Korlátozott szolgáltatások a József Attila Könyvtárban – figyelem, már hétfőtől!
A hőmérsékleti viszonyok miatt kényszerült a nem túl örvendetes lépésre az intézmény – látogatási és szolgáltatási korlátozásokra készülhetnek az olvasók, a gyermekkönyvtár és a JAKD-PAKK Pont viszont üzemben marad a jövőben is.
Korlátozottan vehetők igénybe a József Attila Könyvtár szolgáltatásai – a hírről az intézmény hivatalos oldalán jelent meg összegzés. A tájékoztatás szerint január 30-án, hétfőn kezdődően a hőmérsékleti viszonyok miatt határozatlan ideig nem látogathatók a felnőttkönyvtár terei. Az intézmény szolgáltatásai is csak korlátozottan lesznek elérhetőek – az irodai szolgáltatásokat (fénymásolás, nyomtatás) csak megrendelésre tudják teljesíteni, a megrendelések későbbi időpontban, értesítés után vehetők át.
A szabadpolcos tér nem érhető el a felnőttkönyvtárban, a földszinti részben továbbra is működik a JAKD-PAKK Pont, ahol az előre leadott igényeik alapján térítésmentesen összekészítik a kölcsönözni kívánt könyveket, amelyek nyitvatartási időben átvehetők. Szintén lehetőség lesz könyvek, újságok, filmek válogatására, kölcsönzésére, emellett folyamatosan látogatható a Gyermekkönyvtár.
A könyvtár kollektívája köszöni a betű barátainak megértését és türelmét!
(Illusztráció: jakd.hu)
A rovat további hírei: Kultúra
Billy Idol nyáron ismét a Budapest Parkban lép fel
2025. feb. 19.
Billy Idol július 8-án ismét Magyarországon lép fel. A nyolcvanas-kilencvenes évek népszerű rockénekese It's a Nice Day to… Tour Again című koncertkörútján (2018 és 2022 után ismét) a Budapest Parkban ad koncertet - közölte a szervező Live Nation kedden az MTI-vel.
A kultúra mélyen gyökeredzik városunkban
2025. feb. 18.
Dunaújváros sokkal több annál, hogy egy iparvárossal azonosítsuk. Számos neves művész pályája indult innen, felsorolni is nehéz volna, hogy a kultúra mely területeit gazdagítják. A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) is teret biztosít a művészet különböző formáinak.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Smoke Sauna Sisterhood"
2025. feb. 17.
Újabb izgalmas és szép darabbal folytatódik a Szabad Szemmel sorozata: a naptári év második vetítésén a Smoke Sauna Sisterhood című észt-francia-izlandi dokumentumfilm pörög a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden délután.
DSTV: programözön a József Attila Könyvtárban
2025. feb. 17.
A következő időszakban is érdemes lesz ellátogatni a könyvtárba, derül ki a DSTV összegzéséből. A sorozat éppen ma kezdődik a Jókai-életmű aktualitására fókuszáló eseménnyel, de izgalmas kezdeményezéssel készülnek a Nemzetközi Könyvajándék Nap című programra, és újra lesz "könyves vakrandi" is. Hangkép.
Az akusztikus elem és a dunaújvárosi szál
2025. feb. 16.
Dunaújvárosi szereplője is lesz a jövő évi Velencei Biennálé seregszemléjének – nem is akármilyen minőségben: Balogh Máté Erkel-díjas zeneszerző komponál az alkalomra dedikált, mi több, részben a tárlat tárgyain megszólaló művet Koronczi Endre pneuma cosmic című, a magyar pavilonban látható kiállításához.
DSTV: párkapcsolati dráma a Bartók mikroszínpadán
2025. feb. 14.
A Hitvesi ágy című kétszemélyes darabot vitte színre a Bartók Kamaraszínház, idézi fel a DSTV összegzése. A próbafolyamat a végéhez ért és végre a közönség is láthatja az érzékeny témát boncolgató, súlyos krízist feldolgozó produkciót a mikroszínpadon. Hangkép.
Luther Pub – a látható és láthatatlan egyházról szombaton
2025. feb. 13.
A Luther Márton nevével fémjelzett reformáció egyik alappillérével foglalkozik a Luther Pub következő programja: az eseményre az evangélikus templom gyülekezeti termében várják a vendégeket szombaton délután.