Döntőben a Worm Angels

spigott - 2023. március 12. 7:30

Nagy csata után jutott be az Andersen Liga döntőjébe a Worm Angels jégkorong csapata a Győr ellen. A DAB-ASP gárdájának viszont nem jött össze ez a bravúr.

Kép: Budavári Sándor

Az elődöntős párharcok negyedik mérkőzését vívták a dunaújvárosi jégkorong csapatok az Andersen Ligában szombaton délután és este, ugyanis a Worm Angels 2-1-es vezetésről vágott neki a Győr elleni csatának, míg a DAB-ASP 2-1-es hátrányból próbált egalizálni a címvédő MAC Ikonok ellen.

A Worm Angels hazai pályán igyekezett bejutni a sorozat fináléjába, s nem is kezdte rosszul az alapszakasz győztese elleni meccset, ugyanis Kiss Ákos már a 4. percben megszerezte a vezetést hokisainknak (1-0). Az ETO nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, ám hiába szerzett kissé szerencsés gólt a 16. percben, két minutummal később Lencsés bombája talált utat a győri ketrecbe, így az első szünetre a mieink vonulhattak minimális fórral. A térfélcsere után is óriási harc dúlt a jégen, s bár Papp révén sikerült kétgólosra növelni az előnyt, szinte azonnal jött a válasz, így bőven ígért izgalmakat a záró felvonás. Melyben hiába támadott rengeteget az ETO, a Worm Angels hokisai jól védekeztek, ráadásul Pinczés is több bravúrt bemutatott, így Papp üres kapura szerzett gólja végleg eldöntötte a mérkőzést, melyet végül 4-2-re nyert Láng Zoltán együttese, így 3-1-es összesítéssel jutott be az Andersen Liga fináléjába.

Kép: Utánpótlás Sportfotó (Anda Fábián)

A DAB-ASP gárdája a fővárosban igyekezett kiharcolni a mindent eldöntő ötödik meccset, s bár a címvédő MAC Ikonok fölényét hozta az első játékrész, Szabó Csaba találatával mégis a mieink szerezték meg a vezetést a 9. percben (0-1). A folytatás már nem alakult ilyen jól, mert a hazaiak kétszer is bevették a dunaújvárosi kaput a 12. percben, majd a hajrában újabb gólt szerezve léptek el 3-1-re a DAB fiataljaitól. A második etapban sajnos tovább nyílt az olló a felek között, mert a vendéglátók egyszer egyenlő létszámban, míg kétszer emberelőnyben mattolták a DAB-ASP védelmét, így a záró etap előtt eldőlt a továbbjutás kérdése (6-1). A DAB hokisai ugyan megnyerték 2-1-re az utolsó játékrészt, ám ezzel együtt is az Ikonok örülhettek a 7-3-as sikernek, ami egyben azt is jelentette, hogy a fővárosiak lesznek a Worm Angels ellenfelei a sorozat fináléjában.

Eredmények, gólszerzőink

Worm Angels - UNI Győr ETO HC 4-2 (2-1, 1-1, 1-0)
Gólszerzőink: Papp Cs. 2, Kiss Á. 1, Lencsés 1.
Továbbjutott a Worm Angels 3-1-es összesítéssel

MAC Ikonok - DAB-ASP 7-3 (3-1, 3-0, 1-2)
Gólszerzőink: Szabó 1, Zaharevics 1, Strenk O. 1.
Továbbjutott a MAC Ikonok 3-1-es összesítéssel

A rovat további hírei: Sport

DSTV: futsal szezonértékelő

DSTV: futsal szezonértékelő

2024. júl. 12.

Hiába nem jutott be a bajnoki felsőházba a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese, minden meccsekre kilátogató nézőnek jó élmény volt átélni egy-egy találkozó hangulatát. Tóth Árpád tanítványai nagyon jól kezdték a 2023/2024-es bajnoki szezont, télen azonban volt egy kis visszaesés – végül az alsóházban küzdött tovább a csapat. Hangkép.

Hosszabbított a válogatott bekk

Hosszabbított a válogatott bekk

2024. júl. 12.

Ivan Sziszak a 2024/2025-ös szezonban is a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatát erősíti.

DSTV: a siker receptje

DSTV: a siker receptje

2024. júl. 11.

Vannak, akik nyáron hűsölni ugranak a medencébe, meg persze vannak, akik érmekért szállnak harcba. Hatalmas fölénnyel nyerte meg a nyíltvízi úszók Szegeden megrendezett korosztályos bajnokságát a DKSE tehetséges versenyzője, Kovács-Seres Hunor. Hangkép.

Megdolgoztak a sikerért

Megdolgoztak a sikerért

2024. júl. 11.

Elégedetten, de nagyon tárgyilagosan értékelte az amerikaiak elleni kétgólos győzelmet női vízilabda válogatottunk szövetségi kapitánya, Mihók Attila.

Gurisatti Gyula ötödik paralimpiájára készülhet

Gurisatti Gyula ötödik paralimpiájára készülhet

2024. júl. 10.

A párizsi paralimpián is a sportlövők mezőnyében szoríthatunk Gurisatti Gyuláért augusztus 28. és szeptember 8. között.

Visszavágott az amerikaiaknak a női válogatott

Visszavágott az amerikaiaknak a női válogatott

2024. júl. 10.

Remek játékkal győzte le két góllal az olimpiai címvédő amerikai női csapatot a magyar női vízilabda válogatott a két gárda második edzőmérkőzésén.

DSTV: táboroznak a röplabdázók

DSTV: táboroznak a röplabdázók

2024. júl. 09.

Újra megrendezte szokásos nyári táborát a DSE Röplabda Akadémia, mely három héten keresztül várta a sportág iránt érdeklődő fiatalokat. Hangkép.