Fákat döntött ki, ágakat szakított le a vihar Fejérben is
Mintegy 80 bejelentést regisztráltak a vármegyéből a tegnap esti vad vihar nyomán – a dunaújvárosi tűzoltókat még Kálozra is hívták, hogy segítsenek, értesült a DO.
Fejérben is nagy pusztítást okozott a tegnap esti viharos szél, tudatta a vármegyei katasztrófavédelmi szóvivő. Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó százados összegzéséből kiderül: csaknem 80 bejelentés érkezett a vármegyéből a viharos időjárással összefüggésben. Az esetek többségénél az erős szélben útra dőlt fák, leszakadt ágak miatt kérték a tűzoltók segítségét. Vármegyeszerte címről címre haladva avatkoztak be a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók. Néhány esetben a helyszínre jutásukat is kidőlt fa nehezítette, ilyenkor az egységek megálltak, és az utat elzáró fát, ágat motoros láncfűrésszel feldarabolták, félrerakodták, majd folytatták a vonulást.
A katasztrófavédelmi szóvivő néhány súlyosabb esetet is említett: így például Székesfehérváron a Vásártéren felállított cirkuszi sátrat veszélyeztette az erős szél, ezért a dolgozók a tűzoltók segítségével a sátor felső részét leengedték, kifeszítették, és rögzítették. Személyi sérülés nem történt. Kislángon összedöntötte egy családi ház tetőszerkezetét a szél. Az épület lakójának nem esett baja, de otthonába nem térhetett vissza, ezért a katasztrófavédelem az ideiglenes szállás biztosítása érdekében értesítette a község önkormányzatát. Az ingatlan bejáratát a sárbogárdi hivatásos tűzoltók kordonszalaggal elkerítették.
Úrhidán egy tizennégy méter magas fűzfa hasadt ketté és egy kétszintes családi ház tetőszerkezetére dőlt. A fát a székesfehérvári és a veszprémi hivatásos tűzoltók a Sárvíz Tűzoltó Egyesület önkénteseivel, magasból mentő létraszerből motoros láncfűrésszel távolították el.
Dunaújvárosi tűzoltók is segítettek Kálozon, ahol vegyesbolt tetőszerkezetére dőlt egy húsz méter magas fa – a sárbogárdi és a dunaújvárosi egységek emelőkosaras járműből darabolták le az épületről. A szélben lehasadt ágakról, kidőlt fákról még ma is érkeztek a bejelentések a katasztrófavédelemhez – hiszen sokan csak reggel észlelték azokat.
Az összegzés egy figyelmeztetéssel ér véget – íme: ha bárki sérült elektromos vezetéket lát, ne közelítse meg, hívja a 112-es segélyhívó számot!
(Illusztráció: BM OKF)
A rovat további hírei: Sziréna
Újra életet mentett a szénmonoxid-érzékelő a városban
2024. ápr. 22.
Társasházi lakásban támadt a "néma gyilkos", ráadásul egy gyermek életét fenyegette – szerencsére az érzékelő időben jelzett, nem történt személyi sérülés.
Táblákkal hívják fel a figyelmet a kutyákra leselkedő veszélyre!
2024. ápr. 21.
Nagy felháborodást keltett városunkban a közelmúltban az a hír, hogy a felső Duna-parton mérgező kutyaeledeleket találtak, olyanokat, amelyekbe szúrós eszközöket rejtettek el.
Késsel raboltak ki egy dohányboltot – vádat emeltek a trió tagjai ellen
2024. ápr. 19.
Csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt járt el az ügyészség a tavaly augusztusi bűntett elkövetői ellen. Egy doboz cigaretta lett a zsákmány, derül ki az ügyészégi összegzésből.
Két városban is életet mentett a szénmonoxid-érzékelő
2024. ápr. 15.
Dunaújvárosi társasházi lakásban is a szénmonoxid-érzékelő figyelmeztette a lakókat a mérgező gázra vasárnap. Nem ez volt az egyetlen eset aznap a vármegyében, szerencsére nem történt személyi sérülés, értesült a DO.
Kapatos vezetők húsvét ünnepén
2024. ápr. 11.
Dunaújvárosi helyzetkép is színesíti a Zsaru Magazin húsvéti körképét – a város közútjain végzett ellenőrzésekről Kőhalmi László főtörzszászlós, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának helyettes vezetője számolt be.
Látta a balesetet? Jelentkezzen!
2024. ápr. 10.
Ismeretlen személyazonosságú gépjárművezető azonosításához kérik a lakosság segítségét a dunaújvárosi rendőrök. Elektromos kerékpárral közlekedő hölgyet sodort el, megállás nélkül koccolt a helyszínről, értesült a DO. Egy megosztás is közelebb vihet hozzá!
A fél város keresi a mérget kiszóró gazembert
2024. ápr. 07.
Az internetes közösségi oldalakon, csoportokban terjedt el a hír, miszerint a felső Duna-parton mérgező eledeleket találtak, amelyek akár végzetesek is lehetnek a házi kedvencekre.