Újabb sima győzelem a világjátékokon
Nyolc gólt szerezve aratott sima sikert Nagy-Britannia ellen a két DAB-játékossal felálló magyar jégkorong csapat a Téli Egyetemi Világjátékokon.
Kép: MJSZ/Madarász Milán
Nem sokat pihenhetett a Dél-Korea elleni 7-4-es győzelem után a két dunaújvárosi játékossal, Erdély Botonddal és Pinczés Olivérrel felálló magyar csapat a Téli Egyetemi Világjátékokon, ugyanis kedden már Nagy-Britannia várt a Vas Márton alakulatára.
A potsdami összecsapás esélyesei a mieink voltak, akik ennek megfelelően vágtak is neki a mérkőzésnek, s már a 2. percben megszerezték a vezetést Tóth Péter góljával (1-0). A folytatásban több magyar kiállítás törte volna meg a mieink lendületét, ha nem játszott volna nagyon hatékonyan együttesünk négy az öt ellen is. A Vas-csapat azonban a 11., valamint a 18. percben is bevette ellenfele kapuját emberhátrányban, így a szünetre már 3-0-s fórral vonulhatott.
A második felvonásban sem sokat változott a játék képe, a magyar egyetemisták végig nagy fölényben játszottak, s Csiszer révén már a 24. percben tovább növelték fórjukat. A harmad véghajrájáig nem változott már az eredmény, ám a 34. percben egyenlő létszámban, majd a három perccel később emberelőnyben is betalált Pinczés, így a záró etapra már csak az volt a kérdés, milyen arányban nyeri a meccset a mieink (6-0).
Talán a tetemes előny miatt, de a harmadik húsz perc elején igen kényelmesen játszottak a mieink, s ezt másfél percen belül szerzett két találattal bosszulták meg a britek, de Banga szerencsére gyorsan válaszolt, megtörve ezzel az ellenfél lendületét (7-2). A harmad derekán Pinczés kapott végleges fegyelmit, majd a véghajrában előbb a britek, majd a mieink szereztek újabb találatot, kialakítva ezzel a 8-3-as magyar sikert jelentő végeredményt.
Együttesünk csütörtökön, a torna egyik legnagyobb esélyese, a házigazda Egyesült Államok ellen zárja a Téli Egyetemi Világjátékok csoportkörét.
A magyar válogatott programja az Téli Egyetemi Világjátékokon
Január 11., szerda, 19:00 (helyi idő szerint 13:00): Magyarország – Szlovákia 0-4
Január 13., péntek, 15:30 (9:30): Magyarország – Kazahsztán 1-9
Január 16., hétfő, 19:00 (13:00): Dél-Korea – Magyarország 7-4
Január 17., kedd, 15:30 (9:30): Magyarország – Nagy-Britannia 8-3
Január 19., csütörtök, 15:30 (9:30): Magyarország – Egyesült Államok
A rovat további hírei: Sport
Komoly kihívások előtt az utánpótlás
2025. szep. 05.
Két rangos viadalon is megméretik magukat a DKSE tehetséges kajak-kenusai, akikre világbajnokság és az Olimpiai Reménységek Versenye is vár a közeljövőben.
Miért fontos a mobilizálás?
2025. szep. 04.
Egyre többször találkozhatunk azzal a megfogalmazással, hogy edzés előtt/után mobilizációs gyakorlatokat kell végezni. De vajon miért? Egyáltalán mit jelent ez a kifejezés?
DSTV: ismert szakemberrel dolgoznak
2025. szep. 04.
Mindenki által ismert szakemberrel dolgozik majd együtt a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata. Szuper Levente látogatott el ismét Dunaújvárosba – a tervezett együttműködés részleteiről az Acélbikák részéről Ifj. Azari Zsolt, a szakmai részről pedig Szuper Levente beszélt. Hangkép.
A DEAC ellen a nyolc közé jutásért
2025. szep. 04.
A Debrecen csapata lesz a DKSE felnőtt röplabdázóinak ellenfele a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.
DSTV: bemutatkoznak a DKSE reménységei
2025. szep. 03.
A héten is maradunk kajak-kenu utánpótlás vonalon, a múlt hét folyamán már megismerhettük Katona Réka Sárát a DKSE kajak-kenu szakosztály tehetséges versenyzőjét. Most ismét fiatalok mutatkoznak be – Blényesi Réka, Györkő Huba és Bebők Lara személyében utánpótlás versenyzők álltak kameránk elé. Hangkép.
Ismét a világ elitjét látják vendégül
2025. szep. 03.
Idén is Szombathely ad otthont a hazai torna challenge világkupának, amely szeptember 26–28. között zajlik a Schaeffler Aréna Savariában. A rangos esemény közvetlen főpróba a tornászok számára, hiszen alig három héttel a jakartai világbajnokság előtt mérhetik össze tudásukat a világ legjobbjai.
Új név a Szuperkupa serlegén
2025. szep. 02.
A Kemi-Ker gárdája nyerte a városi kispályás labdarúgók idei szuperkupáját, miután 3-1-es sikert aratott a tavalyi bajnok Hangover ellen a DLSZ Arénában hétfőn este.