Szexet ígért, de kifosztotta alkalmi partnerét egy nő

Öcaline - 2023. március 21. 16:08

Klasszikus lerántás, a légyott és a leitatás után alaposan megkopasztotta mélyen elalvó partnerét az alkalmi szerető – de feljelentés és vádemelés lett a vége. 

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség védekezésre képtelen személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntette, valamint további bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki kifosztotta alkalmi partnerét még tavaly július elején. A vádemelés tényéről  a vármegyei főügyészség adott tájékoztatást: Jászberényiné dr. Király Teodóra sajtószóvivő összegzése a vádiratot idézi, amely szerint a sértett interneten ismerkedett meg a nővel, majd személyes találkozót beszéltek meg. 
A férfi felvette autójába Dunaújvárosban a nőt, együtt a férfi lakására mentek, ahol italoztak, majd szexuális kapcsolatot létesítettek. A sértett ezt követően mélyen elaludt, a nagy mennyiségű ital következtében védekezésre képtelen állapotba került, amelyet kihasználva a nő eltulajdonította a férfi pénztárcájából a bankkártyáját, valamint az egyik szekrényben tárolt 850 ezer forint készpénzt. A férfi csak másnap délelőtt ébredt fel, észlelte a pénz és a bankkártya eltűnését. A kártyát ugyan azonnal letiltatta – de a nő az összes eltulajdonított pénzt elköltötte, és a bankkártya sem került elő. 
Az ügyészség vádiratában a többszörös visszaeső nővel szemben szabadságvesztés büntetés kiszabását, közügyektől eltiltást, valamint vagyonelkobzást indítványozott. 

Az ügyészség indítványozta azt is, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. 

(Illusztráció: FVMRFK)

A rovat további hírei: Sziréna

Meteo extra: komoly károkat okozhat a szél

Meteo extra: komoly károkat okozhat a szél

2024. jan. 24.

Már ma este megkezdődik a viharos időszak, csütörtökön akár 90 kilométer/órás széllökések is lehetnek Pest és Fejér vármegyében, írja a met.hu. Másodfokú riasztás a vége, közlekedők, vigyázat!

DSTV: fokozott figyelemmel a téli közlekedésben

DSTV: fokozott figyelemmel a téli közlekedésben

2024. jan. 20.

Mind a járművek, mind az autósok elé komoly kihívást állít a téli közlekedés, derül ki a DSTV összegzéséből. Volt már dolgunk köddel, faggyal, hóval és jéggel is az idei szezonban – a fokozott figyelem, óvatosság mellett fontos a kocsik állapota is. Hangkép.

Rablás, betörés, lopás – érdemi magyarázat nélkül

Rablás, betörés, lopás – érdemi magyarázat nélkül

2024. jan. 17.

Simán befér a Legszebb Bűnözői Érvelések Nagy Lexikonába az a férfi, aki állítása szerint "hirtelen ötlettől vezérelve" követett el bűncselekményeket. Már a rendőrség vendégszeretetét élvezi, értesült a DO.

Életet mentett a szénmonoxid-érzékelő

Életet mentett a szénmonoxid-érzékelő

2024. jan. 16.

Ezúttal Sárbogárdon történt szerencsés kimenetelű eset – a téma kapcsán újra a megelőzés fontosságára figyelmeztetett a vármegyei katasztrófavédelmi szóvivő. Életet menthet az óvatosság!

Zsarolta is, fenyegette, ki is fosztotta áldozatát

Zsarolta is, fenyegette, ki is fosztotta áldozatát

2024. jan. 10.

Hamis ígéretekkel ejtett tévedésbe egy baracsi lakost egy 46 éves férfi – áldozata ingatlanának tulajdonrészét ajándékozási szerződéssel a gyermekére íratta, miközben a sértettet veréssel fenyegette meg, és anyagi bevételeitől is megfosztotta. És lehet, más ügyek is a zsaroló nevéhez köthetők, értesült a DO.

Végzetes faháztűz Rácalmáson

Végzetes faháztűz Rácalmáson

2024. jan. 08.

Idős, mozgásában korlátozott férfi vesztette életét a Bajcsy-Zsilinszky utcában lévő, életvitelszerűen lakott épületben. A tűz okát még vizsgálják a lánglovagok, értesült a DO.

Szirénapróba: most a második hétfőn morgatnak

Szirénapróba: most a második hétfőn morgatnak

2024. jan. 07.

Az új év első napján megúsztuk, de most bepótolják: a bevált havi gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba holnap; a városban 11 órakor morgatnak.