Végül biztosan nyert a címvédő

spigott - 2023. február 1. 7:30

Hiába játszott sokáig jól, s volt meccsben, nagy egyéni hibái miatt simán kikapott Csíkszeredán a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

A címvédő Csíkszereda otthonában folytatta az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata kedden este fél hattól. A mérkőzés a hatodik helyre hajtó házigazdáknak volt nagyon fontos, de a mieink is arra készültek, hogy megnehezítik az erdélyiek dolgát, így élvezetes, jó meccsre volt kilátás.

Acélbikáink nagy lendülettel vetették magukat a csatába, az első percekben több helyzetet is ki tudtak alakítani a hazai kapu előtt, ám Adorján eszén sem egyenlő létszámban, sem emberelőnyben nem tudtak túljárni. Bő hat-hét perc kellett a Csíkszeredának ahhoz, hogy megérkezzen a meccsbe, s ezt egyből egy góllal tették, miután 9. percben Kuba emberelőnyből lőtte ki a rövid felsőt (1-0). A gól után Embrich, majd Valtola egyenlíthetett volna, majd jött egy újabb csíki előny, melyből ismét Kubat volt eredményes, még nehezebb helyzetbe hozva ezzel hokisainkat. A DAB továbbra is nagy erőkkel rohamozott, s ennek meg is lett az eredménye, mert a 19. percben Marosi lőhetett jó szögből, s ezt már Adorján sem védhette, így az első szünetre 2-1-es hazai fórral vonultak a felek.

Amilyen jól végződött az első felvonás, olyan rosszul kezdődött a második, mert hiába támadott együttesünk, rosszul cserét, ebből Krikunov ugorhatott ki szólóban, s nem is hibázta el a ziccert (3-1). Nem sokkal később újabb előnyt kapott a Sport Club, s bár ebből két ziccere is volt a mieinknek, egyiket sem tudták értékesíteni, majd Léránt ajándékozta el a pakkot saját harmadában, s a Csíkszereda nem tette meg azt a szívességet, hogy elhibázza az ajtó-ablak helyzetet, így Péter Balázs gólja után megint mehettünk középre (4-1). Aztán ötödször is, mert fél perccel a csíkiak negyedik találata után egy szép támadást vitt végig a DAB, s az akció végén Mihaliknak már csak az üres kapuba kellett terelnie a pakkor (4-2). Felpörögtek az események, bőven volt helyzet mindkét kapu előtt, majd a 32. percben Kmec lövésébe Szalma nyúlt bele remekül, s újra teljesen nyílt lett a meccs (4-3). Kovács két nagy védéssel tartotta a mieinket, majd Mihalik ziccerénél a kapuvas segítette ki Adorjánt, s hogy még tovább bosszankodjunk, arról is tettünk, mert a 38. percben Brus volt könnyelmű, s eladott korongjából Szkacskov már nem hibázta el harmadik nagy helyzetét, ismét megnyugtatva ezzel kicsit a hazai drukkereket (5-3).

Képek forrása: SC Csíkszereda

Lett volna azonban még így is esély a felzárkózásra a játék addigi képe alapján, ám a harmadik húsz perc elején Varga kapott újabb két percet, amiből Vesely vágott be egy kipattanót, majd miután a büntetőpadról visszatérő bekk kommentálta a játékvezetők döntését, jött az újabb hátrány, amit Sofron váltott gólra, nagyon gyorsan eldöntve ezzel a pontok sorsát (7-3). Ekkor már sajnos a mieink is elengedték a meccset, míg a hazaiak érthetően nagy önbizalommal játszva alakították ki helyzeteiket, melyekből Vesely is megszerezte második gólját, kialakítva a 8-3-as csíkszeredai sikert jelentő végeredményt.

Acélbikáink legközelebb a harmadik helyre hajtó Brassó otthonában lépnek pályára szerdán este fél hattól, ám ahhoz, hogy legyen esélyük a szoros eredményre a remek formában játszó házigazdák ellen, a mainál sokkal fegyelmezettebb játékra lesz szükségük, mert ennyi ki nem kényszerített hibát, felesleges szabálytalanságot senki ellen sem szabad elkövetni.

SC Csíkszereda - DAB 8-3 (2-1, 3-2, 3-0)

DAB: Kovács - Brus, Varga, Embrich, Hadzinikolic, Valtola - Kmec (1), Svars (1), Dézsi, Somogyi, Szalma 1 - Lammi, Léránt, Mihalik 1, Niskanen (1), Pinczés (1) - Strenk, Vas, Horváth, Marosi 1, Szabó. Vezetőedző: Niko Eronen.

A rovat további hírei: Sport

Maguknak köszönhették a vereséget Acélbikáink

Maguknak köszönhették a vereséget Acélbikáink

2024. nov. 25.

Sok helyzetet kihagyott, a speciális játékelemekben finoman szólva sem remekelt, így háromgólos vereséget szenvedett a DAB jégkorong csapata a Csíkszereda ellen.

DSTV: játékkal emlékeztek

DSTV: játékkal emlékeztek

2024. nov. 24.

2023-ban nagyon sokan emlékeztek egy kiváló sportemberre, a helyi darts-közösség oszlopos tagjára, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Győri Tamásra. A Dunaújvárosi Darts Club pedig idén is egy jó hangulatú, méltó dartsversennyel tisztelgett a sportoló emléke előtt. Hangkép.

Csak a jégen kívül jótékonykodnának Acélbikáink

Csak a jégen kívül jótékonykodnának Acélbikáink

2024. nov. 24.

Ott folytatná, ahol pénteken abbahagyta, s visszavágna a Csíkszeredának a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

Pontszerzés idegenben

Pontszerzés idegenben

2024. nov. 23.

Hiába egyenlített négygólos hátrányból felállva, végül szétlövésben szenvedett 14-13-a spanyol Terrassa otthonában lejátszott BL-mérkőzésen a DFVE női vízilabda csapata.

A vége már sima volt

A vége már sima volt

2024. nov. 23.

Összességében magabiztos győzelmet aratott a sereghajtó Érd elleni rácalmási bajnokin a Dunaújváros Futsal együttese pénteken este.

Ez igen, győzelem az éllovas ellen!

Ez igen, győzelem az éllovas ellen!

2024. nov. 23.

Óriási odaadással játszva, Sági Máté remek kapusteljesítményének, Tyler Watkins két góljának is köszönhetően aratott 3-1-es győzelmet a listavezető Gyergyói HK ellen a DAB jégkorong csapata pénteken este.

DSTV: Muskotály Bálint visszatér a ringbe

DSTV: Muskotály Bálint visszatér a ringbe

2024. nov. 22.

Ismét megrendezik Dunaújvárosban a Nemzetek Csatája elnevezésű nemzetközi küzdősportgálát december 21-én, melyen újra ringbe száll Muskotály Bálint kick-box világbajnok. Hangkép.