Niko Eronen marad az Acélbikák élén

spigott - 2023. április 16. 16:01

A 2023/2024-es szezonban is a finn Niko Eronen irányítja a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozóit.

Kép: DAB-archív

Hivatalos honlapjukon és közösségi oldalukon jelentették be a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói, hogy a 2023/2024-es Erste Liga szezonban is Niko Eronen marad a csapat vezetőedzője. "Finn szakemberünk nagy örömmel fogadta a folytatás lehetőségét és elmondta, nagyon büszke arra, hogy továbbra is megkaphatja a bizalmat. Úgy gondoljuk, hogy Niko továbbra is a legjobb megoldás a gárda élére, hiszen az elmúlt bajnokságban jó munkát végzett, és az Acélbikákat a negyeddöntőig vezette. Nagyon szereti a csapatot és a várost, ráadásul rendkívül motivált a folytatásra. Tudja, hogy a keretnek még nagyobb célokat kell kitűznie a következő szezonra, és hogy a játékosokkal együtt keményen kell dolgoznia majd azért, hogy még jobb eredményeket érjenek el. Bízunk benne, hogy az Ő vezetésével ez meg is valósulhat!" - derült ki a DAB hivatalos közleményéből.

A rovat további hírei: Sport

Kovács-Seres Hunor bravúros bronzérme

Kovács-Seres Hunor bravúros bronzérme

2025. máj. 03.

Harmadik helyen végzett tíz kilométeren a nyíltvízi úszók Európa-kupa sorozatának ciprusi nyitányán a DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor.

Újabb fontos meccs vár a Kohászra

Újabb fontos meccs vár a Kohászra

2025. máj. 03.

A Kisvárda elleni hazai összecsapással folytatja a bajnokság küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata ma délután öt órától.

DSTV: nehéz szezon áll a DKSE röpladázói mögött

DSTV: nehéz szezon áll a DKSE röpladázói mögött

2025. máj. 02.

Pontszerzéssel zárta az Extraliga küzdelmeit a DKSE felnőtt röplabdacsapata. Összességében ez egy hosszú és nehéz szezon volt a csapat számára, ahol bár voltak felvillanások, elmaradtak a győzelmek – Tomanóczy Tibor tekintett vissza az együttes idénybéli teljesítményére. Hangkép.

Sárbogárdi továbbjutás a kupában

Sárbogárdi továbbjutás a kupában

2025. máj. 02.

Becsülettel küzdöttek a dunaújvárosi fiatalok, de egy jól eltalált lövésnek köszönhetően a Sárbogárd jutott be a Fejér Vármegyei Kupa fináléjába.

DSTV: eredményes szezon után

DSTV: eredményes szezon után

2025. máj. 01.

Már az első szezonjában is szép sikereket könyvelhetett el a Pentele Asztalitenisz Sportegyesület. Az I-es csapat végig magabiztos teljesítményt nyújtva nyerte meg az NB II küzdelmeit s jutott magasabb osztályba, míg a II-es csapat ezüstérmes lett az NB III-ban, ezzel pedig a következő szezont már az NB II-ben kezdi majd meg a csapat. Hangkép.

Két nap alatt két rangadó

Két nap alatt két rangadó

2025. máj. 01.

A Fejér Vármegyei Kupában és a bajnokságban is a Sárbogárd csapatát látják vendégül a Dunaújváros FC labdarúgói ma, illetve szombaton.

Sikerrel zárták a felsőházat a serdülők

Sikerrel zárták a felsőházat a serdülők

2025. ápr. 30.

A DFVE serdülő leány vízilabda csapata simán nyert, az ifjúságiak nagy fordítás után szenvedtek vereséget a KSI SE elleni korosztályos bajnokin.