Vízre szállnak a hosszú tél után
Remek fizikai állapotban vágnak neki a 2023-as versenyszezonnak a Dragon Steel SE sárkányhajósai.
Kép: Dragon Steel SE
Komoly munkát végeztek a Dragon Steel SE sárkányhajósai a mögöttük hagyott téli időszakban, árulta el érdeklődésünkre Tóth Edit, az egyesület elnöke, akit eddig felkészülésükről és a közeljövő terveiről is megkérdeztünk.
– November közepe óta fedett helyen, tanmedencében edzünk, erősítünk és evezünk, s bár ez kifelé nem volt látványos, de nagyon komoly munkát végeztünk. A téli felkészülésünk szerintem remekül sikerült, melyről a Magyar Sárkányhajó Szövetség válogatott edzőtáborában számot is adhattunk március 3. és 5. között. Az említett időszakban ugyanis kilenc versenyzőnkkel (három ifjúsági, hat szenior) vettünk részt a Pécsett megrendezett válogatott összetartáson, ahol négy kategóriában (ergométer, erőből húzódzkodás, fekvenyomás, futás) mérték fel fizikai felkészültségünket, s ezekben nem egyszer kategória győztesek lettünk, vagyis a Dragon Steel SE versenyzőinek erőnléte kiváló, így nagy lendülettel kezdhetjük az idei versenyszezont.
Mint azt Tóth Edit elmondta, a közelmúltban, február 19-én tartották meg éves beszámoló közgyűlésüket, melyen elfogadták a tavalyi év pénzügyi és szakmai beszámolóit, idei terveiket, illetve Bényi Andrásné és Guld Lívia személyében két új tagot választottak etikai bizottságukba is.
– Elkészült az idei versenynaptárunk is, s a hazai versenyek, magyar bajnokságok, túrák is a programjaink fontos részét képezik és a hagyományainkhoz híven nemzetközi vizekre kívánunk evezni, így bízunk abban, hogy rész tudunk venni a ravennai Klub Legénység Eb-n szeptember elején.
A Dragon Steel SE válogatottjai: Biró László, Biró Vivien, Horváth Attila, Illés Zsolt, Lakatos Viktor, Lakatos Adél, Tóth Edit, Tóth Gergely, Wizner Dávid.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: szeretik a népautót
2025. aug. 07.
Úgy tűnik, az országban egyre többen tudják, Dunaújváros remek helyszíne a különböző autós találkozóknak, fesztiváloknak. Az elmúlt napokban Volkswagen-fanatikusokkal is találkozhattunk a Szalki-szigeten. Hangkép.
Biztos győzelem Pakson
2025. aug. 07.
Négy gólt szerezve arattak győzelmet a Paks második csapatának otthonában a Dunaújváros FC labdarúgói az NB III dél-Nyugati csoportjának második fordulójában.
DSTV: hasították a Duna vizét
2025. aug. 06.
Újra a motorcsónakok búgásától volt hangos a kikötői öböl. Múlt héten ugyanis a városunkban rendezték meg a Formula Future Gyermek- és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságot. A verseny sokakat vonzott, ugyanis a nemzetközi futamokon mintegy 12 ország versenyzői mérték össze a tudásukat. Hangkép.
Fiatal hátvéd az Acélbikáknál
2025. aug. 06.
Az újpesti nevelésű Balázsi Márton is a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatában folytatja pályafutását a 2025/2026-os szezonban.
Elkészült a DKKA végleges bajnoki menetrendje
2025. aug. 05.
A Vasas elleni fővárosi meccset szeptember 6-án, míg a MOL Esztergom elleni hazai bajnokit szeptember 13-án játsszák le a DKKA női kézilabdázói.
B-döntő és egyéni csúcsok a medencében
2025. aug. 05.
Bár dobogós helyet nem sikerült elérniük, összességében jól szerepeltek a DKSE úszói a Kaposváron megrendezett országos ifjúsági bajnokságon.
Dunaújvárosban versenyzett az utánpótlás elitje
2025. aug. 04.
A középmezőnyben végzett a magyar válogatott a kikötői öbölben megrendezett Formula Future Gyermek-, és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságon.