Éremeső a diákolimpiáról

spigott - 2023. május 31. 7:30

Tíz dobogós helyezéssel zárták a dunaújvárosi fiatalok a lábtoll-labdázók Seregélyesen megrendezett országos diákolimpiai döntőjét.

Seregélyesen rendezték meg a lábtoll-labdázók országos diákolimpiai döntőjét a II-IV. korcsoport számára, s a több mint száz versenyzőt felvonultató mezőnyben összesen huszonkét dunaújvárosi indulóért szoríthattak a sportág helyi szerelmesei. Tizennyolcan a Gárdonyi iskolából, hárman a Kereskedelmiből, míg egy fiatal a Dózsa iskolából vágott neki a megméretésnek, melyen a diákok igen látványos, felkészült játékkal értek el tíz dobogós helyezést, s rajtuk kívül két csapat a legjobb hat közé, míg négy egyéni versenyző a legjobb nyolc közé jutott.

A versenyzők felkészítéséért Horváth Edina (DSZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola) és Kohán Árpádné (Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola és AMI) felelt, s mint azt utóbbi elmondta, nagyon büszke volt a viadalon szereplő minden játékosra, mert végig technikásan, kitartóan versenyeztek.

Képek forrása: Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola és AMI

A dunaújvárosi versenyzők dobogós eredményei

III. kcs. csapatverseny:
Lányok – 3. hely (Kerti Emília Hella – Kondor Kitti – Naszádos Kamilla Irén – Váradi Hanna Kitti)
Fiúk – 3. hely (Kerti Benett Noel – Somogyi András Ádám – Kovács Patrik)

IV. kcs. csapatverseny:
Fiúk – 3. hely (Kádár Barna – Rabi Marcell – Vicsotka Martin Vince – Zudor Milán Csaba)

I-II. kcs. egyéni verseny:
Fiúk – 1. hely Kerti Benett Noel, 2. hely Kovács Patrik
Lányok – 3. hely Kerti Emília Hella és Kondor Kitti

III. kcs. egyéni verseny: 3. hely Nagy Hanna Jázmin

IV. kcs. egyéni verseny:
Lányok – 2. hely Kondor Anett
Fiúk – 3. hely Zudor Milán Csaba

A rovat további hírei: Sport

DSTV: remek nyári tábor a Dunán

DSTV: remek nyári tábor a Dunán

2025. júl. 25.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a DKSE jóvoltából különböző táborok kínálatából választhattak nyárra a gyerekek. Táboroztatták a fiatalokat a kajak-kenusok is, a táboruk harmadik, s egyben utolsó hetében látogattunk el a csapathoz. Hangkép.

A szerbektől is kikaptak a magyar fiatalok

A szerbektől is kikaptak a magyar fiatalok

2025. júl. 25.

Közel volt ahhoz, hogy kétszettes hátrányból egyenlítsen, ám végül 3-1-es vereséget szenvedett a szerbektől a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a jereváni Európa-bajnokságon.

Elkészült a DKKA sorsolása

Elkészült a DKKA sorsolása

2025. júl. 24.

A Vasas otthonában kezdi meg, majd az Alba FKC elleni megyei rangadóval zárja a női NB I 2025/2026-os szezonjának küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

DSTV: nyári munka a tollaslabdázóknál

DSTV: nyári munka a tollaslabdázóknál

2025. júl. 24.

Nyáron sem állt meg az élet a Danubius KSE tollaslabdázóinál. Varga Gabriella a legutóbbi edzőtábor tapasztalatairól, míg Jakab János a további terveikről és a csapat általános fejlődéséről beszélt. Hangkép.

Vereséggel kezdtek az U16-osok

Vereséggel kezdtek az U16-osok

2025. júl. 24.

Három játszmában szenvedett vereséget a címvédő olaszok elleni mérkőzésen a dunaújvárosi Szőke Milánnal felálló magyar U16-os fiú röplabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokság első csoportmérkőzésén.

Világbajnoki ezüstérmes a magyar válogatott

Világbajnoki ezüstérmes a magyar válogatott

2025. júl. 23.

A játék minden elemében jobb görögök 12-9-es győzelemmel hódították el a világbajnoki címet a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott ellen.

Munkaruhát öltöttek a DKKA kézilabdázói

Munkaruhát öltöttek a DKKA kézilabdázói

2025. júl. 23.

A napi gyakorlások mellett nyolc edzőmérkőzés is vár a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesére a nyári felkészülési időszakban.