Közeleg az általános iskolai beíratás időpontja is

doszerk - 2023. április 4. 11:20

A tanköteles korba lépő gyerekek szüleinek szól a város hivatalos oldalán napvilágot látott felhívás. A legfontosabb tudnivalók mellett a részletes tájékoztató címe is megtalálható a hajtás után!

Idén is április második felében lesz az általános iskolai beiratkozás, adta hírül a város hivatalos oldala: a 2023/2024-es tanévre április 20-án, csütörtökön, valamint másnap, azaz április 21-én, pénteken várják a jövő tanévben az iskolát kezdő nebulók szüleit. A tájékoztató szerint a tanköteles korba lépő gyermekét a szülő a fenti napokon köteles beíratni a választott vagy a lakóhelye – ennek hiányában tartózkodási helye – szerinti kötelező felvételt biztosító általános iskola első évfolyamára.  

A személyes megjelenés a beiratkozás során kötelező, azonban előzetes online jelentkezés jelentősen meggyorsíthatja az ügyintézés folyamatát. A tájékoztató aktualitását éppen az adja, hogy a KRÉTA rendszerben április 5-én, azaz szerdán nyílik meg az a felület, ahol a hozzátartozók rögzíthetik az iskolába készülő gyermek adatait. Figyelem, fontos: az előzetes jelentkezés, illetve az adatok felvitele nem számít beiratkozásnak!

A 2023/2024-es tanév első évfolyamára történő általános iskolai beiratkozás rendjéről szóló tájékoztatás – a Dunaújvárosi Tankerületi Központ hirdetménye – az alábbi címről tölthető le.

Hirdetmény az általános iskolai beiratkozás rendjéről .jpg (katt) >>

Mindezek után a legfontosabb céldátumok: április 20-án és 21-én várják a beiratkozókat!

(Forrás és fotó: www.dunaujvaros.hu)
 

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: új lehetőséget biztosít a Pentele Palánta program

DSTV: új lehetőséget biztosít a Pentele Palánta program

2025. már. 13.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy a Pentelei Mentálhigiénés iskola szeptembertől az elsősöket is várja majd. De mi is az a Pentele Palánta Program? Erről is kérdezték az intézmény igazgatóját és tanítóját. Hangkép.

Közeleg az óvoda mustra, mindenkit várnak

Közeleg az óvoda mustra, mindenkit várnak

2025. már. 04.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is megnyitják kapuikat a szülők és a gyermekek előtt a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményei. Az óvodai ismerkedési napok az áprilisi beíratást megelőzően nyújtanak segítséget a legmegfelelőbb intézmény kiválasztásában.

Második lett a Vasvári a sportiskolák rangsorában

Második lett a Vasvári a sportiskolák rangsorában

2025. már. 03.

Tovább folytatja dicsőséges menetelését a dunaújvárosi intézmény, immár a negyedik évben verekedte föl magát a dobogóra a Vasvári iskola a sporteredmények alapján összeállított rangsorban. Gratulálunk!

DSTV: robotika a Vasváriban

DSTV: robotika a Vasváriban

2025. feb. 27.

A robotok is jelen vannak a Vasvári iskola mindennapjaiban, derül ki a DSTV összegzéséből. A legutóbbi iskolanyitogató foglalkozáson is komoly érdeklődés övezte a programozható eszközöket, amelyeket az intézmény diákjai mutattak be a leendő elsősöknek. Hangkép.

Lépésekkel a megfelelő közegért

Lépésekkel a megfelelő közegért

2025. feb. 12.

A tendencia azt mutatja, hogy egyre több a sajátos nevelési igényű gyermek. Gyenes Éva szerint ez a rendszer fontos megoldandó feladata, ami lépésekre készteti az intézményeket. Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester is segíti egy olyan intézmény létrehozását, ahol a különleges bánásmódot igénylő gyerekek ideális közegben fejlődhetnek.

Remekelt a Vasvári csapata a robotversenyen

Remekelt a Vasvári csapata a robotversenyen

2025. feb. 11.

Emlékéremmel és különdíjjal jutalmazták a First Lego League Challenge versenyen a Vasvári iskola alakulatát: a tíz diákból álló gárda a megméretés Tatabányán rendezett országos döntőjén aratott sikert a közelmúltban.

DSTV: bemutatkozó Iskolanyitogató az Aranyban

DSTV: bemutatkozó Iskolanyitogató az Aranyban

2025. feb. 11.

Két első osztállyal kezdi a következő tanévet az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A népszerű Iskolanyitogató programjai során bemutatkoztak a szülőknek és a majdani nebulóknak a leendő elsősök osztályfőnökei is. Hangkép.