"Jót Szívből Dunaújvárosért!": nemes közösség kezdeményezés bont zászlót
Új programmal rukkol ki, egyszerre gyerekbarát és környezettudatos közösségi kezdeményezést kezd a "Jót, Szívből – Dunaújvárosért", vagyis a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség adománygyűjtő akciócsoportja. Nagyon szép kísérlet, várják a csatlakozókat!
"Fát a bölcsődéknek, fát az óvodáknak, fát a gyermekeknek!" – az akciócsoport képviselői ezzel a jelszóval várják a támogatók jelentkezését, akik szívesen részt vennének kezdeményezésükben.
Fát ültetni jó!
A részletekről Petrás Gábor, a jótékonysági akciócsoport vezetője számolt be lapunknak, felemlítve, hogy több nemes szándék találkozott a kezdeményezésben:
– Fát ültetni jó, fákat ültetni óvodákban, bölcsődékben, gyermekek környezetében pedig még jobb, hiszen így elkezdenek kötődni a fákhoz, a lakóhelyük környezetéhez – így már gyermekkorban tudatosodik bennük a természet szeretete. Az sem elhanyagolható szempont, hogy igyekszünk a nevelőket, óvodapedagógusokat, szülőket is bevonni a kísérletbe – így a faültetési program nyomán erősödnek az apró, de nagyon fontos intézményi közösségek.
Petrás Gábor és Tóth Imre érdeklődésemre elárulta, Felix Finkbeiner gondolata volt az ötletadó a kezdeményezéshez: "Ha néhány gyerek ültet egy-két fát, az talán nem sok mindenen változtat, de ha a Föld gyermekei összefognak, akkor megváltoztathatják a világot."
A zöld: érték!
Természetesen a "Jót, Szívből – Dunaújvárosért" – vagyis a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség adománygyűjtő akciócsoportja ezzel a nemes közösségi kezdeményezéssel fel kívánja hívni a figyelmet a kedvezőtlen klímaváltozás hatásaira is.
A fák megkötik a szén-dioxidot, javítják a talaj és a levegő minőségét – és nem utolsósorban az egyre forróbb nyarakban pedig árnyékot nyújtanak. A program sikeréhez viszont szükséges a támogató környezet – a csatlakozás mikéntjéről szól keretes anyagunk –, szerencsére Petrás Gábor e téren is pozitív tapasztalatokról számolt be:
– Nagyon örültünk, hogy az óvodák és a bölcsődék azonnal támogatták a kezdeményezést – és igaz, hogy az akció a gyermekek főszereplésével szerveződik, de nem jöhetne létre a támogató felnőttek nélkül. Nagyon bízunk a pedagógusok és a szülők segítségében, akár az ültetés, vagy éppen az utógondozás tekintetében. Terveink szerint szakértőket is bevonunk, akik a talajt elemzik, összetételét, vízellátását megvizsgálják, mielőtt a faültetéshez hozzáfognának – illetve tanácsokkal szolgálnak a fák gondozása terén is.
Mindez csak a kezdet – és persze feltett szándékunk, hogy folyamatosan beszámolunk a most zászlót bontott kezdeményezés alakulásáról!
Csatlakozókat, támogatókat is várnak!
A "Jót, Szívből – Dunaújvárosért" csoport a saját közösségi oldalán, valamint közvetlenül a dmjv.dlsz@gmail.com e-mail címen várja a támogatók jelentkezését, akik szívesen részt vennének a kezdeményezésben. A program főtámogató az ST Solar – a környezettudatos megoldások terén jeles munkát végző, napelem rendszerek telepítését végző cég jelentős mértékben segíti a közösségi program sikerét.
Az ötletgazda-szervezők fák vásárlására, illetve a program anyagi támogatására buzdítanak, valamint adományládák kihelyezésére is biztatnak – amennyiben egy támogatónak lehetősége adódik gyűjtődoboz kihelyezésére, kérik, szintén jelentkezzen! Eddig 15 gyűjtőláda talált helyet – több más program során visszatérő partner a Csillagszoli, a Carissa Virág Római és a Carissa Virág Szórád üzlete, a KGYD Autószalon, a Bronz Kávézó és a Széchenyi Pékség – a szervezők reményei szerint a lista bővül majd a jövőben!
(Címlap- és nyitóképünk illusztráció)
A rovat további hírei: Közélet
A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni
2025. jún. 20.
A gazdaság új alapra helyezése mellett a városi identitás megőrzését és megújítását tartja a legfontosabb kihívásnak Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Az adottságokkal élni kell!
Városunk támogatja a rendőrkapitány kinevezését
2025. jún. 19.
Közel negyven téma szerepelt a csütörtöki közgyűlés nyílt napirendjei között, egyet pedig, a Dunaújváros Közszolgálatáért díj adományozásáról szóló javaslatot zárt ülésen tárgyalták a képviselők.
Klímaberendezésekre kezd gyűjtést a bölcsi
2025. jún. 19.
A Napraforgó Bölcsőde közössége fontos célt tűzött ki a gyermekek javára – klímákért kezdtek licitet. A kicsiknek ezzel szeretnének kellemes, egészséges környezetet biztosítani a nyári melegben. Az összefogás páratlan – ráadásul az önkormányzat is segíti a kezdeményezést.
Rendőrök, tűzoltók, katonák és a BV munkatársai – színes volt a rendvédelmi nap (galériával)
2025. jún. 18.
A rossz idő miatt csúszott ugyan, de végre csúcspontjához érkezett a Közbiztonsági Hónap programsorozata – a rendvédelmi nap helyszíne volt a mozi előtti tér kedden. A kicsiket és nagyobbakat egyaránt izgalmas programok, szimulátorok és bemutatók várták – és persze nem maradt el az ilyenkor szokásos felvonulás sem.
Az óvodapedagógusokat is köszöntötték (galériával)
2025. jún. 17.
Pedagógusnap alkalmából városunkban hagyomány, hogy az óvodapedagógusokat is megünneplik. Erre idén is sor került – a Dunaújvárosi Óvoda mind a tíz tagintézménye egyszerre vett részt a jeles eseményen hétfőn délelőtt a Városháza "C" szárnya házasságkötő termében.
Duplázott Dunaújváros – ismét Humanitárius település címet nyert a közösség
2025. jún. 13.
Tavaly a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége Humanitárius település címmel tüntette ki Dunaújvárost – amit a segítő közösségnek hála idén ismét kiérdemelt a város. Az elismerést újra Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője, valamint Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a közbiztonsági bizottság elnöke vette át.
Lomtalanítás a Rómain: 51 tonna hulladék!
2025. jún. 13.
A Római városrészben tartották meg a tavaszi lomtalanítási akció egyik állomását múlt szombaton. Az akció során megint elképesztő mennyiségű, összesen 51 tonna hulladék gyűlt össze.