Végre győztek az Acélbikák
Jó játékkal aratott megérdemelt, 4-2-es sikert az Újpest elleni hazai találkozón a DAB jégkorong csapata az Erste Ligában pénteken este.
Az UTE elleni hazai összecsapással folytatta az Erste Liga küzdelmeit együttesünk pénteken este fél héttől, s bár Szabó Csaba visszatérhetett kétmeccses eltiltásából, a beteg Vargára és az eltiltott Marosira nem számíthatott Niko Eronen vezetőedző.
A dunaújvárosi szakvezető azonban elégedetten figyelhette a csapat teljesítményét az első harmadban, mert nagy lendülettel, veszélyesen kezdtek a Bikák, s az első percekben egyértelműen a vendégek fölé nőttek. A lehetőségek is megvoltak a gólszerzésre, de vagy a kapuvas, vagy Monostori fogott bravúrral, igaz a túloldalon Jarvinennek is kellett nagyot védenie az újpestiek szórványos ellentámadásai után. A játékrész derekán előbb a mieink, majd a lilák játszhattak emberelőnyben, s bár gólt ebből sem sikerült szereznie a csapatoknak, a játék képe alapján az Újpest lehetett elégedettebb a döntetlennel az első harmad után.
A másodikat viszont góllal kezdték a mieink, miután Somogyi belőtt korongjába Mihalik ért bele szemfülesen, ám sokáig nem örülhettünk a vezetésnek, mert egy saját harmadban eladott korongból a kapu előtt üresen hagyott Németh pofozta a gólvonal mögé a pakkot, s kezdődhetett minden elölről a 22. percben (1-1). A Bikákat szerencsére nem fogta meg a bekapott gól, a 26. percben Kmec szerzett korongot Monostoritól a kapu mögött, majd Dézsihez passzolt, aki éles szögből sem hibázta el az üres ketrecet, s újra nálunk volt az előny (2-1). A gól után is megmaradt a mieink fölénye, s bár az újpesti ellentámadásokban is akadt veszély, a következő találatot is a mieink szerezték, mert a 34. percben az UTE is nagyot hibázott védekezésben, s ezt Dézsi remek passzából Pinczés váltotta újabb hazai gólra, így a második szünetre már 3-1-es fórral vonulhatott együttesünk.
Képek forrása: DAB
Az újabb térfélcsere után várható volt, hogy nagyon rákapcsol az Újpest, s ez meg is történt, de a védelem és Jarvinen tartotta a frontot, így sem egyenlő létszámban, sem előnyben nem tudott szépíteni a lila-fehér alakulat. A 49. percben beszorította ellenfelét együttesünk, s bár Monostori két nagyot még védett, Embrich közelijére már ő sem ért át, így még közelebb kerültek hokisaink rossz sorozatuk megtöréséhez (4-1). Az UTE próbálkozott ugyan, de a mieink magabiztosan őrizték fórjukat, s ugyan az 59. percben egy kontrából Shirley visszahozta kettőre a vendégeket, ennél tovább már nem jutottak a lilák, így Acélbikáink végül teljesen megérdemelten arattak 4-2-es sikert.
Niko Eronen: – Ahogy a legutóbbi mérkőzés után mondtam, meg kellett kérdeznünk a játékosoktól, miért vannak itt, miért jelennek meg az edzéseken minden nap, jót beszélgettünk, s volt pár napunk felkészülni erre a találkozóra. Mely előtt jó érzéseim voltak a csapattal kapcsolatban, s nagyon örülök, hogy a srácok jó munkát végeztek, megérdemeltek mindent, amit ma kaptak. Talán az első olyan meccsünk volt az erdélyi túra óta, hogy hullámvölgy nélkül tudtunk játszani hatvan percen keresztül. Nagyszerű, hogy véget ért a rossz sorozatunk, remélhetőleg most elindulunk a másik irányba.
Virág Csaba: – Más képünket mutatjuk hazai pályán, mint idegenben, ez megfigyelhető. Nem nagyon becsültük meg a korongot az első két harmadban, nem tudtunk elég gólhelyzetet kialakítani. A harmadik harmadban kezdtünk el olyan nyomást gyakorolni az Újvárosra, amilyet korábban is szerettünk volna, de olykor túlvállaltuk magunkat, s emiatt a hazaiak szerezték a harmadik harmad első gólját. Nem szerettünk volna kikapni nyilván, fontos lett volna a három pont, sajnos ez így sikerült, megyünk tovább, vasárnap jön a Debrecen, úgyhogy készen kell állnunk arra a meccsre.
DAB - UTE 4-2 (0-0, 3-1, 1-1)
DAB: Jarvinen - Brus, Léránt, Hadzinikolic (1), Embrich 1, Valtola (2) - Svars, Kmec (1), Somogyi (2), Mihalik 1, Szalma - Vas, Erdély, Niskanen, Pinczés 1, Dézsi 1 (1) - Lammi, Strenk, Szabó, Horváth, Tamás. Vezetőedző: Niko Eronen.
UTE: Monostori - Jekunen, Pokornyi (1), Kovács, Nádasy, Pereszunko - Kiss D. (1), Muzzillo, Kiss P. (1), Madácsy, Shirley 1 - Balázsi, Tornyai, Benk (1), Németh 1, Simon - Balogh, Kovács, Nemes. Vezetőedző: Virág Csaba.
A rovat további hírei: Sport
Nem hibáztak a fiatalok
2025. okt. 16.
A DFVE női vízilabdázóinak serdülő és ifjúsági együttese is sima győzelmet aratott a Fehérvár VSE elleni korosztályos bajnokin.
Szoros vereségek Mosonmagyaróváron
2025. okt. 16.
A DKKA U18-as együttese egy, az U20-as két góllal kapott ki a Mosonmagyaróvár otthonában lejátszott korosztályos bajnokin szerdán délután.
Hazai tarolás a DKSE Kupán (galériával)
2025. okt. 15.
Remekül szerepeltek a DKSE versenyzői a Pap Zoltán Tornacsarnokban megrendezett utánpótlás viadalon.
DSTV: nehéz szezonra készülnek
2025. okt. 15.
Az eredményeket tekintve a szezon első pár mérkőzése után jutott mindenből a Pentele Asztalitenisz Sportegyesület csapatai számára. Az alakulatok eddigi szereplését értékelte Varga Richárd, az egyesület elnöke. Hangkép.
Továbbra is hibátlan a DFC női csapata
2025. okt. 15.
Négygólos győzelmet aratott Pakson, így öt mérkőzésélből ötöt megnyerve vezeti az NB II nyugati csoportjának tabelláját a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.
Fényes dunaújvárosi érmek a veteránok világbajnokságán
2025. okt. 14.
Mátyás Gábor aranyérmet, Barna Zoltán ezüstöt szerzett a birkózók Tatabányán megrendezett veterán világbajnokságán, melyen a DKSE hét versenyzője is részt vett.
DSTV: együtt mozdult a város
2025. okt. 14.
Komoly érdeklődés mellett rendezte meg a DKSE és városunk önkormányzata a MOZD'ÚJVÁROS elnevezésű közösségi sportnapot a Szalki-szigeten szombaton. A remek hangulatú eseményen mezei akadályfutás, a DKSE sportági bemutatói, valamint egyéb mozgásformák várták az érdeklődőket. Hangkép.