Dunaújváros Hetilap

Szociális Konyhát avattak városunkban

Fábos Zsolt - 2023. május 20. 7:40

Van egy jó és egy rossz hírünk. Megközelítés és nézőpont kérdése. Nem épp meglepő, de az új Szociális Konyha első munkanapján kiderült, hogy van/lesz kereslet a térítésmentes étkezésre a városban. Nem jó, hogy itt tartunk, de jó, hogy aki igényli, ingyen kaphat ennivalót.

Dunaújváros önkormányzata az elmúlt években is igyekezett a nehéz helyzetben élőkön segíteni, a héten pedig egy újabb állomáshoz érkeztünk. Mostantól a Dunaújvárosi Szociális Szolgáltató Szociális Konyháján változatos és finom ételekkel várják a vendégeket. Az első nap stábunk is jelen volt és elmondhatjuk, hogy érdeklődőben nem volt hiány. Sőt, a debütáló tarhonyás hús jól nézett ki és ínycsiklandó illata is volt.

Változatos és finom ételeket ígérnek

A Római körút 36/B. szám alatti Civil házban térítésmentesen biztosítanak egy tál meleg ételt minden 18. életévet betöltött lakos számára. Hétköznaponként 12 és 14 óra között várják az ebédért érkezőket, akik elvihetik, vagy a helyszínen el is fogyaszthatják az egytálételt. Fontos, hogy mielőtt bárki elindulna a Római városrészbe, először a Városházán regisztrálnia kell!

A Szociális Konyha elindulását Dunaújváros városvezetése jelentette be, ahol Pintér Tamás polgármester azt is elmondta, hogy az önkormányzat elkötelezetten akar segíteni azokon, akik bajba kerültek, akik nélkülöznek:
– Örömmel jelentem, hogy megkezdte működését Dunaújvárosban a Szociális Konyha és mostantól a rászorulók napi egyszeri meleg ételt kaphatnak. Eddig is igyekeztünk a bajba jutott embereken segíteni, az elszabaduló élelmiszerárak miatt pedig azon gondolkodtunk, hogyan tudnánk ezen a problémán is enyhíteni? Azt gondolom, hogy sokan vannak, akiknek most ez a lehetőség segítséget fog jelenteni. Azt is tudom, hogy egy tál étel nem sok, de egy több fős családban már számottevő lehet. Elmondhatom, hogy nem állunk meg, további lehetőségeken gondolkodunk.

Fontos feltételek, fontos információk

A Szociális Konyha címe: Dunaújváros, Civil Ház, Római körút 36/B. 
A Szociális Konyha igénybevételének feltételei:
– betöltött 18. életév
– dunaújvárosi lakcím, vagy tartózkodási hely
– megállapodás kötése, amihez személyes iratok szükségesek
– egészségi állapotra vonatkozó igazolás (mely a szociális rászorultságot igazolja)

A regisztráció helye: Dunaújváros, Városháza tér 2. "B" épület, földszint 10-11 iroda.
Hétfő, szerda: 8-16 óráig, péntek: 8-12 óráig.
Telefonszám: 20/351-6156

Ötezer adag is lehet a kapacitás

Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester elmondta, jelenleg a Római városrészben lehet elérni ezt a szolgáltatást, de az önkormányzat a további bővítésen dolgozik. Ha lesz rá igény, akár ötezer adag meleg ételt is ki tudnak majd osztani:
– Egy mondás szerint, aki egy ember életét jobbá teszi, az jobbá teszi az egész világot. Ezen elvek alapján az elmúlt években igyekeztünk olyan emberarcú, szociálisan érzékeny politikát folytatni a városban, ahol az önkormányzat különféle szolgáltatásokkal, támogatásokkal segíti a városlakókat. Ebben az inflációs időszakban mindenkinek meg kell küzdenie a mindennapokkal, ezért is büszke vagyok arra, hogy egy ilyen segítő szolgálat indulhatott el Dunaújvárosban.

(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Teljes útzárak a Pentele hídon – figyelem, az első ütem már pénteken kezdődik!

Teljes útzárak a Pentele hídon – figyelem, az első ütem már pénteken kezdődik!

2025. ápr. 08.

A tervekről már zengettünk, most itt a következő időszak egyik meghatározó mérföldköve: teljes pályazárra készülhetnek a közlekedők a Pentele hídon – péntek délutántól várhatóan vasárnap estig. 

Betett a zimankó az autóvásárnak vasárnap – de májusban folytatják!

Betett a zimankó az autóvásárnak vasárnap – de májusban folytatják!

2025. ápr. 08.

Gonosz tréfát űzött a hidegbetörés a dunaújvárosi autóvásár szervezőivel: kevesebben választották vasárnap délelőtti időtöltésük helyszínéül a vásárteret a jeges szélben. Csodák csodája: még így is köttetett üzlet!

A cél az innováció és a város fejlesztése

A cél az innováció és a város fejlesztése

2025. ápr. 07.

Dunaújvárosnak is szüksége van az Európai Unió finanszírozta pályázatokra. Ezek a források hozzájárulnak ahhoz, hogy városunk fejlődjön és modernebb, szebb otthont biztosítson a lakosságnak. Erről is beszélt Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester az aktuális pályázati ciklus kapcsán.

Vadvirág a városban? Bárkinél lehet ilyen!

Vadvirág a városban? Bárkinél lehet ilyen!

2025. ápr. 05.

Vadvirágos parcella minta projekt létrehozását tervezi az ÖKO-Klub Dunaújváros csapata. Az önkéntesek bevonásával futó, a városban önvető virágoskert-szigeteket eredményező közösségi kezdeményezéshez bárki csatlakozhat – már vannak is jelentkezők!

Professzionális fűnyíróval gazdagodtunk

Professzionális fűnyíróval gazdagodtunk

2025. ápr. 03.

Nem lehet azt mondani, hogy elöregedett lenne a város üzemeltetésében dolgozó géppark, hiszen öt évvel ezelőtt gyakorlatilag semmilyen sem volt a városi cégeknek. Így az elmúlt években szépen apránként kellett ezen a téren is fejleszteni. Most új fűnyíró állhat munkába.

A körzetben élőkkel egyeztetve terveznek

A körzetben élőkkel egyeztetve terveznek

2025. ápr. 03.

Dunaújváros életében is fontos, hogy a lakosság a felmerülő kérésekkel bátran fordulhasson a városvezetéshez. Így véli Barta Endre is, aki a 4-es választókerület képviselőjeként az ott élőkkel együtt szépíti az lakóközösséget. A szerdai lakossági fórumán is sok kérdést vitattak meg az egybegyűltek.

DSTV: kutyusokkal a kórházban

DSTV: kutyusokkal a kórházban

2025. ápr. 03.

Rendkívüli együttműködésről számol be a DSTV összeállítása. A Duna Dog Center és a Szent Pantaleon Kórház összefogása nyomán állatasszisztált terápiás módszereket is bevetnek – ráadásul nemcsak a betegek gyógyulásának segítése érdekében. Hangkép.