Szabad Szemmel: "Ezt levezekelni nem lehet" a Szertelen Házban
Az évad egyik legsúlyosabb darabja pörög a Szertelen Házban futó KineDok sorozat keretében – mind a témaválasztást, mind a feldolgozást illetően. Mindenkit várnak kedden délután!
Halász László műve, az Ezt levezekelni nem lehet című alkotás ugyanakkor több fajsúlyos díjat is elhódított – a filmet e gondolatokkal ajánlja a KineDok Magyarország:
"Vilmos 2005-ben szabadult a börtönből ahol 20 évet ült hirtelen felindulásból elkövetett emberölésért. Hogy mi vezetett a gyilkossághoz, azóta sem tudja felidézni, de tettének súlyát folyamatosan cipeli.
Szabadulása után kezdetben hajléktalanként élt majd hosszú évek alatt sikerült Budapest peremén lakhatáshoz jutnia. Itt él az állataival, akik a családját jelentik. Mindennapjait különböző testi betegségek nehezítik. A film az után kapcsolódik be Vilmos életébe, hogy gyomorrákot diagnosztizáltak nála. Ekkor dönt úgy, hogy megpróbálja feldolgozni a múlt eseményeit – amiben egy szociális munkásokból álló csapat segít neki."
Az MRE Újváros Drogambulancia és a KineDok Magyarország programja ezzel a filmmel folytatódik március 21-én, kedden a Szertelen Házban, a Petőfi utca 5. cím alatt. Az esemény a bevált gyakorlat szerint ezúttal is 17 órakor kezdődik, és a tervek szerint a film után lehetőség nyílik kötetlen beszélgetésre a látottakról.
A vetítés változatlanul nyitott és térítésmentesen látogatható – mindenkit szeretettel várnak, látnak!
(Fotó: KineDok)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: nyáron is vár a könyvtár
2023. aug. 04.
A nyári melegben is érdemes figyelni a szellemi kikapcsolódásra, derül ki a DSTV összegzéséből. Ehhez remek választás a József Attila Könyvtár, vagy kifejezetten a gyermekkönyvtár – ahol olvasnivaló mellett programokkal is várják a kultúra barátait. Hangkép.
ICA-D: augusztus végére csúszik a szoboravató
2023. júl. 25.
A ma estére tervezett akciót a kiszámíthatatlan időjárási viszonyok miatt halasztják el – augusztus végén rendezik meg a tervek szerint, majd jelentkezünk az időponttal.
DSTV: képek a föld mélyéről
2023. júl. 24.
Különleges kiállítással folytatta bemutatóinak sorát az MMK, derül ki a DSTV összeállításából. A bányászat múltja és jelene címmel mutatkozott be csoportos tárlaton a Borsodi Bányászok Területi Tagozata – a farkaslyuki alapszervezet képzőművészeti körének alkotásait láthatják a vendégek. Hangkép.
ICA-D: jó, de hol van innen a ló?
2023. júl. 21.
Itt a válasz: a Lovasszobor ló nélkül című alkotás szoboravatójára a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) előtti füves téren várják a vendégeket – kedden este.
DSTV: színészpalánták a Bartók táborában
2023. júl. 21.
Folytatták a több éves hagyományt, két turnusban szerveztek tábort a fiataloknak a Bartók Kamaraszínház munkatársai, derül ki a DSTV összeállításából. A résztvevők korcsoport szerinti bontásban ismerkedhettek a színházcsinálás alapjaival, fortélyaival. Hangkép.
DSTV: Írisz-évadzáró az MMK-ban
2023. júl. 17.
A kultúra és a közösség barátai adtak egymásnak randevút az MMK színháztermében, derül ki a DSTV összeállításából. Az Írisz Versszínpad évadzáró teadélutánra várta az irodalmi alkotásokat kedvelő közönséget – sok-sok gyönyörű költeménnyel. Hangkép.
DSTV: harcosok hete az MMK táborában
2023. júl. 11.
Különleges bevetésről tudósít a DSTV összeállítása az MMK-ból. A Szuperhősök hetével folytatódott az intézményben szervezett tematikus nyári alkotótáborok sorozata. A küzdelmes kihívás igazi fiús viadalt ígért, de a lányok is harcos amazonná változtak. Hangkép.