Világszám! Dunaújvárosba érkezik a Donnert Családi Cirkusz!
Cirkusz Csillagok című vadonatúj műsorát adja elő településünkön a Donnert Családi Cirkusz csapata. A Cirkusz téren öt bemutató lesz június 8-11. között, csütörtökön és pénteken 18 órától, szombaton 15 és 18 órától, vasárnap pedig délelőtt 11 órától várják az érdeklődőket. Remek műsorral és minden napra akciókkal!
Kezdjük egy találós kérdéssel. Látványos, hangzatos, és mérhetetlenül izgalmas. Mi az? Hát a cirkusz!
Újra Magyarországon
Négy napon át Dunaújvárosban láthatja a közönség a Donnert Családi Cirkusz csapatát. A Donnert Család bemutatja a Cirkusz Csillagok című műsorát, amely a cirkuszművészet legnemesebb tradícióit és a műfaj legfrissebb törekvéseit ötvözi egy kétórás, önfeledt kikapcsolódást ígérő műsor keretében. Hovatovább, a Monte-Carlo-i és több Nemzetközi Cirkuszfesztivál díjazottjai is porondon lesznek. Ráadásul minden napra jut egy-egy jelentős akció, árulta el lapunknak Donnert Váradi Ewa: csütörtökön családi napot szerveznek kettőt fizet, négyet vihet akcióval, pénteken minden második belépőt féláron kapják a vendégek, a hét végén is jegyár-kedvezménnyel csalogatják az érdeklődőket.
Mindenkinek, szeretettel
Bohóc, lábzsonglőr, lovasakrobata, bűvész, artista és kutyák – felsorolni is nehéz lenne, hogy kik, és milyen módon kápráztatják majd el a közönséget. Egy dologban azonban biztosan lehetünk: kicsiket és nagyokat egyaránt elbővülő műsor várja. A kétórás produkció bővelkedik látványos elemekben, így mindenki láthat majd valami igazán lenyűgözőt.
Aki eddig nem ismerte a cirkusz világát, most színvonalas betekintést nyerhet. Ezt tényleg látni kell, irány a Donnert Családi Cirkusz!
(Illusztrációk: Donnert Családi Cirkusz)
A rovat további hírei: Mozaik
A lapostetők állapota jelentősen javítható
2025. már. 21.
A legfrissebb hírek szerint nő az igény a lapostető-szigetelési megoldásokra. Az elmúlt hónapokban ugyanis egyre nagyobb figyelem irányult az épületek energiahatékonyságának növelésére, mivel egyre több tulajdonos dönt a lapostető megfelelő szigetelése mellett. (X)
Hogyan védd meg autód fényét a nyári hónapokban?
2025. már. 21.
A nyári hónapok minden autótulajdonos számára különleges kihívásokat tartogatnak. Az év ezen szakaszában nemcsak a hosszabb utazások és a gyakori kirándulások miatt kell jobban törődnünk autóinkkal, hanem az időjárás megannyi hatása miatt is. (X)
Részleges napfogyatkozás lesz március végén
2025. már. 21.
Március 29-én dél körül részleges napfogyatkozás lesz látható Magyarországról, a különleges égi jelenség során a Hold a Napnak egy kis szeletét takarja majd ki.
Mi számít olyan lemezgarázsnak, ami megéri a befektetést?
2025. már. 20.
Sok ajánlatot lehet találni a neten ebben a témában, mert egyre több vállalkozás telepít könnyűszerkezetes építményeket. Az viszont, hogy mitől éri meg a kifizetett összeg, több tényezőtől is függ. Ebben a cikkben ezt fogjuk tisztába tenni. (X)
Valóban segíthet a CBD olaj bizonyos gyógyszerekről történő leszokásban?
2025. már. 20.
Ahogy a hírekben is gyakran halljuk, a szorongás és a depresszió napjaink egyik legnagyobb civilizációs betegsége. Ezekhez társul még a pánikbetegség és az alvászavarok, amelyek sok ember életét és mindennapjait keserítik meg. Mindenki másképpen próbál megküzdeni velük, hiszen sokféle módszer létezik. (X)
DSTV: nőnapi kavalkád az MMK-ban
2025. már. 20.
Különlegesen gazdag nőnapi kínálattal csalogatta az érdeklődőket az intézmény a nőnap alkalmából, derül ki a DSTV összegzéséből. Kiegészítő programokkal készült az idei első Tökmag Bazár, az udvaron kézműves kincsek kelleték magukat, a színházteremben vetélkedőt rendeztek – csak nőknek! Hangkép.
Csak a név változott – minden más maradt (galériával)
2025. már. 19.
Csomagtartóvásárból ABolhapiac – ennyi módosult az új év első, múlt vasárnap rendezett kavalkádja előtt. Az esemény most is az összes létezhető fronton tömegeket csábított a dunaújvárosi piacra: minden van, a hangulat is hibátlan – mi kellhet még?