Tavaszköszöntő kavalkád az MMK-ban (galériával)

Öcaline - 2023. március 20. 16:09

Kutyás programok, kézműveskedés, tűzgyújtás és tűztánc – egyszerre volt csalogatóan látványos és szórakoztatóan izgalmas a Duna Dog Center Alapítvány és a Munkásművelődési Központ közösségi kezdeményezése szombaton. Jöhet a kikelet!

Az évkör jeles fordulóihoz, mérföldköveihez kapcsolódó sorozat eseményeként szervezték meg azt a közösségi programot, amely a napokban esedékes nap-éj egyenlőség pillanatát kívánták megünnepelni, emlékezetessé tenni. 

A nap-éj egyenlőség nyomában

A Wikipédia idevágó szócikke szerint a nap-éj egyenlőség (latinul aequinoctium) fontos csillagászati esemény: azt az időszakot jelöli, amelyben a földi egyenlítő síkja áthalad a Nap középpontján. Ez évente kétszer fordul elő – március 21. és szeptember 23. körül. Érdekesség, hogy az időszakot ugyan március 21-én ünnepeljük – és a köztudatban is így szerepel –, a XXI. században valójában 2011 volt az utolsó olyan év (közép-európai idő szerint), amikor március 21-én következett be ez az időpont. Innentől a század végéig mindig korábban lesz; 2047-ig március 20-ra, majd 2048-tól március 19-re esik – legalábbis csillagászatilag. 
Az északi félgömbön tavaszi nap-éj egyenlőségnek, a délin őszi nap-éj egyenlőségnek nevezik – a két féltekén ez a csillagászati tavasz, illetve a csillagászati ősz kezdete is egyben. Az időnként előforduló eltérés a naptári és csillagászati számítás között abból adódik, hogy a római katolikus egyház annak érdekében, hogy a húsvét időpontját egyszerűbben meg lehessen határozni, a nap-éj egyenlőség időpontját mindig március 21-ére teszi.

A bőrünkön is érezzük a pezsdülést

A csillagászati tavasz kezdete egyúttal a természet újjászületésének fontos szimbóluma is – ennek örömére adott otthont az MMK a Duna Dog Center Alapítvány programsorozatának – a részleteket Czibere Cecília alapítványi elnök összegezte a DSTV kamerája előtt:
– Színes családi délutánt terveztünk, olyan programot, amely kívül és belül is megmozgatja a résztvevőket – a kínálat játékos, a gyerekek aktivitására és együttműködésére épülő kutyás foglalkozással kezdődött, örök volt látni, milyen bátran, és egymással mennyire együttműködve játszottak. A folytatás is ígéretes lesz, hiszen az MMK aulájában kézműves foglalkozás várja a résztvevőket, majd sötétedés után tűztánccal köszöntjük a tavaszt!

Nagyon fontosnak érzi a mostanihoz hasonló közösségi programokat Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester – mint hangsúlyozta, az alapítvány megkeresése után azonnal a program ötlete mellé állt:
– Alpolgármesterként és szülőként is lenyűgözött a Duna Dog Center Alapítvány ötlete, hiszen nagyon fontosnak tartom, hogy a város családjai is megismerkedjenek az évkör XXI. században már kicsit feledésbe merült, ugyanakkor nagyon fontos, az életünket, cselekedeteinket szabályozó tényezőivel, mint például a tavaszi nap-éj egyenlőség, ami a természeti népeknél az egyik legfontosabb ünnep volt – hiszen éppen a világ megújulását, életre ébredését szimbolizálta. Örülök, hogy sikerült tető alá hozni ezt a programot, és annak különösen, hogy sokan választották ezt szombat délutáni kikapcsolódásként!

Búcsú a sötéttől – lobbanjon a láng!

Az MMK színháztermében rendezett kutyás foglalkozás frenetikus sikert aratott, sokan bekapcsolódtak a kézműves foglalkozásba is, amelyet Kováts Rózsa, az intézmény igazgatója irányított – a résztvevők tavasztündér-készítésben próbálhatták ki ügyességüket. 

Közben az udvaron Barta Endre gyújtotta meg a téltemető máglyát – a művelet az alkalmi Tűzmester Kommandó remek tanácsai és parádés ötletei ellenére is szó szerint fényes sikert aratott! –, majd a résztvevők előbb közös énekléssel, aztán a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes tagjainak megérkezése után tánccal búcsúztak a téltől. 
A pergő moldvai dallamok nyomán nem is lehetett kérdés: messze menekült!

Foglalkozástól forgatagig – meséljenek a képek!

(Fotó: DO)

Nap-éj egyenlőségi kutyás-tüzes forgatag

Nap-éj egyenlőségi kutyás-tüzes forgatag - fotó:

A rovat további hírei: Mozaik

"Ragyogj Kéken!" és "Csilingelő Hangok" az autisták napján

2025. ápr. 03.

Nagyszabású programok sorával készülnek az autisták világnapjára városunkban szombaton. Összeállításunk a kínálatot veszi sorra – bevallottan nógatási céllal: aki tud, ráér, akar, legyen ott!

Az év végére megnyílhat a Biodóm a Fővárosi Állatkertben

Az év végére megnyílhat a Biodóm a Fővárosi Állatkertben

2025. ápr. 03.

A tervek szerint az év végére állandó jelleggel megnyílik a Biodóm a Fővárosi Állat- és Növénykert szerves részeként - közölte az intézmény természetvédelmi és állategészségügyi igazgatója szerdán.

Védd magad a természet patikájának kincseivel!

2025. ápr. 02.

Folytatódik a Dunamenti Regionális Népfőiskola programja, A természet patikája című sorozatban ezúttal az ízületek, valamint a szív- és érrendszer gyógynövényeivel ismerkedhetnek az érdeklődők – csütörtökön.

Színes lesz az ÖKO-nap kínálata Újtelepen

Színes lesz az ÖKO-nap kínálata Újtelepen

2025. ápr. 02.

Műszaki és fémhulladékgyűjtés, véradás, BikeSafe – idén is változatos programmal rukkol ki a Városvédők Újtelepért Egyesület az immár hagyományos ÖKO-nap során. Mindenkit várnak szombaton – itt a tételes menetrend!

DSTV: újra megrendezik az autóvásárt

DSTV: újra megrendezik az autóvásárt

2025. ápr. 02.

Az elmúlt évek egyik kiemelkedő kezdeményezése Mezei Zsolt alpolgármesterhez köthető: újra megrendezik a dunaújvárosi autóvásárt! Az akció 2024-ben már bizonyított – most újra belevágnak: április első vasárnapján lehet mustrálni a járgányokat a vásártéren. Hangkép és meghívó!

Idén is elindult az MME Tavaszi természetles című adatgyűjtő akciója

Idén is elindult az MME Tavaszi természetles című adatgyűjtő akciója

2025. ápr. 02.

Április 1-jén kezdődött és június 30-ig tart az idei Tavaszi természetles, a velünk élő madarak, kétéltűek, hüllők, lepkék és emlősök lakossági megfigyelési akciója - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) kedden az MTI-vel.

Jön, jön jön: egy hónap múlva újra itt a Sugárúti Fesztivál (galériával)

2025. ápr. 01.

Ha igaz, a dunaújvárosiak világtalálkozójává is izmosodhat az esemény, napra pontosan egy hónap múlva május 1-jén rendezik a Sugárúti Fesztivált. Felhívás plakátjával és emlékidéző képtárral csinálunk kedvet – de még sokat zengetünk a kavalkádról!