Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A közösség erejével segítettek a Móriczban (galériával)

Mozaik
Móricz iskola
közösség
segítségnyújtás

facebook megosztás

Öcaline - 2023. máj. 19., 18:30

Mozgalmas és változatos program a jótékonyság jegyében – karitatív közösségi kezdeményezéssel segített két, tartósan beteg tanulóján a Móricz iskola. Jókedvű, nagyon derűs nap kerekedett – élmény volt, szó szerint!

A közösségi összefogás erejét emelte ki a DSTV kamerája előtt Horváthné Ottinger Hajnalka, a Móricz igazgatója is. Mint hangsúlyozta, nagyon megható és felemelő volt, hogy a diákok első szóra bekapcsolódtak az akcióba, és már a szervezés idején nagy kedvvel vették ki a részüket az előkészületekből. Sokszínű és változatos program kerekedett, árulta el Szigethy Adrienn, az intézmény pedagógusa, a programsorozat egyik ötletgazda-főszervezője. A délelőtti kínálat a közös sportolás jegyében telt – két helyszínen követték egymást a bemutatók, a diákokat is mozgásra bíró erőpróbák (a meghívást első szóra elfogadó élsportolók irányításával!), míg kora délután már a muzsikáé volt a főszerep. A Móricz udvarának színpadán egymást váltották a bemutatók, koncertek, a diákok formációi mellett neves dunaújvárosi előadók sora működött közre a szó szerint kirobbanó sikerű produkcióban. 

Nagyon örült az eseménynek, kivette a részét a segítségnyújtásból is, de a diák-tanár kosármeccsen is csatasorba állt Erdély-Franyó Győző – a Móricz diákja szerint nagy szükség van hasonló megmozdulásokra:
– Ez a történet a segítségnyújtásról szól elsősorban, az adománygyűjtésről, amivel a diáktársainkat segíthetjük. De sokkal többről is: egy-egy ilyen program bizonyítja, hogy a Móricz milyen összetartó közösség, és azt is, hogy igenis mindenki tud segíteni – van, aki támogatással, van, aki apró figyelmességgel. Mivel az egyik érintett diáklány a testvérem osztálytársa, egészen közelről láthatom ezeket is – és nagyon örülök, részese lehettem ennek a programnak.
A Móricz jótékonysági napja csodát tett abból a szempontból is, hogy sikerült felül emelkedni a mindennapok politikai csatározásain: az eseménysorozatot dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő nyitotta meg délelőtt, és részt vett a délutáni koncerten is, ahol a város önkormányzatát Szántó Péter, a körzet képviselője, a kulturális bizottság elnöke képviselte. (És nem szakadt le az ég.)

Meghatottan mondott köszönetet minden közreműködőnek Balog Róbert, az egyik beteg kislány édesapja – mint hangsúlyozta, a segítség összes formáját, a legapróbb gesztusokat is köszönik:
– Nagyon meglepett az iskola kezdeményezése, és álmomban sem gondoltam arra, hogy ilyen nagyszabású programot sikerül megvalósítani. Hálás vagyok mindenkinek, aki bekapcsolódott; a diákoknak, a pedagógusok közösségének, minden külső közreműködőnek. Ez az összefogás szó szerint felemelő – a tárgyi, anyagi segítségnyújtás mellett a gesztus nemessége is megható. És persze erőt is ad – úgy gondolom, a másik család nevében is mondhatom: nagyon köszönjük!

Minden külön értesítés helyett: a program során adományként befolyt összegből a gyerekek  utókezeléseit finanszírozzák az érintett családok. Szép és élménydús nap volt – a hangulatról meséljenek a képek!

(Fotó: Végh Zoltán)
 
2. Galéria
Móricz iskola
segítségnyújtás
közösség

facebook megosztás

Karitatív közösségi kezdeményezéssel segített két, tartósan beteg tanulóján a Móricz iskola. A délelőtti kínálat a közös sportolás jegyében telt – két helyszínen követték egymást a bemutatók, a diákokat is mozgásra bíró erőpróbák, míg kora délután már a muzsikáé volt a főszerep. Az iskola udvarának színpadán egymást váltották a bemutatók, koncertek, a diákok formációi mellett neves dunaújvárosi előadók sora működött közre a szó szerint kirobbanó sikerű produkcióban. 

Jókedvű, nagyon derűs mozgalmas nap kerekedett – élmény volt, szó szerint, a részletekről meséljenek a képek!

(Fotó: Végh Zoltán)

Jótékonysági nap sok sporttal és muzsikával - fotó:

Öcaline - 2023. máj. 19.

A rovat további hírei: Mozaik

Plazmaadás: tévhitek és valóság

2026. feb. 25.

Manapság gyakran találkozhatunk a plazmadás fogalmával a különböző médiumokban, baráti társalgások során vagy éppen egy-egy cikk formájában. Nem véletlen, hisz a plazmaadás fontos szerepet játszik a gyógyszeralapanyagok előállításában, amelyek számos ember életét képesek megmenteni. Sok tévhit is kering róla, ami elbizonytalaníthatja azokat, akik szeretnének csatlakozni az adakozókhoz. (X)
 
DSTV: Caldo Pizza & Étterem

2026. feb. 25.

A Caldo Pizza & Étterem házias, mégis ízig-vérig olasz életérzést hozó falatokkal várja a vendégeket a Római körűt 32/B alatt. A családias étterem szakértő csapattal szolgálja ki helyben a betérőket, ám az otthonok melegébe is szállítják az ételeket. Hangkép. (X)

Hogyan történik a gipszkarton fal építése?

2026. feb. 24.

A gipszkarton fal megépítése akár otthon, házilag is megoldható, de ehhez mindenképpen szükség van egy részletes útmutatóra, illetve megfelelő alapanyagokra, eszközökre. (X)

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

2026. feb. 24.

Nem mindennapi látvánnyal űzték a telet a Vasváriban, derül ki a DSTV összegzéséből. Kiszebábot égettek az udvaron – a régi hagyomány éltetését komolyan vették, az előírt biztonsági követelmények mellett gyújtották meg a szalmabábot, a gyerekek nagy örömére. Hangkép.

Mediterrán konyha kulcsszereplői: az olívaolaj és a balzsamecet

2026. feb. 24.

Ha valaha is kóstolt már autentikus olasz ételt, bizonyára megérti, hogy két alapanyag nélkülözhetetlen a mediterrán konyhában: az olívaolaj és a balzsamecet. E két összetevő régóta meghatározó elemei az olasz kulináriának, és talán az egész mediterrán térség gasztronómiáját sem tudnánk elképzelni nélkülük. (X)
 
Csapadékos nyitány után beúszik a tavasz!

2026. feb. 23.

Fokozatosan emelkedő hőmérsékleti értékeket, a hét második felére kellemes kora tavaszi időt ígér a DO meteorológiai szakértője. Hol van már az idei hó?! Itt az első tavaszias hét!

Innováció a csomagolástechnikában: a modern tasakok fejlődése

2026. feb. 23.

Az utóbbi években a csomagolástechnológia területén tapasztalt forradalmi változások hatalmas előrelépést hoztak a mindennapokban. A modern tasakok gyártása során a simítózáras verziók különösen népszerűvé váltak praktikus használhatóságuk és megbízhatóságuk miatt. (X)

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szettsiker összejött, a nagyobb bravúrra most nem volt esély

  2. DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. A Balaton partján sem borult a papírorma

  4. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  5. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő