Zenélő Cukrászda: dalból van a lelkük
Dalos délutánnal folytatódik a Zenélő Cukrászda sorozata: a program keretében ezúttal a Móricz iskola növendékei mutatkoznak be – több formációval is – pénteken délután.
Rendhagyó bemutató lesz a sorozat következő állomása: a Sándor frigyes Zeneiskola és a Jakó Cukrászda együttműködésével futó programban a Móricz iskola végzős ének-zene tagozatos diákjai mutatkoznak be a Vasmű úti egységben május 5-én, pénteken délután – kizárólag vokális művekkel. Annyiban mégis a zeneiskoláé is a hangverseny, hogy a tanulók Németh Irma növendékei, aki éppen a közelmúltban érdemelte ki a Sándor Frigyes Díjat a jeles muzsikus-tanár nevét viselő intézményben.
A lényeg: a móriczos csapat – egy-egy leány, valamint fiú kamarakórusként – változatos dalcsokorral készül a 18 órakor kezdődő hangversenyre, amiben helyet kapnak népdalok, Bartók Béla kórusművei, de még ballagási nóták és könnyűzenei átiratok is. Szép, érett hangzást, fiatalos lendületet ígér a bemutató – amely során még a diákok mestere is dalra fakad.
Várják a törzs- és alkalmi vendégeket – a részvétel ingyenes, mindenkit szeretettel látnak!
(Archív fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Kultúra
A fenntarthatóság aktuális kérdéseiről tartanak előadásokat
2024. nov. 12.
A Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat részeként a fenntarthatóság aktuális kérdéseiről tartanak előadásokat az egyes tudományterületek szakértői szerdán és csütörtökön Budapesten, a Humán Tudományok Kutatóházában.
A Dunaújvárosi Vegyeskar érdemelte a kórustalálkozó díját
2024. nov. 11.
Rendkívüli megméretés a csodás akusztikájú templomban, szép dunaújvárosi sikerrel: újra a Dunaújvárosi Vegyeskar hódította el a Dréta Antal Egyházzenei Kórustalálkozó elismerését.
Táplálkozástörténelem a múzeum repertoárjában
2024. nov. 11.
Bőséges tárlattal gazdagodott az Intercisa Múzeum egyik kiállítóterme – fókuszában az étkezéssel. A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében nyílt kiállításon egészen az őskortól kezdve megismerkedhetnek a látogatók azzal, hogy miként és hogyan szereztek élelmet, főztek vagy sütöttek őseink, milyen eszközökkel és praktikákkal táplálták magukat és a közösséget.
A Darvasi-életmű eddigi legnagyobb kihívása az Utószó élő antológia fókuszában
2024. nov. 11.
"Neandervölgyiek" – nagyon erős és nagyon félrevezető címmel írta meg (eddig) három kötetes nagyregényét Darvasi László. Az íróval Gyöngyössy Csaba beszélgetett az Utószó élő irodalmi antológia sorozatában.
DSTV: komoly kihívások várnak a vegyeskarra
2024. nov. 10.
Az összegzést már olvashatták, most itt a DSTV összegzése. Mozgalmas időszakot él és mozgalmas időszakra készül a Dunaújvárosi Vegyeskar – a menetrendről és a tagtoborzás terveiről Könyves Ágnes karnagy mesélt az egyik kóruspróba alkalmával. Hangkép.
Ötven éve fogadták az első olvasót
2024. nov. 09.
Jeles jubileumot ünnepel idén a József Attila Könyvtár és a Munkásművelődési Központ. A könyvtár fél évszázaddal ezelőtt, november 4-én nyerte el a ma ismert formáját, az első olvasó pedig november 5-én tért be az intézménybe. Boldog születésnapot!
DSTV: a bábok hatalma a Bartókban
2024. nov. 09.
"…minden, ami Szent…" címmel nyílt meg Balázs János Balázs kiállítása a Bartók Kamaraszínház aulájában, derül ki a DSTV összegzéséből. A képzőművész ikonfestő, báb- és díszlettervező – ő álmodta meg az Álomlátó fiú című bábjáték díszletét és figuráit. Hangkép.