Dunaújváros, a mi lakóhelyünk – gyerekrajzokon (galériával)

Öcaline - 2023. május 21. 9:45

Idén is megszervezte immár hagyományos, óvodásoknak hirdetett gyermeknapi rajzversenyét a DLSZ Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportja; a nemes megméretésnek a Kulti Mozi előtti tér adott otthont még pénteken délelőtt.

A szervezet gyermek-és ifjúsági bizottsága és az akciócsoport közös kezdeményezésén a 11 dunaújvárosi tagóvoda kicsinyei versengtek. A viadal Dunaújváros, a mi lakóhelyünk címmel hirdették, a fő vezérfonalon belül maradva a kicsik öt főből álló csapatai szabadon engedhették fantáziájukat és kreativitásukat. 
A közös mozgással, bemelegítéssel felvezetett péntek délelőtti erőpróba végig remek hangulatban zajlott, és persze nehéz dolga volt a zsűrinek, amelyben szerepet vállalt Szántó Péter, az ifjúsági bizottság elnöke is, míg a fővédnöki szerepet dr. Sándor Péter vállalta.
A verseny jellegéből fakadóan minden csapat nyert – szó szerint is hiszen egy-egy udvari játék szett az indulás jutalma –, a verseny fődíját megosztva a Kincskereső és az Eszterlánc tagóvoda csapata nyerte; a győztesek egy-egy, az intézmények udvarán felállítandó árnyékolónak örülhettek a legszínesebb, legötletesebb, legkreatívabb rajzokért.

A derűs erőpróbáról és a kicsik elmélyült alkotásairól meséljenek a képek!

(Fotó: Végh Zoltán)
 
Gyermeknapi rajzversenyen ügyeskedtek az óvodások

Gyermeknapi rajzversenyen ügyeskedtek az óvodások - fotó:

A rovat további hírei: Mozaik

Fát olts, ne másokat!

Fát olts, ne másokat!

2025. már. 24.

Fát olts, ne másokat! címmel az ország több pontján gyümölcsoltó napot szerveznek márciusban és áprilisban a magyar gyümölcs tájfajták napjához kapcsolódóan; az eseményeken bárki megismerkedhet a faoltás gyakorlatával.

Mit jelent az áfacsalás a gyakorlatban?

Mit jelent az áfacsalás a gyakorlatban?

2025. már. 23.

Az áfacsalás, illetve az adócsalások gyakori témái a gazdasági híreknek. Az áfacsalás a költségvetési csalások leggyakoribb formája. (X)

Az álláskeresés szempontjai

Az álláskeresés szempontjai

2025. már. 22.

Mit vegyünk figyelembe, mikor állást keresünk? Vajon csak a pénz számít? A válasz természetesen az, hogy nem, de sokan hajlamosak ezt elfelejteni. (X)

DSTV: táncház és toborzó a Csillagvirágban

DSTV: táncház és toborzó a Csillagvirágban

2025. már. 22.

Pompás forgatag kerekedett az ünnepi megemlékezés apropóján a Csillagvirág tagóvodában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézménybe március 15. alkalmából látogatott a Hetedhét zenekar – táncházzal és toborzóval varázsolva el az ovisokat. Hangkép.
 
A lapostetők állapota jelentősen javítható

2025. már. 21.

A legfrissebb hírek szerint nő az igény a lapostető-szigetelési megoldásokra. Az elmúlt hónapokban ugyanis egyre nagyobb figyelem irányult az épületek energiahatékonyságának növelésére, mivel egyre több tulajdonos dönt a lapostető megfelelő szigetelése mellett. (X)

Hogyan védd meg autód fényét a nyári hónapokban?

Hogyan védd meg autód fényét a nyári hónapokban?

2025. már. 21.

A nyári hónapok minden autótulajdonos számára különleges kihívásokat tartogatnak. Az év ezen szakaszában nemcsak a hosszabb utazások és a gyakori kirándulások miatt kell jobban törődnünk autóinkkal, hanem az időjárás megannyi hatása miatt is. (X)

Részleges napfogyatkozás lesz március végén

Részleges napfogyatkozás lesz március végén

2025. már. 21.

Március 29-én dél körül részleges napfogyatkozás lesz látható Magyarországról, a különleges égi jelenség során a Hold a Napnak egy kis szeletét takarja majd ki.