Rendvédelmi nap a mozi előtt pénteken – a végén felvonulással!

Öcaline - 2023. május 25. 9:45

Az elmúlt évek szép hagyományát folytatva rendezik a kitelepülést és a felvonulást. Tűzoltó leszel vagy katona? Megteheted az első lépést pénteken!

Évek óta nagy siker a vendégek körében, és egyúttal a Közbiztonsági hónap eseményeinek egyik meghatározó programja a Rendvédelmi nap: a seregszemlének ezúttal a Kultik Mozi előtti térség ad otthont, méghozzá május 26-án, pénteken. A színes, látványos eseménysorozat 9 órától Pintér Tamás polgármester köszöntőjével kezdődik, majd a délelőtti órákban főként a gyermekeknek, fiataloknak szóló bemutatók csalogatnak a térre: a rendvédelmi szervek eszközeit, technikai felszereléseit, gépjárműveit mutatják be – és persze fel lehet pattanni a rendőrmotor nyergébe, és a tűzoltóautóba is beülhetnek az aprónépek!

Az eseménysorozat egyik különlegessége – és egyúttal fináléja – a technikai és egyéb rendvédelmi gépjárművek felvonulása lesz, erre 15 órától várják az érdeklődőket!

(Archív fotó: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Sziréna

Ötmillióval rántotta le alkalmi nőismerősét a csaló

Ötmillióval rántotta le alkalmi nőismerősét a csaló

2024. okt. 16.

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat csalás bűntette miatt azzal a férfival szemben, aki megkárosította nőismerősét. Hitelfelvételre beszélte rá, további segítséget is gálánsan elfogadott – és persze esze ágában sem volt visszafizetni a pénzt, értesült a DO.

Letartóztatták a drogdílert

Letartóztatták a drogdílert

2024. okt. 09.

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványa alapján rendelte el a nyomozási bíró annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint kábítószert árult a városban. Többszörös visszaeső, amfetamint, de más drogot is találtak nála, értesült a DO.

Teljesen kiégett, lakhatatlanná vált egy családi ház Perkátán

Teljesen kiégett, lakhatatlanná vált egy családi ház Perkátán

2024. okt. 08.

A dunaújvárosi hivatásos tűzoltókat vezényelték a lángot fogott építmény helyszínére – az épület három helyisége teljesen kiégett, négy felnőtt és négy gyermek lakhatásártól kellett gondoskodni, értesült a DO.

Kevesebb a lakástűz, de még mindig nagy pusztítást okoz

Kevesebb a lakástűz, de még mindig nagy pusztítást okoz

2024. okt. 08.

Riasztó statisztikai adatokkal szolgált a Fejér vármegyei helyzetről a katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője: idén már 171 lakás gyulladt ki, egy ember életét vesztette a lángokban – mintegy 1700 négyzetméternyi terület lett a tűz martaléka.

Elkezdődött a tanév, közlekedjünk figyelmesebben!

Elkezdődött a tanév, közlekedjünk figyelmesebben!

2024. szep. 28.

A tanévkezdéssel jelentősen megnövekedett a forgalom az utakon. Idén a Dózsa iskola diákjai csatlakoztak a közterület-felügyelet és a rendőrség munkatársaihoz figyelemfelhívó akció keretében. 

Eltűnt, nagyon keresik Jázmint – segítsen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)

Eltűnt, nagyon keresik Jázmint – segítsen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)

2024. szep. 25.

A 15 éves fiatal engedély nélkül távozott dunaújvárosi otthonából, nem ment iskolába, és aztán haza se. A rendőrség felhívást tett közzé a kamaszlány eltűnése ügyében – jelentkezzen, ha tud róla, de már egy megosztás is sokat segíthet! (FRISSÍTVE)

Vádat emeltek a bolti szarka ellen

Vádat emeltek a bolti szarka ellen

2024. szep. 24.

Ruhaneműket lopott egy dunaújvárosi áruházból még február elején – az egység vagyonőre buktatta le, pedig az áruvédelmi tikettektől már sikeresen megszabadította zsákmányát.