Lakossági áras távhő azon üzleteknek, amelyek lakóházakban működnek
Dunaújváros közgyűlése még tavaly novemberben módosította a távhőrendeletet. Ennek köszönhetően a lakóházakban működő üzletek lakossági árú távhőt kapnak. Figyelem, igényelni kell!
A DVG Zrt. már korábban elkezdte ezeknek a vállalkozóknak a tájékoztatását, a közgyűlés döntése után pedig az utolsó akadály is elhárult az elől, hogy ezeknek a vállalkozásoknak ne kelljen a tizenkétszeresére növekedett távhőárat fizetniük. A döntésről és főleg annak jelentőségéről Pintér Tamás polgármestert kérdeztük:
– Azt gondolom, hogy a számok beszédesek tudnak lenni. 582 közületi fogyasztó, 1196 fogyasztási helyén tértek át a lakossági tarifára, további 25 fogyasztó esetében pedig folyamatban van az ügyintézés. Nekik már biztosan nem kell a korábbi ár többszörösét fizetniük a távhőért. Ez a lépés 582 fogyasztónak, a többemeletes társasházak földszintjén üzemelő boltok, üzletek működtetőinek, tulajdonosainak, bérlőinek rendkívül kedvező volt, a legtöbb esetben életmentő, amivel a csődöt kerülték el, hiszen ellenkező esetben több mint tízszeres (!) árat kellett volna fizetniük. Nagyon köszönöm a DVG Zrt. munkatársainak, hogy ismét egy több százas nagyságrendű adathalmazt fel tudtak dolgozni, ilyen rövid idő alatt. Természetesen vannak anomáliák, ez elkerülhetetlen egy 22 ezer fogyasztóval rendelkező cég esetében, de azt gondolom, hogy ma már vitathatatlan: a DVG Zrt. szakszerűen, segítő szándékkal áll a fogyasztókhoz és nap, mint nap azon dolgozik, hogy a város lakosai végre jó minőségű szolgáltatást kapjanak.
A kedvezmény nem automatikus, azt az érintetteknek igényelniük kell, erről DVG Zrt. honlapján tudnak tájékozódni.
(A kép illusztráció)
A rovat további hírei: Közélet
Elhunyt Parádi György – nyugodjék békében...
2025. júl. 19.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy életének 80. évében elhunyt Parádi György, városunk Pro Cultura Intercisae díjas zenésze, a Pentele Baráti Kör egykori elnöke.
Helyi termelőktől a vásárlók asztalára – népszerű lett a DunaKosár színes kínálata
2025. júl. 18.
Négy esztendeje annak, hogy zászlót bontott a helyi termelők csapata – a Dunaújvárosi Kosár Közösség népszerűsége változatlanul töretlen. A termelők gondos kezekkel ápolják portékáikat, így finom és minőségi falatok kerülnek a vásárlók asztalára.
Álláskeresőket várt, börzét tartott egy multinacionális cég Dunaújvárosban
2025. júl. 18.
Dunaújváros adott otthont annak az állásbörzének szerdán, amelyet egy jelentős multinacionális vállalat szervezett az önkormányzattal együttműködésben. Az esemény helyszínéül a Városháza rendezvényterme szolgált, amely méltó környezetet biztosított a kezdeményezéshez.
Tizenöt napirend ügyében döntöttek a képviselők a csütörtöki közgyűlésen
2025. júl. 17.
A nyár kellős közepén is vannak határidős feladatok, amelyekre reagálnia kell az önkormányzatunknak. A csütörtöki közgyűlés összesen 15 kérdésben foglalt állást, ezek között módosítások, változtatások, szerződés hosszabbítás, pályázati kiírás szerepelt.
Elengedhetetlenek a város fejlődéséhez az EU-s pályázatok
2025. júl. 17.
Az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról beszélt legutóbbi sajtótájékoztatóján Szabó Zsolt alpolgármester, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a város tovább fejlődhessen, és élhetőbb, fenntarthatóbb környezetet biztosítson a lakosság számára.
Önkéntesek, figyelem, már tart a nyári véradókampány!
2025. júl. 16.
Nagyszabású nyári kampányt kezdett az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) és a Magyar Vöröskereszt (MVK). A kezdeményezés jelmondata mindennél többet mond: „Amíg te pihensz, a véred életet ment!” A lokális helyzetről is beszámolunk!
Megújult a lépcső a védőnői tanácsadónál
2025. júl. 15.
Ígéretet tettek, így megvalósították – a 4. választókerületben újabb fejlesztés készült el. A Martinovics utcában található védőnői szolgálat mellett a lépcső kiegészült egy lejáróval és korláttal, melynek köszönhetően a babakocsival érkező kismamáknak is egyszerűbb lett a közlekedés.