Újabb mesés esemény az egyetemi kollégiumban
A tavalyi kísérlet szép sikere után folytatódik az alkotó, fejlesztő és meseterápiás foglalkozások programja a DUFiókák, vagyis a Dunaújvárosi Egyetem fenntartotta bölcsőde sorozatában – csütörtökön lesz a következő esemény, mindenkit szeretettel várnak!
Remek családi programnak ígérkező előadással folytatódik a DUFiókák, vagyis a Dunaújvárosi Egyetem fenntartotta bölcsőde szervezte sorozat. Az országos merítésű Családbarát Magyarország program támogatásával rendezendő eseményen a tavalyi kísérlet sikere nyomán ismét a mesék, a képzelet, a játék és az alkotás témájával foglalkoznak majd január 19-én, csütörtökön délután, tudatta a DO-val Móger-Sánta Emőke, a Dunaújvárosi Egyetem Családbarát Szolgáltatójának vezetője.
Az alkotó, fejlesztő és meseterápiás foglalkozás előadója ezúttal is Sándor Orsolya óvodapedagógus lesz a Dózsa György út 37. Kollégium Tánctermében. A 16 órakor kezdődő foglalkozás keretében többek között a meséknek a gyerekek fejlődésében betöltött szerepéről hallhatnak a vendégek, de arról is szó esik majd, hogyan meséljünk gyermekeinknek.
A mesékkel, mondókákkal, ölbéli játékokkal bőven pettyezendő rendezvény szervezői kérik, hogy a foglalkozásra a szülők a kisgyermekkel együtt érkezzenek. A program nyitott, ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni elvben csütörtökön 12 óráig lehet a 25/551-145-ös telefonszámon vagy a dufiokak@uniduna.hu email címen – ám ezúttal is érdemes mielőbb, mert ha betelik a létszám, akkor már nem fogadnak regisztrációt.
Színes, játékos, vidám program lesz – szeretettel várnak minden érdeklődőt!
(A kép illusztráció)
A rovat további hírei: Mozaik
Hova szállj meg a Zadar-Riviérán? Utazási kalauzunk segít!
2025. dec. 03.
A Zadar-Riviéra évek óta Horvátország egyik legkedveltebb úti célja, ami nem is csoda. Könnyen elérhető, jó áron van, egyelőre még nem annyira felkapott, így remek választás azok számára, akik szeretik ezt az országot. (X)
Borongós, de viszonylag enyhe idő várható
2025. dec. 01.
A hét második felére 8 fok körüli értékeket ígér a DO időjárási szakértője. Nem ez lesz a legvidámabb hét meteorológiai szempontból – például napsütéssel nem nagyon számolhatunk.
DSTV: Rosti Pál nyomában
2025. nov. 30.
Rosti Pál életéről és tevékenységéről szóló vetélkedőt szerveztek a Mondbach-kúriában, eleveníti fel a DSTV összegzése. Általános iskolások vágtak a feladatoknak azzal a céllal, hogy megismerhessék az összetett személyiséget, akiről városunk egyik iskoláját is elnevezték. Hangkép.
Vasárnap már kezdődik az ünnepi varázslat
2025. nov. 29.
Újra adventi fénybe öltözik Dunaújváros főtere – vasárnap megkezdődik az ünnepvárás szép időszaka. Ünnepi díszbe öltöztetett főtér, gőzölgő karácsonyi finomságok és színpadi produkciók sora várja a dunaújvárosiakat.
Nyílt nappal startol a várospont
2025. nov. 29.
Sok szeretettel várják a várostörténet iránt érdeklődőket a Lajos király körút 8. szám alatt nyíló Dunaújváros Pont bázisán – most vasárnap startol a múltidéző bázis!
Karácsonyi börze a Generációk Házában
2025. nov. 27.
Az Esze Tamás utcában található Generációk Házában rendezik meg a Zöld Kincsek Karácsonyi Börzéjét december 13-án délelőtt tíz és délután kettő óra között.
Fiatalos bőr sebészeti beavatkozás nélkül: ránctalanítás modern kezelésekkel
2025. nov. 27.
Az idő múlásával arcunk felszíne változásokon megy keresztül: veszít rugalmasságából, hidratáltságából, és a ráncok megjelenése is elkerülhetetlenné válik. A mai világban azonban sokféle módszer létezik, ami hozzájárul a bőr fiatalságának megőrzéséhez, elkerülhetsz bármilyen műtéti beavatkozást. (X)








