Még gyerekágy is akadt a virtuális ajándékkosárban
Kísérleti kezdeményezésként szervezték, sikeres közösségi akció kerekedett belőle – eredményes volt az ÉtelMentő – Ne etesd a szemetest Dunaújváros (két) mindenes napja a nagy közösségi portálon. Értékelünk.
A felhívást már jó előre közöltük: a hét végén – egészen pontosan szombaton nulla órától vasárnap éjfélig – kísérleti célzattal szervezte meg Mindenes nap elnevezésű akcióját a ÉtelMentő Dunaújváros – Ne etesd a szemetest! csoportja. A közösségi kezdeményezést a csapat két adminja, egyúttal az akció ötletgazda-főszervezője, Szabados Kinga és Szabó Tímea értékelte. Kinga a beszédes számokat tartotta fontosnak:
– Nagy sikert aratott a kezdeményezés, ez volt az eddigi legsikeresebb Mindenes nap – viszonylag sok használaton kívüli használati eszköz, tárgy cserélt gazdát. A két napos projekt során 15 felajánlás érkezett, ráadásul több olyan közreműködő is volt, aki komoly előkészületek után több holmit is a közösség tagjai javára ajánlott fel. Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki segített, beszállt – és nagyon örülünk a sikernek!
A felajánlások mellett a folytatás lehetőségéről Timi mesélt – mint hangsúlyozta, nagy örömükre meglehetősen változatos volt az elvihető/elvitt holmik listája:
– Régi könyv és megunt táska mellett cipő, ruha, irodaszer, illatszer, függöny, háziállatoknak szánt szett színesítette a kínálatot – számomra öröm volt látni, hogy nem csak "apróságokat", hanem nagyobb bútorokat is szívesen, önzetlenül ajánlottak fel a csoporttagok. Ilyen volt például egy gyerekágy. Mivel úgy tapasztaltuk, hogy nagy volt az érdeklődés a mindenes csereberére, ezért szeretnénk hasonló eseményeket a jövőben is szervezni – de hogy pontosan mikor, milyen gyakorisággal, azt még nem döntöttük el.
Végszó helyett álljon itt Kiss Magdi hozzászólása az ÉtelMentő - Ne etesd a szemetest! Dunaújváros oldalára kitett értékelő/köszönetnyilvánító poszt alól; talán mindennél fényesebben igazolja a sikert, ráadásul azt is bizonyítja, hogy nemcsak kapni, de adni is öröm – íme: "Boldog vagyok, hogy a számomra felesleges holmikkal másoknak örömet okozhattam. Mindenért eljöttek, amit feltettem. Remélem, rendszeressé teszitek a mindenes napot (esetleg akár havi egyszer)!"
Csak így tovább, ÉtelMentő Dunaújváros!
A rovat további hírei: Mozaik
Tartós bérlet: megoldás a jövő közlekedésére?
2025. júl. 25.
Ahogy az autózás jövője egyre inkább az elektromos meghajtás felé fordul, a közlekedéshez való viszony is alapjaiban változik. Már nemcsak az számít, ki mit vezet, hanem az is, hogyan jut hozzá az adott járműhöz. (X)
DSTV: tanácsok a kánikula elviseléséhez
2025. júl. 25.
Egymást érik a hőségriasztások, immár sok folyadék, fejfedő, naptej- ezek a legalapvetőbb kellékek egy forró nyári naphoz, derül ki a DSTV összegzéséből. A gyerekek számára még fontosabb az odafigyelés, és hogy miként tudunk nekik segíteni a kánikula elviselésében, erről kérdezték a gyermekorvost. Hangkép.
Az építészet jövője: gipszbeton lépcsők és dermesztett beton technológia
2025. júl. 24.
Az építőiparban új trendek bontakoznak ki, amelyek alapvetően változtatják meg, ahogyan az otthonokat építjük. A dermesztett beton technológia és a gipszbeton lépcsők alkalmazása forradalmasítja a kivitelezési folyamatokat. (X)
Előre nem látható kihívások az építőiparban
2025. júl. 24.
Az építőipar folyamatos mozgásban van, amely egyik nap gyorsul, a másik nap mintha megpihenne. Amikor azt gondolnánk, hogy végre fellendülés előtt állunk, a számok mást mutatnak. (X)
Íme, a legfrissebb trend: falpanel hódít a hálószobákban
2025. júl. 23.
A legfrissebb lakberendezési trendek szerint a falpanelek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a hálószobákban. Nemcsak dekorációs elemként funkcionálnak, hanem praktikus előnyeikkel hozzájárulnak az otthon kényelméhez és stílusához is. (X)
Ha gondot okoz a hírek olvasása...
2025. júl. 23.
A mai világban kardinális jelentőséggel bír, hogy mennyire vagyunk képben a hírekkel. Akár a munkánk, akár az egészségünk vagy épp a megtakarításunk is múlhat azon, hogy mennyire követjük a világ és kiváltképp kis országunk történéseit. (X)
Hogyan válassz mosogatót, amely divatos és tartós is?
2025. júl. 22.
Eszedbe jutott már, milyen kihívásokkal jár a konyha berendezése? Akár új otthonba költözöl, vagy csak modernizálni szeretnéd a meglévő konyhát, a megfelelő mosogató kiválasztása alapvető szerepet játszik a végeredményben. Egy konyhai mosogató nemcsak esztétikai elem, hanem funkcionális központ is, amit nap mint nap használsz. (X)