Elstartolt végre a szemétkommandó
Néhány héttel ezelőtt hírt adtunk már arról, hogy városunk igyekszik megoldást találni a közterületeinken tapasztalható notórius szemetelés ellen. Vannak olyan gócpontok, ahol egészen egyszerűen hegyekben áll a szemét. Ennek kívánnak véget vetni, mielőbb!
Valakik ugyanis gátlástalanul szabadulnak meg a félreeső helyeken a különféle hulladékoktól, amiért aztán Dunaújvárosnak kell helyt állnia, a közterületeinken levő szemetet az önkormányzatnak kell elszállítania, ami akár több milliós tétel is lehet.
Milliókba kerülhet
Mezei Zsolt városüzemeltetésért felelős általános hatáskörű alpolgármester néhány hete kerekasztal megbeszélést hívott össze a városüzemeltetés és a rendvédelem képviselőnek részvételével, hogy a városban a renitens, szervezett formában történő szemetelést, hulladéklerakást megállítsák. Tegnap pedig már elindult a szemétkommandó. Mezei Zsolt szerint a tettenérés a cél:
– Összefogtunk a rendőrséggel, a polgárőrséggel, a katasztrófavédelemmel és a közterület felügyelettel. Megállapodtunk abban, hogy a következő napokban akciósorozatot indítunk és megpróbáljuk tetten érni az elkövetőket. Önkormányzatunknak nagyon sokba kerül a sokszor jelentős mennyiségű szemét felszedése és elszállítása. Azt gondolom, ennek a pénznek lenne jobb helye is. Nagyon remélem, hogy valamilyen eredményt sikerül elérnünk és meg tudjuk szüntetni ezt a fajta devianciát.
Szemét egy helyzet
Hogy hol teszik le az ismeretlenek a szemetet? Kérdezhetnénk azt is, hogy nem mindegy? Sehol ne tegyék! Ehhez képest azt kell mondanunk, hogy még a lakóépületeink közvetlen szomszédságában is bukkanhatunk illegális hulladéklerakásra. Példának okáért a Hengerész utcában, a lakóépületektől 100 méterre áll a szemét. Döbbenetes látvány. Nagyon sok kérdés vetődhet fel. Ki csinál ilyet? És miért? Erre kérdésre nem létezik normális válasz. Mindentől függetlenül, ennek véget kell vetni – Mezei Zsolt alpolgármester a városüzemeltetés és a rendvédelmi szervek segítségével keres megoldást keres. Szerinte a törvény erejére is szükség lenne:
– Az egy dolog, hogy elszállítjuk a szemetet. Ezen felül a törvénynek is változnia kellene, hogy az ilyen esetek ne szabálysértésnek, hanem bűncselekménynek minősüljenek. Ez persze nem önkormányzati feladat, így amit mi tudunk megtenni, azt meg is tesszük. Most éppen szeretnénk nyakon csípni a szemétlerakókat. Van még egy dolog, ami segíthet a szeméttel folytatott harcban. Ez az összefogás. Örömmel látom, hallom, hogy városlakók, szervezetek is megmozdulnak, példát mutatnak. A héten a Rudas iskolások szedtek szemetet a felső Duna-parton, szombaton pedig a Spartan Training Group Dunaújváros, valamint a FutaÚjváros közössége az alsó Duna-parton akciózott. Ezúton is köszönöm nekik! Azt gondolom, hogy ez is egyfajta válasz, egyfajta szemlélet. Én ebben hiszek. A közösség erejében.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron
2025. júl. 25.
Az Új Esély Központ fontos szerepet tölt be a dunaújvárosi szociális szférában – mentális betegséggel és szenvedélybetegségekkel küzdő ellátottakat gondoz. Számos módszer adódik a problémák kezelésére, többek között a természetben töltött idő is nagy segítség lehet. A régi Bánki udvarán különleges projekt kezdődik – az Új esély közösségi kerttel segítik a városlakókat.
Folyamatos együttműködésben a fejlődésért
2025. júl. 24.
Személyesen üdvözölte Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester Vass Zoltánt, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara nemrég megválasztott elnökét. A találkozó középpontjában a város gazdasági helyzete és a kitűzött célok álltak. A megbeszélás híre és az elnöki interjú itt!
Az energiaválság több dologra rávilágított
2025. júl. 23.
A cím magáért beszél – nem is olyan régen az ország legtöbb intézménye egyik napról a másikra azzal szembesült, hogy a hóvégi számla összege a sokszorosára növekedett. A hétköznapokban energiafüggésben élünk, ám gondos tervezéssel, nyugat-európai jó példákkal sokat javíthatunk a helyzeten.
"... jó a gyereknek, jó a mamának és a papának"
2025. júl. 23.
Dunaújvárosban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell messzire mennünk, ha kikapcsolódásra vágyunk. Olyannyira nem, hogy a nyári melegben számos lehetőség áll a rendelkezésünkre: működik az élményfürdő, nyitva az uszoda, elérhető a szabadstrand.
Gyászol a város, elhunyt Almási Zsolt
2025. júl. 22.
A város hivatalos honlapján látott napvilágot a megrendítő hír az első szabadon választott polgármester, Dunaújváros díszpolgára haláláról. Nyugodjék békében! A nekrológ mellett Pintér Tamás polgármester személyes hangú búcsúját is közöljük.
DSTV: tájékoztató a pályázatokról
2025. júl. 22.
A beszámoló már szerepelt hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése arról, hogy az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Mint hangsúlyozta, ezek a források kulcsfontosságúak a város jövője szempontjából.
Városi vadvirágos parcella: az élő példa
2025. júl. 20.
Visszatérő téma hasábjainkon a városi közterek „visszavadításának” gondolata – ezúttal egy, pontosabban rögtön kettő kertvárosi példával szolgálunk. A kiégett gyepes területekkel szemben valódi alternatívát kínál a biodiverz, vadvirágos parcella – máris mutatjuk, hogyan.