Vízre szállnak a hosszú tél után

spigott - 2023. március 22. 17:25

Remek fizikai állapotban vágnak neki a 2023-as versenyszezonnak a Dragon Steel SE sárkányhajósai.

Kép: Dragon Steel SE

Komoly munkát végeztek a Dragon Steel SE sárkányhajósai a mögöttük hagyott téli időszakban, árulta el érdeklődésünkre Tóth Edit, az egyesület elnöke, akit eddig felkészülésükről és a közeljövő terveiről is megkérdeztünk.

– November közepe óta fedett helyen, tanmedencében edzünk, erősítünk és evezünk, s bár ez kifelé nem volt látványos, de nagyon komoly munkát végeztünk.  A téli felkészülésünk szerintem remekül sikerült, melyről a Magyar Sárkányhajó Szövetség válogatott edzőtáborában számot is adhattunk március 3. és 5. között. Az említett időszakban ugyanis kilenc versenyzőnkkel (három ifjúsági, hat szenior) vettünk részt a Pécsett megrendezett válogatott összetartáson, ahol négy kategóriában (ergométer, erőből húzódzkodás, fekvenyomás, futás) mérték fel fizikai felkészültségünket, s ezekben nem egyszer kategória győztesek lettünk, vagyis a Dragon Steel SE versenyzőinek erőnléte kiváló, így nagy lendülettel kezdhetjük az idei versenyszezont.

Mint azt Tóth Edit elmondta, a közelmúltban, február 19-én tartották meg éves beszámoló közgyűlésüket, melyen elfogadták a tavalyi év pénzügyi és szakmai beszámolóit, idei terveiket, illetve Bényi Andrásné és Guld Lívia személyében két új tagot választottak etikai bizottságukba is.
– Elkészült az idei versenynaptárunk is, s a hazai versenyek, magyar bajnokságok, túrák is a programjaink fontos részét képezik és a hagyományainkhoz híven nemzetközi vizekre kívánunk evezni, így bízunk abban, hogy rész tudunk venni a ravennai Klub Legénység Eb-n szeptember elején.

A Dragon Steel SE válogatottjai: Biró László, Biró Vivien, Horváth Attila, Illés Zsolt, Lakatos Viktor, Lakatos Adél, Tóth Edit, Tóth Gergely, Wizner Dávid.

A rovat további hírei: Sport

Nem volt esély a franciák ellen

Nem volt esély a franciák ellen

2025. júl. 29.

Három szettben szenvedett vereséget a francia csapat ellen a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a jereváni Európa-bajnokságon.

Szerelmük a Duna és a túrázás

Szerelmük a Duna és a túrázás

2025. júl. 28.

Dunaújvárosban is megpihentek a hatvannyolcadik Nemzetközi Dunatúra mezőnyének összetartó tagjai, akik bő két hónap alatt közel kétezerötszáz kilométert töltenek a Dunán.

Elkészült a DAB felkészülési programja

Elkészült a DAB felkészülési programja

2025. júl. 28.

Négy edzőmérkőzés vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatára a nyári felkészülési időszakban.

Győzelemmel kezdett a DFC

Győzelemmel kezdett a DFC

2025. júl. 28.

Megérdemelt sikert aratott a Pénzügyőr elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat első fordulójában vasárnap este.

Újra bizonyítottak sárkányhajósaink

Újra bizonyítottak sárkányhajósaink

2025. júl. 27.

Összesen hét érem megszerzéséből vették ki részüket a Dragon Steel SE sárkányhajósai a Brandenburgban megrendezett Nemzetek Közötti Világbajnokságon.

Egyetemi Világjátékok: elégedett magyarok

Egyetemi Világjátékok: elégedett magyarok

2025. júl. 26.

Hosszú kihagyás után, egy jó gyakorlattal tért vissza a nemzetközi mezőnybe a DKSE tornásza, Kovács Zsófia.

Jobban hajráztak az ukránok

Jobban hajráztak az ukránok

2025. júl. 26.

Hiába küzdött remekül, az ukránoktól is kikapott a dunaújvárosi Szőke Milánnal felálló magyar U16-os fiú röplabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.