A városlakók jólléte a cél
Elkészült a város költségvetése, ismerjük a keretszámokat, de mit is jelentenek ezek a gyakorlatban? Szabó Zsolt gazdasági alpolgármestert kérdeztük az előirányzatok mögötti tartalomról, és arról, van-e olyan kiadás, aminek visszafogásával többet lehetne a városra költeni. Interjú.
– Elkészült és elfogadták a költségvetést, az év negyede már el is telt. Mire megy el mostanában a legtöbb pénz?
– Jelenleg több pályázat kivitelezése is zajlik, de az ezekre kapott összegek külön kezelendők a költségvetésben, így inkább a városüzemeltetési és fejlesztési, valamint a szociális kiadásokat emelném ki. Éves szinten közel kétmilliárd forintot költünk ezekre a feladatokra, amelyek a városlakók kényelmét és jóllétét szolgálják.
– Ha városüzemeltetésre gondolunk, rögtön a fűnyírás és a kátyúzás jut eszünkbe, talán ebben a tavaszi időszakban a legtöbb komment ezekre is érkezik. Mik az idei tervek?
– Tavasztól őszig bizony vesszőparipánk a fűnyírás, ezért is döntöttünk úgy, hogy az erdészeti és parkfenntartási feladatokat átszervezzük – így ugyanannyi pénzből, ami idén közel félmilliárd forintot jelent, sokkal hatékonyabban tudunk dolgozni. Ami a kátyúzást illeti, az idei tél szó szerint mély nyomokat hagyott az utakon, így idén legalább 50 millió forintot fogunk erre a feladatra költeni a tavalyi 40 millió helyett. Ez körülbelül 1000-1200 hibahely megszüntetését, összesen 700-800 négyzetméternyi útburkolatot jelent. A városüzemeltetési és fejlesztési feladatokra idén kiemelt figyelmet fordítunk, kevés híján egy milliárd, azaz 1000 millió forintot költünk arra, hogy egy tiszta, rendezett, élhető és fejlődő városban élhessünk.
– Fontosak a külsőségek, amik fontosak, de mi a helyzet az emberekkel? Természetesen nem mindegy, milyen környezetben élnek, de az talán fontosabb, hogy hogyan...
– Ki merem jelenteni, hogy az önkormányzatunk jól reagált a kialakult gazdasági helyzetre. A korábbi évekhez képest megdupláztuk a szociális kiadásokat, megemeltük a lakhatási és az iskolakezdési támogatást, amivel a leginkább rászoruló időseket és nagycsaládosokat tudjuk támogatni, bevezettük a rezsitámogatást is. Mindemellett rengetek olyan civil szervezetet támogatunk közvetve és közvetlenül is, amelyek a dunaújvárosiak szellemi, fizikai, társadalmi jóllétéért tesznek – évente több mint 700 millió forintot költünk ezekre.
– Hogyan lehetne növelni ezeket az összegeket? Van olyan terület, ahova mehetne kevesebb is?
– Hihetetlenül ki vannak centizve a kiadások, amire nem muszáj, arra nem költünk, így elvenni én már nem vennék el sehonnan; spórolni pedig úgy tudunk a legjobban, ha hatékonyan költjük el a rendelkezésre álló forrásokat. Azt azonban érdemes megemlítenem, hogy idén több mint kétmilliárd forint szolidaritási adót fizetünk az államnak, január és februárban is nettó befizetői voltunk az államkasszának. Ha összeadjuk a fent felsorolt összegeket, láthatjuk, hogy közel azonos azzal, amit a szolidaritási adón keresztül más települések fejlesztésére költünk. Gondoljunk csak bele, hogy ha ennek az összegnek csak a felét itthon tudnánk elkölteni, mennyi mindent tudnánk még elvégezni – ráadásul mindezt úgy, hogy továbbra is kiemelkedően szolidárisak maradunk.
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
A fenntartható jövő, az élhető város a tét
2024. okt. 23.
"Zöld sivatag, vagy vadvirágos televény?" – a hasábjainkról kölcsönzött címmel tartott előadást a Jelen! Tiszasziget-Dunaújváros közössége felkérésére Für Tibor az ÖKO Klub részéről a Pentele városrészi Mondbach kúriában a közelmúltban. A beszámoló tapasztalatairól és legfontosabb tényezőiről az előadót kérdeztük.
Újabb diákcsapat járt a Városházán
2024. okt. 22.
Szándékaink szerint rendszeresen hírt adunk arról, ha diákok, gyerekek látogatnak a Városházára, hogy a vizit révén bepillantást nyerhessenek az ott zajló munkába, hogy egy-két óra erejéig megízleljék az önkormányzat feladatait, hétköznapjait.
Ünnepi események október 23-án
2024. okt. 21.
Megemlékezés a temetői kopjafánál, a "Dunaújvárosért" díj ünnepélyes átadása a Bartókban: méltó módon emlékezhetünk városunkban az '56-os forradalom és szabadságharc hőseire október 23-án, szerdán. A plakáton az összes esemény, minden ünneplőt várnak!
Akinek szükséges, de nincs tűzifája, igényeljen
2024. okt. 21.
Ahogy a korábbi években, idén is lehet tűzifa támogatást igényelni. Ezt azok a dunaújvárosiak tehetik meg, akik egyrészt fával fűtenek, másfelől pedig rászorulnak. Az igényeket az Útkeresés Segítő Szolgálatnál kell jelezni.
Szabó Zsolt: "Politikusnak lenni állandó tanulási folyamat"
2024. okt. 18.
Szabó Zsolt harminchat éves, és fiatal kora ellenére már jó ideje a közéletben dolgozik. 2010-től önkormányzati képviselő, 2019 óta pedig Dunaújváros gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere. A június 9-i választáson, a "Rajta, Újváros!" Egyesület színeiben elsöprő fölénnyel ismét mandátumot szerzett, így közgyűlés tagja maradt. Interjú.
Megérkezett a Magyar Posta engedélye, hamarosan nyitás!
2024. okt. 18.
A Béke városrészben élőknek már évek óta fejtörést okoz a postahivatal hiánya, és főleg az idősebb korosztály az, aki leginkább elszenvedi ennek hiányát. De már látszik az alagút vége! A kampányidőszakban ígérte meg a "Rajta, Újváros!" Egyesület, hogy lesz a Békében posta. És lesz!
A negyedik távhőszezon kezdődött Pomázi Csaba nélkül
2024. okt. 17.
Immár a negyedik távhőszezon kezdődik Dunaújvárosban úgy, hogy a DVG Zrt. a távhőszolgáltató, egyben a negyedik szezon Pomázi Csaba nélkül. Mint minden évben, úgy most is jelentős beruházások történtek a távhővezetékeken is és az erőművekben is. A szezonkezdésről Pintér Tamás polgármester tartott sajtótájékoztatót a Verebély úti erőműben.