Közbeszerzésen választottunk áram- és gázszolgáltatót
A városi döntéshozó testület nagyon sok témában hozott döntést tavaly, az év legvégére már csak két kardinális kérdés maradt, ki és mennyiért szolgáltatja a gázt és a villamosenergiát a város számára 2023-ban?
Két közbeszerzési eljárás keretében meg is született a döntés a közgyűlés december 20-ai és 30-ai rendkívüli ülésein. Közbeszerzéssel választotta ki városunk a 2023-as esztendő gáz és áram szolgáltatóit. Normál esetben, ahogyan az a tavalyi évben is volt, egy éves ciklusra szólt volna a szerződés, de a jelen hektikus energiaárak ezt nem teszik lehetővé, így maradt a féléves kontraktus. A Dunaújváros villamos energia ellátása tárgyú közbeszerzésre az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ajánlata érkezett, amit érvényesnek és eredményesnek talált a testület. Költségvetésünknek összességében 218 millió forintot szükséges biztosítani a szolgáltatás ellenértékeként. Az intézmények tekintetében ez 163 forint/kWh, míg a közvilágítási hálózat esetében 142 forint/ kWh összeget jelent.
A Dunaújváros földgáz energia ellátása tárgyú közbeszerzésre szintén az MVM Next adott ajánlatot, melyet elfogadott közgyűlésünk. A földgáz szolgáltatás ellenértékét, a 42 millió + ÁFA összeget költségvetésünk biztosítja.
Az esztendő utolsó közgyűlési döntését Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester pozitívan értékelte, még akkor is, ha az előző évekhez képest a többszörösét kell fizetni az energiaárakért:
– Minden önkormányzat számára nehéz időszak volt ez, így nekünk is. Kihívásokkal teli feladat volt, hogy biztosítani tudjuk a megfelelő mennyiségű gázt és áramot a város számára. Természetesen a legnagyobb feladatot a megfelelő ár jelentette. Azt kell mondanom, hogy a korábbiakhoz képest a többszörösét kell fizetnünk az idén, de még így is kevesebbet, mint a legrosszabb tervezett forgatókönyv szerint. Bízom abban, hogy a második félévre kedvezőbb ajánlatot kapunk.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Segítsünk a baracsi tűzoltóknak!
2025. nov. 13.
A tönkrement régi tűzoltóautó helyett egy újabbat, megbízhatóbbat szeretnének vásárolni a baracsi tűzoltók, s ebben most bárki segíthet nekik!
Fontos munkák zajlanak a Szalki-szigeten
2025. nov. 12.
Településünk egyik ékköve a szabadstrand és környéke – a területen rengeteg fa található, ám az évek során közülük sokan elöregedtek és megbetegedtek. Jelenleg is tart a balesetveszélyessé vált példányok kivágása.
Hála és köszönet a közösségnek – díjátadó koronázta a szociális munka napját
2025. nov. 12.
Polgármesteri és intézményvezetői köszöntő, szép műsor, és az intézményi tradícióknak megfelelően díjátadó színesítette az Útkeresés Segítő Szolgálat ünnepi eseményét, amelyet a szociális munka napja alkalmából rendeztek a zeneiskola kamaratermében kedden délelőtt.
Közeleg az ország legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója
2025. nov. 11.
Idén is az Élelmiszerbank tartós élelmiszergyűjtésével kezdődik az évvégi jótékonysági szezon. Vajon meglesz az egymilliomodik ünnepi adománycsomag? A hét végén már lehet válasz!
Lombhelyzet van, gyűjtik és elszállítják
2025. nov. 11.
Beköszöntött az ősz, ami magával hozta az ilyenkor esedékes munkálatokat is. Dunaújváros rengeteg fával büszkélkedhet, s ezek a fák bizony megszabadulnak a lombkoronájuktól. Csak éppen ez a folyamat nem éppen néhány nap alatt történik meg.
Jól működik a rendszer, idén közel 500 tonna hulladékot lomtalanítottunk össze
2025. nov. 11.
Az idei évre a lomtalanítást befejeztük, Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester szerint az a legfontosabb üzenet, hogy hatékonyan üzemel a szisztéma, és hogy számíthatnak a lakók erre a szolgáltatásra – Dunaújváros egyre több hulladéktól szabadul meg évről évre.
"Pentele nem alkuszik, Dunaújváros nem felejt!" (galériával)
2025. nov. 10.
Folytatták a nemes és szép, egyúttal gyászterhes tradíciót, fáklyás ünnepségen emlékezett az 1956-os forradalom és szabadságharc pentelei eltiprására a város önkormányzata a forradalmi emlékműnél múlt pénteken.









