előlegezni, érdemes tehát mérlegelni, hogy ez megtérülhet-e a felszámolás során, vagyis, hogy Pomázi Csabáék hagytak-e a cégben akkora vagyont, amiből a felszámoló ki tudja fizetni a követeléseket.
DMJV Önkormányzata
(Archív fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: lezárult az Urbact projekt
2025. okt. 15.
Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.
Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott
2025. okt. 14.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.
Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!
2025. okt. 12.
Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.
Az égi műhelybe távozott Németh István órás
2025. okt. 11.
Generációk ismerték és kedvelték, a szó leghagyományosabb értelmében volt mesterember Németh István: órásként évtizedekig dolgozott a városban, a közösség meghatározó személyiségeként, 70 évesen ragadta el a halál.
Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)
2025. okt. 10.
Idén már 26. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de ezúttal is díjazták az "Első Fecskéket", valamint a jubiláló virágosítókat is.
Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)
2025. okt. 09.
Zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda szerdán délelőtt és a remek hangulatú rendezvényen városunk közvetlen vezetése is részt vett.
A menhelyi állatoknak is jár a második esély
2025. okt. 09.
Az állatok világnapjához kapcsolódóan számos figyelemfelhívó programot szerveznek Dunaújvárosban is. Az állatok tisztelete és megbecsülése azonban nem csak egy napra korlátozódik – hosszú évekig kell felelősséget vállalni jólétükért. Így az Ebrendészeti Telep védencei is megérdemlik a szerető otthont.









